Debrecentől a divatszalonig | Bódis Kriszta: Kisasszonyképző

H. Móra Éva | 

A Tüdős Klárát bemutató ismertetések mindegyikében benne van a kifejezés: viszonylag kevéssé ismert. Nos, én azok közé tartozom, akinek nem volt ismeretlen a név: gyerekkoromban édesanyámtól hallottam róla. Valószínűleg az önéletrajzát olvashatta, esetleg divatrajzait mutatta – a részletekre már nem emlékszem. Mindenesetre ez elég alap volt ahhoz, hogy érdeklődéssel vegyem kézbe Bódis Kriszta könyvét.

A végén kezdem: a szemem is káprázott a felhasznált irodalom hosszú-hosszú listáját böngészve. Elképesztően aprólékos kutatómunka előzte meg az írást, minden tiszteletem azé a türelemé és alázaté, amellyel a szerző alámerült a témába. A könyv végén precízen közzétette azokat a mondatokat, szófordulatokat is, amelyeket szó szerint idéz az elolvasott levelekből, dokumentumokból.

A vaskos kötet csak első része egy tervezett trilógiának. Aki elolvassa, meg fogja érteni, hogy miért e nagyarányúság: olyan mérhetetlen tudásanyag halmozódott föl a kutatás során, ami igényli a nagy terjedelmet (erről majd később). Így valódi időutazásban lehet részünk: minden fejezettel egyre tapinthatóbbá válik a 20. század első éveinek debreceni miliője, majd Klára utazásai során megismerkedünk a kor Európájának szellemiségével is. A főhős sokoldalúsága, színes egyénisége minderre bőséges alkalmat ad.

Kicsoda Tüdős Klára? A Tüdős család Debrecen haladó értelmiségéhez tartozott: nagyapja a Dóczy Intézet hajdani igazgatója volt, mint megtudjuk, szabadkőműves; jogtanácsos apja a város képviselője, felvirágoztatója, nagy tervekkel, amelyek nagyrészt meg is valósultak. Álmai anyjának is lettek volna, „ha nem csak a szépségét veszik észre…” A tehetős szülők a legjobb nevelést akarják adni egy szem leányuknak: a svájci intézetet további hosszas európai tartózkodás követi. Így egyre szélesedik látóköre, izmosodnak ambíciói, amelyek erősen szembemennek a kor nőkről, szerepükről vallott felfogásával. E vélemények markánsan kapnak hangot a regény különböző szereplőinek szájából: „A nő korábban fejlődik, de teljes férfiérettségre sohasem jut: könnyebben tanul és felfog, de híján van a teremtő géniusznak. Dilettáns marad, és soha a művészetet és tudományt előre nem viszi.” „Az asszonynak alább eggyel, mert a süveg előbbre való a kontynál.” „…a nőnek a Teremtő előre megszabta hivatásának útját. Ez az út a családi körön belül kezdődik, és ugyanott végződik is. […] A nő mindig dilettáns marad. […] …hiányzik belőle a hím ősi karaktere. Az alkotó, a teremtő, a nagy teljes erő.” – És így tovább.

Klárát egyedül apja bátorítja úttörő nézeteivel: „…a háztartástannak igen nagy szerepe van a nőnevelésben, de csak akkor, ha felvilágosult eszmékkel párosul.” Környezete visszahúzó ereje ellenére már dóczista korában létrehozta Tüdős Klára az első magyar női futballcsapatot, jeleskedett a táncban, méghozzá a szabad, improvizatív változatában – ezt tanította is –, az akkoriban megnyíló Iparművészeti Főiskolán tanult, ott is mindent, ami csak lehetséges volt: divat-, forma- és látványtervezést, néprajzot.

A budapesti tudományegyetemen nemcsak tanult, de kutatómunkát is végzett. Az Operaház jelmeztervezője; divatszalont nyitott Pesten; ő volt az első nő, aki filmet rendezett – saját forgatókönyve alapján. Mindez nem derül még ki a trilógia jelen kötetéből, de az plasztikusan kirajzolódik, hogy merészen feszegette korának korlátait, nem riadt vissza egy kis polgárpukkasztástól sem – még ha nem is annak szánta ezeket a dolgokat. Európai körútjáról hazaérve görkorcsolyával rója Debrecen utcáit; egy hasonlóan felvilágosult doktornő-barát temetésére saját batikolású fekete-lila ruhában megy szintén saját készítésű kalappal, majd ugyanebben jelenik meg a saját esküvőjén… Az esküvőre családja veszi rá, s akkori körülményei úgy hozzák, hogy kénytelen feladni elveit. Pedig nem akart férjhez menni: ebben a társadalomban nem hajlandó csupán a háziasszonyi szerepet vállalni. Ehelyett sorra valósítja meg álmait, és közben tanul, tanít, táncol, olvas, színházba jár és tervezi a jövőt… Végül tehát mégis férjhez megy, s ezzel a jelenettel ér véget az első kötet.

A háttérben épp lezajlott az első világháború, kitör az őszirózsás forradalom. Apja meghal, családjuk tönkremegy. Klára azonban minden helyzetben tudja, hol a helye: a háborúban önkéntes ápolónőnek jelentkezik, elszegényedett családját segíti és önállóan tartja fenn magát, fáradhatatlanul dolgozik, tervez, fordít, tanít – mai szóval: vállalkozásokat indít. S mindezt a múlt század második évtizedében!

• Olvass bele!

