Von Haus aus | Nádasdy Ádám: Hordtam az irhámat

Paddington |

A fülszöveg szerint Nádasdy Ádám legújabb könyvében a határok, országok, kultúrák közötti életről mesél. Igen, talán így is lehet olvasni. Mégis úgy gondolom, sokkal inkább az elveszett és még meg nem talált „európaiságról”, a valódi polgári életformáról ír, és arról, mivé formálta az ő értékrendjét mindaz, amit otthonról hozott – von Haus aus, hiszen zömében németül beszéltek egymással a családban.

A kötet első néhány írásában nagyon röviden és tömören megismerkedhetünk egy mondhatni tipikus monarchiabeli polgári családdal. Egy családtörténet néhány apró mozzanata ez, egy-két anekdotával színesítve. A szerző megalapozottan feltételezi, hogy olvasói tisztában vannak a minimummal: Nádasdy Kálmán, az Operaház legendás főrendező-igazgatója és Birkás Lilian operaénekes gyermekeként nőtt fel. Felmenői az Osztrák–Magyar Monarchia, sőt inkább a Habsburg-birodalom különböző részeiben születtek, aztán – ahogy ez akkoriban normális volt – munkájuk vagy épp hadi szolgálatuk miatt egy időre sok száz vagy több ezer kilométerre találták magukat az otthontól, megszerelmesedtek, a háborúk elől békésebb területekre költöztek. Majd Trianon után különböző országokban találták magukat.

Ha ez nem volna elég, még csak nem is voltak „rendes” csehek, olaszok, osztrákok vagy éppen magyarok. Ahogy az idő tájt szokásos volt minden nem-vérgőzös nacionalista számára, kinek-kinek volt választott nemzeti identitása. Ez nem feltétlenül jelentette, hogy a választott náció nyelvét beszélték volna. A mi családunkban is van olyan, aki németajkú szlovákiaiként minden nélkül találta magát Magyarországon 1945 után, csak mert magyarnak vallotta magát. Igaz, ezek a felmenőim nem beszéltek mindenkivel németül és a kutyával magyarul, mint Nádasdy nagyapja, de természetesen többnyelvűek voltak. Nincs ebben semmi egyedi, csak azok számára, akik nem ilyen családban nőttek fel és akik a magyar történelmet a tankönyvekből ismerik – teljesen mindegy, hogy a mostani rossz vagy a korábbi, talán kicsit kevésbé rossz könyvekből. Viszont az ő családja (meg az enyém)  egy olyan világban létezett, ami ma nem csupán történelem, de elérhetetlen utópia is. Holott az Európai Unióban éppen ilyen lehetne az élet. De persze nem ilyen.

• Olvass bele!

Hasonlóan magától értetődő volt számomra, hiszen a mi családunk is így élt, az a polgári életforma, amit Nádasdy megmutat a könyvből történelmet tanulóknak. Azt a fajta nem hivalkodó, ám szigorú értékrend szerinti életet, amit nem volt lehetetlen – sőt különösebben nehéz sem – fenntartani a „cucilizmusban” sem. Ludmilla Ulickaja néhány munkája vagy Nádas Péter Világló részletek című családregénye hasonló létezésformát ír le, mint amilyet e karcsú kötet írásaiból láthatunk.

Ám az írások üzenete, és konkrétan az itt összegyűjtött cikkek, interjúk, naplórészletek nagy része már „csak” ennek a családi háttérnek a termékét, a gondolkodó Nádasdy Ádámot mutatja meg. Nádasdy sokkal készségesebben mutatja meg ezt az oldalt, és így a kötet nem tekinthető családtörténetnek. Szinte semmit nem tudhatunk meg a szerzőnek a kamaszkor és a jelen közötti életéről. Annál többet fejthetünk meg azonban arról, hogy szerinte mi a bölcsész – aminek önmagát alapvetően vallja – helye, szerepe a társadalomban.

Nyilvánvalóan hatalmas a különbség a bölcsészkart végzettek és a valódi bölcsészek között. Nádasdy, egyetemi emberként, érdekesen ír arról, hogy miért jó a bölcsészettudományok esetében az egyetemi hallgatók számára nyújtott szabadság például tantárgyak vagy oktatók megválasztásában, és hogyan lehetne, kellene jól élni vele. A saját, bölcsész szemszögéből azt is leírja, ez miért nem jó más szakokon – miközben gyakorlatilag ma ez vált az etalonná Európa egyetemein. Nem tudom, mennyi múlik a tankörök létén vagy nem létén, a szabad tantárgyfelvételen vagy az egyetemi kontaktórák számán. Valószínűleg nem annyi, mint amennyit Nádasdy ennek tulajdonít. Ha így lenne, nem dolgoznának a McDonald’sban – kényszerből, éhbérért – bölcsészdoktorok, hanem, ahogy Nádasy írja, bármilyen közegben feltalálnák magukat. A valódi bölcsész/értelmiségi tulajdonságai szerintem nem állnak szoros korrelációban azzal sem, hogy az illető valamilyen bölcsészeti diplomát szerzett.

A kulcs ugyanis az, hogy valaki tud-e, akar-e gondolkodóvá válni, és megvan-e benne az ehhez szükséges tudásvágy, szkepszis és nyitott rugalmasság – teljesen mindegy, hogy bölcsésznek, értelmiséginek vagy ufónak nevezzük. Az elvárás napjainkban: az azonnali jó válasz. A gondolkodásnak nemigen van értéke az azonnaliság korában. Jutalmazni szinte kizárólag ezt a „tudástípust” szokás az iskolában. Ugyanígy tipikus a közösségi médiában élők azonnalisága is. Bizonyítsam? Aki nem osztotta meg háromezredikként az aktuális gumicsontot, nem is számít „értelmiségnek”. De vajon díjazták-e valaha a valódi gondolkodást? És főleg melyik igazi gondolkodót érdekli, hogy mit gondol róla a tömeg, és hogy hány lájkot kap(ott) a posztja?

A bölcsész Nádasdy értelmezésében az a gondolkodó és tanult-olvasott ember, aki akár megmondóemberré is válhatna, de nem teszi. Nyilvánvalóan lételeme a beszélgetés, a valódi véleménycsere. A cél és az érték nem az elvonulás az elefántcsonttoronyba. Sőt, a bölcsész elmondja, mit gondol, ha arra kérik – erre számos személyes példát is mutatnak az itt összegyűjtött írások. Ám nagyon távol áll ez a szerep – nevezzük egyszerűen valódi értelmiséginek – a Facebook-értelmiségtől. Habár közülük a legtöbben bölcsészek lennének – diplomájuk szerint.

Nádasdy Ádám: Hordtam az irhámat
Magvető Kiadó, Budapest, 2021
194 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 3599 Ft,
e-könyv változat 3199 Ft
ISBN 978 963 144 2823 (papír)
ISBN 978 963 144 3066 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Nádasdy Ádám legújabb könyvében a határok, országok, kultúrák közötti életről mesél.
Visszaemlékezéseiben feltárul egy határokon átívelő, szerteágazó családtörténet, és az, hogy milyen volt felnőni egy soknyelvű, többkultúrájú családban a szürke ötvenes években. Hogyan lehetett utazni a Kádár-kor konszolidációja előtt és után, miként nyílt ki a világ a rendszerváltással.
Nádasdy Ádám a tőle megszokott élvezetes stílusban mindig egy-egy személyes történettől jut el a közös élmények megértetéséig.