Bio-geográfia | Dalos György: Három Berlin. Barangolások a Fal körül

Eszéki Erzsébet |

Személyes leszek, mivel a saját élményeim miatt vettem elő izgatottan Dalos György új könyvét. Kíváncsian vártam, miként jelenik meg ez a különleges történelmű és hangulatú város a kötetben, hiszen szerzője olyan író, aki nálam jóval többször és hosszan tartózkodott ott. Sőt: csaknem három évtizede a német fővárosban él.

Hadd meséljem előbb azonban néhány saját emlékemet, egyfajta szellemi étvágygerjesztőként. Berlinhez ma már sok embernek fűződnek élményei, de talán kevesen jutottak el a város nyugati felébe Magyarországról a ’60-as években, a ’70-es évek elején. Én ilyen kivételezett helyzetben voltam néhány évig. A nagymamám 1960-tól Nyugat-Berlinben élt, s olykor meglátogathattam. Abban az időben háromévente lehetett nyugati útlevelet kérni, meghívóval elvileg évente – ezt Dalos György is említi.

Gyerekként minderről fogalmam se volt, annak a jelentőségét sem fogtam fel, hogy Nyugat-Berlinbe utazhatok. Viszont sok mindenre élesen emlékszem. Például arra, ahogy nyolcesztendősen ott álltam egy ismerős családdal a tömegben, amikor J. F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke elmondta híres beszédét Schönebergben, a városháza erkélyén, és kijelentette: „Ich bin ein Berliner”. Azaz kifejezte szolidaritását a berliniekkel. Ez az 1963. június 26-i élmény (Dalos is ír róla) sok mindent meghatározott az életemben.

Néhány alkalommal jártam még ott ezután, 17 éves koromig. Elvarázsolt az a világ, az elegáns Kurfürstendamm, ámulva lestem a divatos, finom ruhákat a nőkön, a csodás szeletelt sonkákat a közeli hentesnél, elbűvölt a felfoghatatlan árubőség, az élelmiszerboltok és a kávéházak illata. Nem tudtam betelni a látvánnyal, képes voltam órákon át utazni az emeletes buszok felső szintjén, az első sorban.

Talán 12 éves lehettem, amikor az akkori kérelmünk után egyedül én kaptam meg az utazási engedélyt. Innen nem lehetett közvetlenül Nyugat-Berlinbe repülni, noha a vízumom a nyugati városrészbe szólt. Ki se léphettem a schönefeldi reptérről, ahonnan tranzitbusz vitt át a város nyugati felébe. Eltévedni tehát nem tudtam, viszont az út ma is dermesztő emlék: tankcsapdák között kanyarogtunk lassan, a sofőr mellett géppisztolyos határőr állt velünk szemben. Karnyújtásnyira tőlem, mert a buszvezető „kedvesen” az első sorba ültetett le. Fogalmam sincs, miként jutottam el ezek után a nagymamámhoz…

1968-ban, 13 évesen egyszer a Kurfürstendammon böngésztem egy mozi kirakatában a filmek plakátjait, amikor rendőrautók száguldottak el szirénázva, s a rendőrök üvöltve parancsoltak be mindenkit a kapualjakba, fedezékbe. Ahogy az esti híradóból megtudtam, sikerült elfogniuk a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) egy (vagy két?) terroristáját. Egyébként is érzékeltem, hogy forrongott a város, hatalmas diáktüntetések voltak akkoriban a 160 kilométernyi fallal körbezárt nyugati városrészben, ahogy erről a könyv is beszámol, kontextusba ágyazva a történéseket.

• Olvass bele!

Már többször jártam ott, amikor később eljutottam a keleti városrészbe is. Tizenkét-tizenhárom éves korom körül lett egy kelet-berlini barátnőm. Levelezőtársat keresett, mert szeretett volna utazni, olykor kiszabadulni az NDK-ból, de a nyugati útlevél számukra elérhetetlen volt. Többször járt nálunk, Budapesten, ahogy én is eltöltöttem párszor egy-két hetet a kelet-berlini, lakótelepi lakásukban. Zavarban voltam, igyekeztem nem hencegni, amikor a város nyugati feléről faggatott. Izgatta az a világ, ahová ő nem juthatott el, noha karnyújtásnyira volt tőle.

