A tériszony körmei és a rágás nélkül nyelt oxigén | Ulf Kvensler: Sarek. A gyilkos túra

Fazekas Erzsébet |

Sok könyvről lehet(ne) megállapítani, hogy benne sok minden (vagy éppen semmi) nem az, mint aminek elsőre látszik. Olykor egy-egy szereplő se olyan, mint amilyennek hittük, hihetnénk. E könyv esetében mindez hatványozottan igaz. Ebben ugyanis csak egyetlen elem: a Sarek nemzeti park vadonja az, ami minden részletében önmagát adja.

„Völgyek nyírerdeiből, mocsaras hegyoldalakon át, alpesi rétekbe vált a táj. S ami feljebb van: Svédország legmagasabb (kétezer méter feletti) csúcsai közül hat itt található, ahonnan akár 100 gleccser halad – vad, hegyi folyóvá alakulva – a mélyben lévő völgyek felé. E sarkkörön túli ’alpesi’ hegyvidék érintetlen, mivel az elmúlt századok során sikerrel úszta meg az emberi ’beavatkozást’, hogy emberi kéz nyomot hagyjon rajta. Ikonikus túracélpont. E lappföldi táj – járatlan ösvényeivel – Európa utolsó vadonja” – olvasom a földgömb.hu-n a könyv cselekményének helyszínéről.

A Svéd Környezetvédelmi Igazgatóság rögtön az első, a neten szembejövő infójában óvni akar a Sarekben való túrázástól. (Sarek, mítoszok és a valóság). Az edzetlen túrázónak túl veszélyes az 1909-ben alapított első svéd nemzeti park. Nincsenek turistautak, a vízfolyásokon nem mindig lehet átkelni (a parkban csak két híd van), sok a csapadék, gyorsan változik az időjárás, térerő híján nem lehet segítséget hívni. (A könyv szereplőinek minderről tudniuk kellett, már az indulás előtt.) A svéd alkotmány mindenki számára lehetővé teszi a természet szépségeinek szabad élvezetét. Engedélyezi továbbá, hogy bárki bárhol táborozhasson egy-két éjszakára, gyűjthessen gyümölcsöt, gombát. Sőt: az állam szállásadóként regisztrált az Airbnb portálján, és a Sarekről – mint az egyik kiemelt szálláshelyről – ezt tette közzé: „Az év bármelyik szakában elérhető, padlóját természetes anyag borítja, hálószoba a szabad ég alatt, az ágyak száma korlátlan, a teraszról 360 fokos a panoráma, bőséges folyó víz áll rendelkezésre. Bejelentkezés 0–24 óra között, kijelentkezés néhány nappal később.”

Ha nem volna megtévesztő az alcím (A gyilkos túra), és emiatt nem egyből a krimit várná az olvasó, tarthatná akár a hegymászás, túrázás jó kalauzának ezt a könyvet. Főleg, ha kiderül(ne), hogy a történetet a svéd krimi szerzője a Sarek domborzatának, térképének pontos követésével írta. A kéziratot alig több mint egy éve zárta le, a sztori pedig napjainkban játszódik.

A valóság dokumentálásának látszatát kelti rögtön az első oldalakon a mentőhelikopter és a kórház rádiósának kommunikációja. A történet meg úgy indul, hogy Anna, a főszereplő 12 órás műszakja után hazafelé tart. (Várjunk csak: ha jogász, akkor ebben a minőségében milyen műszakja lehetett?)

• Olvass bele (éppen a regény elejét találod itt)!

Női szolidaritásból azonnal Anna mellé álltam. De az első elolvasott részletek jól bevittek az erdőbe (hogy stílszerű legyek). Hogy valójában mekkorát tévedtem, arra csak a Sareket magam mögött hagyva jöttem rá…

A következő jelenetben Anna tanú-meghallgatása zajlik a kórházban, ahová a túráról szállították. Nem emlékszik vissza, mi történt vele. A nyomozónak nehezen idézi fel, hogyan lettek négyen, régi barátnője, Milena milyen körülmények között ajánlotta új túratársnak a neten megismert Jacobot. Még nem tudja elég jól megfogalmazni: „azért vágyakozom-e a természet és a hegyek után, hogy kitörjek a digitális számok, gombok, menük világából. Hogy magam mögött hagyjam a sok csipogó cuccot meg az apró elektromos motorok diszkrét zümmögését. Szívesebben találkozom valami ősivel, ami mindig is létezett és létezni fog. A hegyek között megnyugtatott az érzés, hogy kicsi vagyok és jelentéktelen. A hegyeket nem érdekli az ember. Nincsenek is vele szemben elvárásai.”

Itt megint félrevezetés történik: miféle motorok, digitális cuccok zümmöghetnek a jogász Anna környezetében? De azért meghallottam, hogy Anna nem érzi fenyegetőnek a vadont. A szerző sem a hegyek miatti szorongásra fókuszál, hanem az ismeretlen túratársra. Miatta marad meg a rossz érzésünk sok száz oldalon át – megfelelően az író szándékának, aki az időben utaztatja ide-oda az olvasóját.

