14 karátos képregény | Rejtő-alapú koncertszínház / Városmajor

Posted on 2020. augusztus 15. szombat Szerző:

0


A minőség szinonimája: Vanek (Mikó István), Cservonec herceg titkára

Bedő J. István |

Rejtő Jenő legnagyobb sikerű regényeinek adaptálása színpadra/filmre mindig rém kockázatos vállalkozás, hiszen verbális őrületét deszkákra átmenteni alig-alig lehet. Nem véletlen, hogy a könyvlapokon túl, azzal egyenértékűen hatni leginkább képregényként tudott.

Az a változat, amit a Városmajorban, majd a viszonylag fiatal újpesti színházban (UP Rendezvénytér) láthat a közönség, szintén ezen a nyomon indul el. Legelőbb azonban Keresztes Tamás, a rendező és a sokszorosan vígjátékviselt Divinyi Réka átdolgozói munkáját muszáj méltatni – ugyanis Rejtőből a legtöbbet emelték át, pedig Péhovard párbeszédeinek a humora tulajdonképpen alatta marad a narrációnak, a kettő csak együtt hatásos. (Ez is megérne egy dramaturgiai dolgozatot…)

Rejtő számos alakot vonultat föl a Tizennégy karátosban, akárcsak a többi, látszólag könnyű kézzel odavetett történetében, de azért ha lecsupaszítjuk, csak két főszereplője van: a Nobel-díj-nyertes Gorcsev Iván (21 é.) és a menthetetlenül civil Vanek úr (kb. 50). Tulajdonképpen még az aranytól nehéz, acélkék Alfa Romeo is csak ürügy (lopáshoz, csaláshoz, zsaroláshoz, pofozkodáshoz, bunyóhoz en bloc).

Nézzük tehát még mindig a komédiatechnikai részleteket. Vígjáték manapság zene nélkül nem képzelhető el – ezért is születnek musicalek mindenféle uralkodóházak mindenféle tagjairól –, tehát zenei megtámasztás is kell egy efféle darabnak. Végül pedig megválaszolandó a kérdés, hogyan is lehet belakni az üres színpadot, aminek nagyon sok helyszínt kellene megmutatnia hajófedélzettől kocsmákig, úri villa kertjétől a nizzai luxusszálló teraszáig és persze a légiós erődtől a sivatagig – amit rajzasztal mellett oldott meg Korcsmáros Pál a Füles oldalai számára.

Anette (Mentes Júlia), Gorcsev (Lengyel Benjámin)

Ez a tömérdek helyszín megjelenhet shakespeare-i módon, a szereplők szövegéből derülve ki, vagy egyáltalán meg sem oldható hagyományos díszlettel, fénytechnikával. Másképp azonban igen: a digitális, vetített, mozgó háttér mindent képes pótolni. Kiváló (és kellően képregény ízű) Várai Artúr grafikája Nagy Tamás animációjával, és ami ennél lényegesebb, egy minimalista ötlettel még szemből is kapunk videografikát két, sokszögletű „pótképernyőre”, minek következtében az illúzió teljes – persze a nézői agy részvételével. (Ma már ódonságnak tűnik a hatvan évvel ezelőtti, több vetítőgépes cseh lelemény, a Laterna Magika színház-szkeccse, pedig ugyanezen a nyomon jár Keresztes Tamás színpad-ötlete.)

Túlerővel szemben: Gorcsev és Privát Elek (Mertz Tibor) + az állandó jellegű tettestársak

Ahogyan Gorcsev, Vanek úr, és például a bizományi betörő Privát Elek alakja tipikusan pesti figurák ihletésére születtek, és ennek megfelelően karikírozott alakok, ugyanúgy az egész színre vitelben sem kell realista színjátszást keresnünk – azaz: dehogynem! Hiszen az ostoba közhelyhuszár, Würfli Fedor (tánc- és illem), a Nobel-díját elmakaózó Bertinus prof vagy Verdier őrmester, az Oroszlán (máskor Kabóca) végül is szinte létező figurák. (Tessék csak napjaink sikeres szélhámosságainak áldozataira gondolni, hogy mi mindent hittek el…) Karikírozott itt mindenki és minden, a vaccsoló Lingestvöm bávó, az említett Würfli, de még a Gyanús cápa nevű teherhajó és a Szilvakék Paradicsom vendéglő is (habár ez utóbbi néven azért találunk Pesten egy újkori Rejtő-tanyát).

