Szél Dávid: Tabuk és dilemmák a kamaszok nevelésében (részlet)

1. Nyitás

Bérmálás, bár és bát micvá, szembe csepegtetett mérgező folyadék, krokodilmintásra szabott bőr. Különböző kultúrák és különböző vallások szertartásai ugyanazt a célt szolgálják: átemelni a gyereket a felnőttkorba.

Valami egészen hasonlót szolgál a kamaszkor is. Csak éppen éveken keresztül.

Míg viszont egy beavatási rítus eleje és vége elég egyértelműnek tűnik, addig a kamaszkornál ez koránt sincs így. Bizonytalan a kezdés időpontja, de körülbelül kilencéves korra tehető (hogy miért így gondolom, arról a következő fejezetben lesz szó), a vége viszont teljes homályba vész. A kettő közötti időszak pedig összetett, ellentmondásokkal teli, szép és borzasztó, könnyű és végtelenül nehéz, megható és idegesítő, minden és még annál is több egyszerre.

Így aztán a szülőnek is mindennek és még annál is többnek kell lennie, hiszen a kamasz gyerekhez éppúgy meg kell tanulnia alkalmazkodni, mint az éjszakát nem átalvó, bepisilő, botladozó, gügyögő gyerekhez.

A kamasz gyerek ugyanis nem egy új gyerek. Ugyanaz, aki korábban is volt, csak közben mégis teljesen más lett. A szülő viszont nem a kamaszkor zavarba ejtő, idegen vagy éppen eszköztelen pontjain csöppen bele a gyereke életébe, még akkor sem, ha az sokszor nem különösebben rokonszenves. És ahogy a kamasz, úgy az őt nevelő (?) szülő sem új alapesetben, őt sem akkor delegálták a családba.

A kamaszok viszont csak a múltjukkal, gyerekkorukkal együtt értelmezhetők. És ahogy a gyerekeket, úgy a kamaszokat sem kell megváltoztatni. Kísérni kell, támogatni, számukra elérhetőnek lenni, elfogadni, megérteni őket, belülről, mélyen megérteni. Erre ugyanis igazán szükségük van.

Ezzel kapcsolatban bonyolult dilemma merül fel. Mégpedig az, hogy a Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben – Az altatástól a szexedukációig – 0-9 éves korig című könyvemben (amely e mostani kötet előzményének tekinthető) több olyan témáról is szó esik – szex és szexualitás, pornó, kütyük, iskolai erőszak, bullying, érzékenység, érzékenyítés, titkok –, ami itt is fel fog merülni. Ismételni nem szeretném magamat, de kihagyni sem lehet ezeket a témákat – röviden, ehhez a korosztályhoz igazítva tehát ezekről itt is lesz szó. Érdemes elolvasni azt a könyvet is, ugyanakkor ez a kötet az előző ismerete nélkül is érthető lesz.

És ahogy az előzménye, úgy ez sem annyira gyereknevelési, sokkal inkább szülőnevelői könyvnek nevezhető. Annál is inkább, mert Kőrössy Judit pszichológus 2006-os könyvéből tudjuk, hogy a szülők többsége – azt hiszem, teljes joggal – úgy gondolja, hogy a gyerekek egy- és hároméves koruk között nevelhetők a leginkább, és talán még hatéves korig is formálhatók valamelyest, ezt követően azonban a szülői nevelés egyre kevésbé hatékony. Emellett a szülők szerint a gyerekek nem növik ki a negatív tulajdonságaikat, viszont abban szintén elég határozott állásponton vannak, hogy az iskolában alakul ki a személyiségük alapja. Azt sejtem, hogy sokkal inkább a kortársak egyre erősödő hatása miatt, és nem azért, mert a Nemzeti Alaptanterv (NAT) annyira nagy hangsúlyt fektetne a gyerekek önismeretének, önreflexiójának fejlesztésére.