Miközben az összeszokott túratársak még mindig nem tudták kideríteni, kicsoda Jacob, ő már át is írta a túratervet. A bejárt, barátságos útvonal helyett a Sarek zord hegyei közé vezeti őket, ahol turistával napokig nem lehet találkozni. A terep több ezer négyzetkilométernyi rengetege nehezen járható, segélyhívó csak a park közepén van. Minden fenyegető, a történet túrázói között meg egyre ellenségesebb a viszony. Saját íratlan szabályukat – ti. hogy a legfáradtabb határozza meg, mennyit menjenek még – már az első este megszegték. Henrik nagyon kifáradt, mégis éjfélig folytatták az egyre nehezebb terepen.

Anna a kórházi ágyán fekve, jól megkavarja a nyomozót (a szerző meg az olvasót). Furcsa gyanújelek gyűlnek, de ezekre az olvasónak (egyelőre) nincsen szeme. Anna dönt: a második reggel visszafordulnak Henrikkel. Milenát nem avatják be.

A visszaúttal sok a baj: a terep nehéz, Henrik kimerült, a térképet elvesztették. Anna visszaindul megkeresni. Eltéved. A hóesés elfedte a nyomokat. Pánikban üvölti Henrik nevét, válasz nincs. „A világ csöndes, hideg és fehér, akár a felejtés. Akár a halál” – írja Kvensler. Hoppá: vajon mi következik a drámai felütés után. „Továbbmentünk, [akkor megvan Henrik vagy a korábbi órákról beszél?] nyomunkban a hideggel. Sosem hagyott el minket, de menet közben csak a duruzsolását hallottuk. Amikor megálltunk, a fülünkbe ordított.” A hideg duruzsol? És hogyan ordít?! Vagy az eredeti szöveggel van baj, vagy a fordítással.

De ne rágódjunk stilisztikai kérdéseken. Vagy a dramaturgia miatt kapjak a szívemhez? Ugyanis a nagy eltévedés közben Anna véletlenül egyszer csak a Milena & Jacob párosba botlik. Anna nem akarja újra alávetni magát Jacob zsarnoki irányításának.

Jacob diktálja a tempót, Henrik alig bírja, de engedelmeskedik. „Így lehet az erőszakot hatalomgyakorlásra használni. … A fenyegetés is elég rá, hogy befolyásolja az ember viselkedését. Jacob agresszív lesz, Milena és Henrik azonnal sietnek megnyugtatni, a kedvében járni” – idézi fel gyerekkori apaképét Anna. Akkor most krimi helyett pszichológiai meditálást olvasok? „…felfelé tartunk egy hegyre, ahol keskenyebbek a határok, ahol az életet épp csak elválasztja valami a haláltól, egy óvatlan lépés egy ingó kőre, egy másodpercnyi elvesztett egyensúly és mindennek vége. A vezetőnk egy pszichopata vonásokkal rendelkező személy, ráadásul élvezi, hogy a markában tart minket.” Keskeny hegygerincen haladnak: „A tériszony irracionális, de nem lehet küzdeni ellene, ha egyszer beléd vájja a körmét.”

Sajnálom, de itt kezdek besokallni. Nem tudom beleélni magam a krimibe, ha közben a tériszony körmeiről olvasok. És tovább: „A Jacobbal lefolytatott konfliktus (Lehet egy konfliktust lefolytatni?) miatt érzett rosszkedvem elmúlt. Sarekben eltöltött pár napom máris megtanított rá, hogy a hangulat épp úgy változik, mint az időjárás…. A lelki és testi megerőltetés… ugyanúgy lekoptatja az önuralmat, mint egy csiszológép a régi lakkot.” (A jogász Anna otthonos a szakiparban.)

Egy pengeéles gerincen kell átmászniuk, Henrik elájul a félelemtől, majd bátornak akarja mutatni magát. „Bár nem szorul Jacob segítségére, mégis keze után nyúl”, Jacob maga felé rántja, majd elengedi. Henrik lezuhan.

Megint képeket látunk, mint egy kalandfilmben: Anna elrohan, de elesik, megsérül. Egy sátorban tér magához. Úgy véli, Jacob be akar bújni mellé, erre kést kotor elő zsebéből. „A legkisebb hangra felpattanok a párnáról” (felteszem, hogy a hálózsák fejrészéről van szó), kimászik pisilni. Jacob utánaered, beéri. Anna hallja, hogy folyam zúg a közelben. Hogy miképp került bele, nem tudjuk, de az áramlat sodorja. Feje kinn van a vízből, „mohón kapkodom a levegőt, rágás nélkül nyelem az oxigént.” (Az izgalom nulla felé tart bennem, a megrágott oxigént elképzelve nem tudom elfojtani a nevetést.) Aztán még pár perc és lezuhan. Mekkora volt az a zuhatagi zuhanás? Ugyanis magánál van. Kimászik, sőt a verekedés helyszínére igyekszik vissza, s azon agyal, hátha Jacob meghalt. Eközben megtalálja a kést is, amit valahol kiejtett a kezéből.