Évtizedekkel később, a 2000-es évek elején mesélték a férjével, hogy 1989. november 9-e, a Fal leomlása után nem sokkal, amikor reggeli közben kinéztek az ablakukon, azt látták, hogy néhány férfi bontja az utca túloldalán az aszfaltot. Nem értették a dolgot, mert pár hónappal korábban újították fel a járdát. Aztán hamar fény derült az okra: éppen ott volt az egyik elfalazott U-Bahn-lejáró, amiről nekik fogalmuk se volt.

Dalos említi is, hogy az U6-os vonal két nyugati városrész között Kelet-Berlin alatt húzódott. A szerelvények itt lassítottak, de nem álltak meg a lezárt megállókban, ahol csak egyenruhás határőrök jártak le s fel. Nagymamám rettegett is mindig, folyton kérlelt: figyeljek, nehogy felszálljak arra az U-Bahn-ra…

Bár nagyon fiatal voltam, ezekből is érzékeltem a mámorító szabadság mellett a Fallal körbekerített város fojtogató légkörét is. A szabadság és a bezártság kettősségét. Szinte a bőrömön éreztem ezt a furcsa érzést, amikor erről is olvastam a frissen megjelent könyvben.

Dalos György idősebbként, nálam jóval érettebben ismerkedhetett Berlinnel. Először a keleti felével, ahová 1965-ben jutott el első ízben. A nyugatiba csupán bő tíz évvel később, 1976. november 7-én indult el először, amikor többszöri próbálkozás, az ötödik pályázata után megkapta a vágyott egyéves DAAD-ösztöndíjat (Német Akadémiai Csereprogram). Felszabadító érzés lehetett, főleg azok után, hogy ellenzéki tettei miatt sokszor vegzálták, 1968-as tevékenysége miatt elítélték itthon. Felfüggesztett, de bármikor végrehajtható büntetést kapott, és csak 1971-ben oldották fel a rá és Haraszti Miklósra kirótt rendőri felügyeletet.

A letartóztatások, kihallgatások, rendőrségi ügyek után valódi szabadságot jelentett a DAAD-ösztöndíj 1976-77-ben, amikor végre nem volt más dolga, csak hogy írjon. Nagy lakásban, olyan körülmények között, amelyekről addig legföljebb csak ábrándozott. Közben megismerte Berlin másik arcát is: a nyugatit.

A leírásaiból megelevenedett előttem az egymás szomszédságában létező kétféle világ. Az izgalmas, erős atmoszférájú nyugati résszel ellentétben a keleti borzasztóan szürke volt, tele új lakótelepekkel, üres üzletekkel, fáradt, zárkózott, komor emberekkel (bár sok nőn láttam divatos ruhát, nyilván csomagban kapták ezeket  a nyugati rokonaiktól).

Nyugat-Berlinben jóval több volt a régi épület, amit szép lassan helyreállítottak. Ahogy Dalos írja: a körbekerített város nem terjeszkedhetett, a Falon belül számukra nem maradt más lehetőség, mint a menthető épületek helyreállítása. Az NDK-ban nem vacakoltak ezzel, a romos épületek helyén rohamtempóban húzták fel a fantáziátlan betonszörnyeket.

Érdekes életrajzi szál, ahogy magyarországi íróként kapcsolatba került nyugatnémet írókkal. Sokat segített neki például a Nyugat-Berlinben élő, neves költő, Hans Magnus Enzensberger, aki komoly szerepet vállalt 1968-ban a nyugat-németországi megmozdulásokban. Ő finomította, csiszolta az ifjú magyar költő, író kicsempészett nyersfordításait. Még kiadót is ő keresett, neki köszönhetően jelent meg Dalos első és második könyve a nyugat-berlini Rotbuch kiadónál.