Most még, itt a Nyitásban az a fontos, hogy az előzményhez hasonlóan ez a könyv is méhkasokba nyúl, mítoszokat rombol, tabukat dönt, dilemmákat vázol fel. Nem azért, mert ebben lelném élvezetemet, hanem azért, mert ez az időszak is tele van tévhitekkel és legendákkal, félreértésekkel és csúsztatásokkal, amelyekhez valamiért ragaszkodunk. Vannak olyan témák is, amelyekkel kapcsolatban rengeteg sztereotípia és előítélet áll a valódi megismerés útjában, ezeket is megpróbálom lebontani.

A mítoszoknak egyébként jóval tovább gyűrűzik a hatásuk, és sokkal messzebbről is érkezik, mint gondolnánk. A társadalmunkat ugyanis mítoszok tartják egybe. Felicia Pratto amerikai szociálpszichológus és kollégája, a volt Fekete Párduc Jim Sidanius szerint a „legitimáló mítoszok olyan, attitűdöket, értékeket, hiedelmeket, sztereotípiákat és ideológiákat magukba foglaló gondolatrendszerek, melyek a társas értékek egyenlőtlen eloszlásának gyakorlatát igyekeznek erkölcsileg és intellektuálisan igazolni”. Az elsőre bonyolultnak ható mondat mögött egyszerű az üzenet: azért használunk mítoszokat, mert igazolnak egy igazságtalan rendszert. A gyereknevelés és így a kamaszkor kapcsán is érvényben tartunk néhány mítoszt, amelyekkel a saját ügyetlenségünket, tanácstalanságunkat, ijedtségünket, kétségbeesettségünket igyekszünk palástolni. Ilyen lesz például a 3. fejezetben kifejtett intenzív vagy tökéletes szülőség mítosza is.

A kamaszkor kapcsán könnyű lenne közhelyekbe belefutni, ezért igyekszem túllépni azon, hogy nem, a kamaszok még akkor sem borzasztóak, ha egyébként néha tényleg azok. Csak nem értjük őket eléggé. Mert ezt már annyian leírták, elmondták. Ahogy egy csomó egyéb témáról is elérhető már könyv és cikk, podcast és előadás, közben viszont mégsem érzem, hogy a kamaszkor olyan szépen és bőkezűen lenne tárgyalva, mint a várandósság, a szülés és az első egy-két év időszaka.

A kötet fejezetei egy-egy nagyobb, tabukban és mítoszokban, konfliktusokban és dilemmákban dúskáló problémát járnak körül. Az aktuális kutatási eredmények és szakirodalom, a témát jól megvilágító szakkifejezések ismertetése mellett zenei, irodalmi és filmes utalások is bőven lesznek majd: mert a tudomány be-, átszivárog a popkultúrába, a hétköznapok kultúrájába, és fordítva: a tudomány a hétköznapok problémáival foglalkozik. Szóval bőségesen lesznek számok és százalékok és mindenféle idézetek. Emellett a való életből (nem feltétlenül az enyémből) és a terápiás munkámból vett példákkal illusztrálom a fejezeteket. Ezek természetesen úgy szerepelnek, hogy a személyek beazonosításának még az igénye se merülhessen fel, hiszen nem ez a cél. Még akkor sem, ha egyébként lehet, hogy sokan végül mégis magukra vagy másra ismernek. Az ugyanis cél, hogy a történetekkel lehessen azonosulni, de lehessen belőlük tanulni is. Ezek között a történetek között lesznek kézenfogósak, kicsit talán szájbarágósak és nagy szabadságot hagyók is, attól függően, hogy milyen a téma.

A fejezetcímek elég egyértelműen behatárolják, miről esik szó. A tolerancia és az empátia, a nemek egyenlősége, a családi titkok és a transzparens kommunikáció, a tudatosság és a tudatosítás, a tiltás, az engedés és az elengedés, valamint a felelősségvállalás és a nyitott gondolkodás nem szerepel a tartalomjegyzékben, a sorok között viszont elég hangsúlyosan igen.