Táviratcím: Vaneklégió (Mikó István) és Verdier őrm., az Oroszlán (Mertz Tibor)

Még mindig az igen fontos kiegészítőkről: a zenét a Budapest Bár szolgáltatja, ők a szerzők és az előadók is, a színpad bal szélére húzódva, élőben. A darab 12 zenéje úgy simul a szöveghez (hohó, milyen remek lelemények vannak benne, a szerzők Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László), mint a piros ruha Anette Laboux-ra. Jórészt szvinges, de akad benne induló és keringő, sőt néhány idézet is, például az Ej uhnyem/Zúg a Volga, illetve a JK szupersztár zenéjéből. És van egy csepp líraiság (Iván, bocsáss meg a bűnösnek), de csak annyira, hogy a szükséges pillanatban a néző elandalodhasson a szerelmes leány és a módfelett hazudós nem-Cservonec, nem-herceg egymásra találásán. Vagy egymás elkerülésén. A kergetőzések hátteréül szolgáló, cimbalmon és gitáron hangzó, virtuóz improvizáció, amire még táncolnak is, szórakoztató és egyben lenyűgöző – ezt a zenei játékot persze a BB rajongói ismerik is, meg is szokták…

A kék Alfa üldözőjét és többszörös visszaszerzőjét Lengyel Benjámin játssza, kellő gátlástalansággal vegyítve a hirtelen felindulásban elkövetett leánykérést. Meg mindent. Ráadásul még hasonlít is a képregényben megrajzolt Gorcsevre. Mentes Júlia Anette-ként óhatatlanul csupán pici és bájos csavar (és még csak 18 éves) a szélhámosságok, oda-visszalopások és egyéb őrületek gépezetében – de kétségtelenül elhisszük neki, hogy kedvelt Ivánunk azonnal lángra lobban tőle.

A kikötői semmittevőből magántitkárrá előlépett Vanek úrnak Mikó István ad életet. Bár a szomorú, köpcös figura alapvetően szintén túlrajzolt, Mikó elővezetésében teljesen valóságossá válik, noha csak részben hozza a könyvbeli alak kellékeit. Zenés bemutatkozása egy drámai hősé (A minőség szinonimája: Vanek), ugyanakkor ebben a dalban hangzik el a remek szó-bakugrás: enciklogopédia. Vanek komolyan gondolja saját lesüllyedését, de éppen attól magasodik mellékszereplőből főhőssé. Sőt: talán fontosabb is lesz, mint maga a hajsza az arannyal elnehezített autóért.

Az acélkék Alfa Romeo, momentán nem a jogos tulajdonos kezében van (de ez csak átmeneti), a jobb oldalon Lingeström báró (rosszfiú, Dankó István) és természetesen Gorcsev

Végül pedig egy szinte észrevehetetlen, de igen fontos apróság: kivétel nélkül mind a nyolc (!) szereplő egyben csoportos játszó is. Ők a légió, a matrózok, a kórus (mert van az is, naná!), és szinte követhetetlen, kiket látunk a mellékszerepekben (nem is sorolok fel mindenkit minden alakban). Mindenesetre Bertinus, Lingeström és Würfli szerepében Dankó István látható, Laboux-ként és Verdier őrmester bőrében (egy monumentális és zseniális altiszti zubbonyban – jelmez: Bartos Letícia) Mertz Tibor – és a narrátor: Rába Roland, aki a végén Wendriner Aladár nevű oroszlánná is átalakul, na ő is pesti ember-állat… A korábban felsoroltakon kívül énekel, táncol, vonul, verekszik: Szécsi Bence e.h. és Tóth Balázs e.h.

A zenés darab alapjául szolgáló mű (nevezhetjük alapműnek?) ismeretében – de még anélkül is – sajnos érezhető némi aránybillenés az előadás vége felé. A regényben kétségtelenül kötelező hepiend csinosan van tálalva, képkerettel, tablóval, fináléval. Mégis éppen előtte működött legszadistább módon a rövidítő olló, hiszen nemcsak mellékszereplők, hanem jelenetek és összefüggések tűntek el, mintha a rövidítésnek egyetlen indoka lett volna: „gyorsan fejezzük be”. (Igaz, persze ez megfordítva is: Rejtő talán azért írta bele az állatseregletet a végére, hogy még néhány folytatással több jelenhessen meg.)

Közeledünk a hepiendhez (Anette, Mentes Júlia, és Gustave Laboux, Mertz Tibor)

Összességében azonban ötletes, pompás nyári műfajkeverék a Tizennégy karátos, és nagy szériát, sikert ígérő, üdítő mulatság. Rejtő Jenő szeretné.

Fotók: Kolbe Gábor

Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó

Rendező és díszlet: Keresztes Tamás, dramaturg: Divinyi Réka
A színpadon élőben a Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert, Farkas Mihály, Ökrös Károly, Farkas Richárd, Kisvári Bence
A TRIP és a Városmajori Szabadtéri Színház bemutatója

Részletek és jegyvásárlás itt