Különös fintora a sorsnak, hogy van valaki, aki itthon ellenzéki író, évekig nem adják ki a könyvét, közben érdeklődni kezd iránta a nyugat-berlini művészvilág, és rövid idő alatt az ottani, pezsgő kulturális-művészeti élet szívesen látott vendége lesz. Ez történt a barátjával, Haraszti Miklóssal is, valamint Konrád Györggyel. Haraszti Darabbére is a Rotbuch kiadónál jelent meg németül, szintén Enzensberger segítségével, 1975-ben. Ráadásul a világhírű Nobel-díjas író, Heinrich Böll előszavával.

Mindez két évvel az után esett meg, hogy 1973-ban itthon letartóztatták Harasztit, vádat emeltek ellene államellenes izgatás címén, de mivel hetek múlva sem adta fel az éhségsztrájkot, szabadon engedték. Egyikőjük se disszidált, ahogy Konrád György se tette. Mindhárman itthon maradtak.

Most viszont már csaknem három évtizede él Dalos György az egyesített Berlinben, így a harmadik Berlin-élménye (az újraegyesült) Németország fővárosához köti. Nem is akármilyen módon, hiszen 1995-től az akkor használt nevén Haus Ungarn (vagyis a Magyar Kultúra Háza) igazgatója volt. Lelkesen szervezték a magyar kulturális programokat, amelyek akkoriban kevés érdeklődőt vonzottak. A helyszín se volt igazán alkalmas erre, nem úgy, mint az új, az Unter den Linden közelében felépült modern, korszerű épület. Ehhez fűződik a kötet egyik leghumorosabb története arról, miként sikerült visszaszereznie a magyar államnak a Collegium Hungaricum egykori telkét, amelynek becsült értéke nagyjából 12 millió márka volt (nem mesélem el a legendás történetet). Az új épület természetesen ismét a Collegium Hungaricum nevet viseli.

Mindezekből talán érzékelhető, hogy az olvasmányos, mesélős könyvben összefonódnak az önéletrajzi elemek Berlin történetével, ahogy a szerző élete fokozatosan és egyre szorosabban összekötődött ezzel a különleges hangulatú várossal. A személyes történetek sorából izgalmas kordokumentum rajzolódik ki. Megelevenedik az itteni és a kelet-német ellenzéki élet, a le- és kihallgatások, a rendőrségi ügyek, a szilencium világa, a sokféle kiszolgáltatottság. Mindezt Dalos kellő humorral ábrázolja, ahogy az önirónia se pártolt el tőle.

Íme tehát, itt egy berlini magyar alkotó, akinek a soraiból egyáltalán nem süt a sok emigráns íróra jellemző keserűség, gyökértelenség. Igaz, ő nem „disszidált” akkor, amikor az emigrálást nálunk még így hívták. Csak éppen a Haus Ungarn igazgatói teendői után is ott maradt. Otthon érzi magát ebben a varázsos hangulatú, pezsgő kulturális életű nagyvárosban.

Dalos György: Három Berlin.
Barangolások a Fal körül
Napvilág Kiadó, Budapest, 2023
212 oldal, teljes bolti ár 3600 Ft,
online ár a kiadónál 2880 Ft,
ISBN 978 963 338 4824

* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege

Dalos György könyve a második világháború után szektorokra szabdalt, majd 1961-ben a Fallal kettévágott és 1990-ben újraegyesített városról szól, amelynek fiatal turistaként előbb keleti felét ismerte meg, majd első nyugati útján eljutott a Fallal körülzárt városrészbe is. Személyes élete és írói pályája ettől kezdve újra meg újra Kelet- és Nyugat-Berlin, s a megosztott Németország körül forgott, s ugyanehhez a földrajzi térhez kapcsolódtak szellemi értékválasztásai is a romantikus szocializmustól a demokratikus ellenzékiségig.
1979 őszétől, hosszú hazai publikációs szünet után Nyugat-Berlinben jelentette meg első német nyelvű könyvét. Ugyanakkor Kelet-Berlinben szövődtek szoros kapcsolatai az NDK ellenzéki köreivel és rendszerbíráló íróival; velük együtt élte meg a Fal lebontását, majd a kilencvenes években, akkor már a berlini Magyar Ház vezetőjeként a két városrész bonyolult újraegyesülési folyamatát.