Végigkísérve életének első szakaszát, sok dologba beavatódunk. Ha a háborúról volt szó, hát alapos leírást kapunk a szakszerű sebkötözésről. De ugyanígy részesei lehetünk a házi szappanfőzésnek; láthatjuk egy korabeli nyomda berendezését; megtanulunk nagymosást levezényelni és textilt batikolni; rálátásunk van arra, hogyan kell egy lóistállót benapoztatni – bevallom, olykor öncélúnak éreztem ezeket a részleteket. Mintha azért duzzadna ilyen nagyra a terjedelem, hogy Bódis Kriszta belesűríthesse e rengeteg háttértudást. Helyénvaló és hangulatos viszont a cselekményt árnyaló sok-sok életkép: a Duna-korzó, a debreceni piac, Párizs „szédítő forgalma”. (Ezt olvasva Babits Frankhon-versszaka jutott eszembe.) Ismerősként olvashatunk nemcsak a Szabó Magda Abigéljében is megformált Dóczy Gedeonról, de a párbeszédekben elhangzik Ady Bandi, Léda, Dodó, azaz Diósy Ödön, Bertuska, Babits Mihály, Tóth Árpád, Gyóni Géza, Gulácsy Lajos neve; felbukkan Blaha Lujza és Fedák Sári, s közelmúltjuk eseményeinek kapcsán esik szó Liszt Ferencről, Puskás Tivadarról is. Nyelvezetében is gazdag a könyv: filozofikus fejtegetéseknek, elveket ütköztető vitáknak lehetünk tanúi, de ugyanilyen hitelesek a piaci kofák pletykálkodásai, Erzsi cseléd ízes beszéde.

Nem beszéltem még arról a nagyon fontos vonulatról, amelyet Bódis Kriszta tudatosan és következetesen vezet végig a szövegben, ez pedig Klára fogékonysága a szépre, az esztétikumra. Már a regény első lapjain szó esik a Kicsimamáról, anyai dédanyjáról, aki annyira hiú volt, hogy nőies megjelenése minden mást háttérbe szorított gondolkodásában. Nagyanyja, Nanuka szekrényének kincsei között is szeret kutakodni a kis Klára (akkor még Kákó), és szívesen adogatja a gombostűket, amikor a nagymama gyönyörű báli ruhákat varázsol a selymekből, fodrokból, csipkékből. Ő maga is babaruhákat varr még a kukoricacsutkára is. Anyja szépségéről már esett szó, de arról nem, hogy apjának – milyen ritka férfitulajdonság! – volt szeme felesége ruhájának, kalapjának, frizurájának, egész megjelenésének csodálatára. Családi vonás tehát a külső szépség iránti rajongás, legyen az nemcsak ruha, hanem táj, épület, berendezés, kert, szökőkút – az egész teremtett és emberi kéz alkotta világ.

Klára londoni tartózkodása alatt gyakran jár a Liberty’s áruházba nézelődni „úgy, mint más a múzeumba”. Oldalnyi leírás mutatja be azt a pompát, amely az osztályokat, különösen a textilrészleget jellemzi. E sok szépségnek fura ellenpontja a kis Klára csúnyasága, mely szintén nagy hangsúlyt kap a gyermekkori részekben. Vézna, beteges test, szabályozást kívánó fogak, előnytelen arcocska – még saját anyja is szégyelli lánya külsejét. Aztán a csúf békából gyönyörű királykisasszony lesz, mint a mesében: amikor évek múltán viszontlátja lányát, ámul a szépségén, s ámul a nagyszámú hódoló is.

Habár a történetnek egy apró részletéhez kapcsolódik, de pedagógusként felfigyeltem egy párbeszéd ma is érvényes aktualitására: „Külföldön már az iskola a művész ambíciójával nyitogatja a gyermeki szíveket. […] Ráadásul praxisból tanulják a tudományt, laboratóriumokban, műhelyekben, műtermekben. És mindenhol teret hódít az esztétikai nevelés.” Eltelt száz év, s ez nálunk még mindig álom maradt…

Lám, e bőséges anyag ismertetője is bőségesre sikeredett… Sok szabadidőt igényel, de ajánlom olvasásra a könyvet. Meg persze várom a folytatást.

Bódis Kriszta: Kisasszonyképző.
Tüdős Klára regényes története
Európa Kiadó, Budapest, 2022
504 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3749 Ft,
e-könyv változat 3699 Ft
ISBN 978 963 504 6133 (papír)
ISBN 978 963 504 6706 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Tüdős Klára olyan női ikon, akinek embersége, egyénisége, alkotóereje és tettei túlnőttek a huszadik századon. Az ő szobrát a történelem és az emberi nem drámája faragta, de valahogy úgy, ahogy tengervíz töri, pusztítja el a sziklákat. Én ezt a láthatatlan emlékművet most életre keltem.
Jó volna hozzájárulni Tüdős Klára reneszánszához, alkotásai, munkája, élete újrafelfedezéséhez. Tragikus, hogy azok a művek, amiket nem hozhatott létre – vagy azért, mert nőnek született, vagy azért, mert egy bizonyos társadalmi réteghez tartozott – már soha nem fognak megszületni. Nem tudok lehetőséget adni, hogy teljes virágában kibontakoztathassa a tehetségét, amit életében nem ismertek el és nem ismertek fel, de talán fel tudom mutatni. Elveszett álmait nem tudom beteljesíteni, de tovább álmodni igen.
Azt remélem, hogy Tüdős Klára erős személyisége, ideológiák fölötti békességre törekvése, Isten-keresése, mélyülő, tettre kész hite, életének példája rezonanciára talál az olvasó lelkében.”– Bódis Kriszta