Visszaér a sátrakhoz. Jacob Milena mellett. Anna kettejüknek adja elő, hogy Jacob meg akarta ölni. Ekkor Jacob valóban ráront, Anna pedig kétszer is megszúrja. A verekedés közben előkerül a jégcsákány. „Milena végül oldalt választott. Nem is akárhogyan” – összegzi Anna. Milena nyaksebéből dől a vér, Anna meg Jacobról képzelődik: „attól féltem, hogy a józan ész ellenére ismét feláll és újra rám veti magát, miközben folyik belőle az agyvelő.”

Anna elindul valamerre. Mekkora lehet a hátizsákja? Mert sokadszorra húz elő belőle tiszta alsóneműt, s közben sír: „mert fázom, mert baromira fáj a karom és mert Henrik halott…” – ez a sorrend, a párja most jut eszébe. Majd azt látja, Milena nem ébred föl. Véres a torka, nincs pulzusa. Órákig próbál levegőt fújni bele, egy kézzel nyomkodja mellkasát – magyarázza a szerző az újraélesztési kísérletet. Nincs nála vészhívó telefon. Csak megy hát, és eszi a mogyorót, kenyeret a kimeríthetetlen hátizsákból.

Az utolsó filmkockák lepergetése után a nyomozó megkérdezi Annát, nem akar-e még elmondani vagy pontosítani valamit. Ugyanis végre közli vele: Milena él, és a történteket ő egészen másképpen adta elő… Arról is beszámolt, hogy a túra elején Henrik elpanaszolta neki minden gondját, bevallotta azt is, amit Annával nem osztott meg, mert nem akart még kudarcosabbnak látszani. A házasság, a gyerek témát már szóba se hozza. „Anna azt hitte, egy győztest választott, de én egyáltalán nem vagyok győztes típus.” Henrik bevallja, egyedül azt várta, hogy a hegyekben erről beszélhessen Milenával. A Milena-féle verzióból az Alexandriai négyes-szerű kapcsolati gubanc fele rajzolódik ki. A női szemszögű két vallomás alapján ebben a párkapcsolatban minden egész más, mint ahogy addig képzeltük. A két férfi nem szólal meg – egyszerűen azért, mert a végén mindkettő halott. Az olvasó meg avval szembesül, hogy inkább pszichokrimit olvasott, mint bűnügyi történetet …

Anna számon kéri kihallgatóján, miért hagyta három napig abban a hitben, hogy Milena meghalt. Eljárásjogi hiba elkövetésével vádolja (jogász, ugyebár), mert információt tartott vissza. Megismétli: „Milena teljesen Jacob hatása alatt állt. Az ő szemüvegén keresztül látta a világot. Tehát amit elmond, az tulajdonképpen Jacob verziója. Az pedig az elejétől a végéig hazugság.” A nyomozó azonban nem ad hitelt szavainak. Nem Anna előadásának megfelelően történtek a dolgok. Milena nem vágta Jacob fejébe a jégcsákányt. Még egyértelműbben: nem Milena vágta a jégcsákányt Jacob fejébe…

Hogy valamit hagyjunk az olvasónak is: Milena visszaemlékezik Anna korábbi életére – aminek a legvége, hogy a barátnője mostanra pszichésen kikészült, mindenre paranoiásan reagált. Késsel támadt Jacobra, majd hozta a jégcsákányt – amin a nyomozás végül csak Anna és Jacob ujjlenyomatát találta meg.

Az utószóban Kvensler (aki ezért a műért megkapta a 2022-es év díjnyertes krimije díjat/címet) elmondja, hogy két barátjával elment túrázni – és irodalmi élményanyagot gyűjteni – a Sarek vadonába. Ötvenévesen indultak, és – pár nappal később – 70 évesen kerültek elő. Arról nem tett említést, hogy vittek-e magukkal jégcsákányt.

Ulf Kvensler: Sarek. A gyilkos túra
Fordította: Bándi Eszter
Partvonal Kiadó, Budapest, 2023
400 oldal, teljes bolti ár 5499 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 4399 Ft,
e-könyv változat 3899 Ft
ISBN 978 963 609 0340 (papír)
ISBN 978 963 609 0708 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Anna, Milena és Henrik hosszú évek óta minden nyáron együtt túrázik Észak-Svédországban. Amikor Milena azzal a javaslattal áll elő, hogy ezúttal az interneten megismert új barátját, Jacobot is vigyék magukkal, az összeszokott csapat másik két tagja vonakodva mond igent a kérésre. Mihez kezdjenek a zord hegyek között egy vadidegennel? Ráadásul az utóbbi időben hármójuk kapcsolata sem volt felhőtlen.
Végül az évek során egymástól elszenvedett sérelmek és csalódások terhét cipelve szállnak fel négyen az Abisko felé induló vonatra. Alighogy kigördül a vonat a stockholmi állomásról, Jacob az eredeti útiterv helyett a Sarek nemzeti park magányos és durvább ösvényeit erőlteti rá a csapatra. Anna hamarosan rádöbben, honnan ismerős neki a férfi, és ezzel kezdetét veszi a menekülés. A túra egyszeriben rémálommá válik…