Előre szólok, nem garantálom, hogy egy kamasz gyereket nevelő család élete teljes egészében megoldódik, ha az elejétől a végéig elolvassa és memorizálja ezt a könyvet. Még csak az sem biztos, hogy sokkal kevesebb lesz a konfliktus, probléma. Jó eséllyel így is, úgy is bele fog a szülő néha gyalogolni a gyereke lelkébe. A cél inkább valahogy annak elfogadása, hogy a problémák a kamaszokat nevelő családok életének szerves részei. Ahogy egyébként a közös nevetések, a jó élmények és annak az öröme is, hogy egyre nagyobb, egyre értelmesebb az a gyerek, aki csak nemrég született, és akivel a kamaszkor végére már komoly, felnőtt dolgokról is lehet beszélgetni.

Ez a könyv tehát nem használati utasítás, és nem is mondja meg a tutit. Irányt, szemléletet próbál, szeretne adni.

Kezdem is rögtön azzal, hogy bár kamaszkorról beszélünk, maga a fogalom több szinten értelmezhető, ráadásul a szinteken belül sem egységes a jelentése:

• egy csomó alszakaszból áll, amelyek olykor átfedésben vannak egymással;
• nagyon máshogy zajlik a kamaszkor szerencsésebb társadalmi közegben, mint a társadalom peremén;
• egy-egy társadalmi rétegen belül is nagy különbségek lehetnek, nagyon más kihívásokkal, problémákkal szembesül ugyanis egy kamasz egy konzervatív vagy egy liberális, egy magasan kvalifikált vagy egy alacsonyan kvalifikált, egy gyakorló vallásos vagy egy ateista, egy sokgyerekes vagy egygyerekes családban, máshogy zajlik az élete egy elvált vagy egyedülálló szülővel együtt élve, hogy a nukleáris, a mozaik- és többgenerációs családokról ne is beszéljünk;
• aztán nagyon más ez az időszak egy nagyvárosban, egy kisvárosban vagy falun, nagyon más Indiában, Kanadában, Svédországban vagy Bulgáriában. Mindennel és mindenkivel persze ez a könyv sem tud foglalkozni, így aztán a bolgár és kanadai kamaszkorról kevéssé lesz szó, a hazairól annál inkább;
• még két teljesen azonos társadalmi, kulturális, politikai, gazdasági közegből származó gyerek esetében sem ugyanolyan ez az életszakasz. Gondoljunk csak egy olyan testvérpárra (lehetnek ők akár ikrek is), akik közül az egyik lázadva, a másik magába fordulva éli meg a tízes éveit, az egyik hamar letudja a kamaszkort, a másiknál hosszan elnyúlik;
• még egy adott kamasz is sokféle lehet, az egyik nap kenyérre lehet kenni, máskor nincs is kenyér.

Szóval akármilyen szűkre vesszük is a társadalmi mintát, a kamaszok mindig sokfélék lesznek, mindig sokféle lesz a kamaszkor. Ennek a komplexitásnak a szem előtt tartásával igyekszik ez a könyv megfogni mindazt, amit a kamaszkor jelent. Vagy mindazt, amit nem jelent.

A kamaszkor ugyanis leginkább megjósolhatatlan, beskatulyázhatatlan. Annál is inkább, mert a kamaszok nem is nagyon szokták engedni, hogy beskatulyázzák őket. Mindegyik úgy érzi, hogy egyedi, még akkor is, ha látványosan pont ugyanúgy öltözködik, pont ugyanazt a zenét hallgatja, pont ugyanúgy beszél a szüleivel, mint a többiek. Kikéri ő magának, hogy ugyanolyan.

Brian: You’re all individuals!
Crowd: Yes! We’re all individuals!
Brian: You’re all different!
Crowd: Yes, we are all different!
Man in crowd: I’m not…

És valóban. Nem nekünk, szülőknek kell döntenünk arról, hogy a gyerekünk ugyanolyan-e, mint a többiek, még akkor sem, ha kívülről sokszor úgy is néz ki.

Szél Dávid: Tabuk és dilemmák
a kamaszok nevelésében
Hvg könyvek, Budapest 2023
456 oldal, teljes bolti ár 4900 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 4165 Ft