Szabó T. Anna, Rofusz Kinga: Senki madara (részletek)

Tátos nem volt együgyű. Csak éppen nem azt nézte és nem azt látta, amit a többiek.

* * * * * *

Ahogy telt a lassú tél, Tátos annyira megszokta a lány közelségét, hogy naphosszat bent ült vele a kunyhójában. Nem járta a pusztát, ahogy szokta; még a furulyáról is megfeledkezett. Mint akit megbabonáztak, folyton csak őt nézte volna: ahogy reggelenként a Napnak fordítja az arcát; ahogy öltözik, ahogy vizet tölt, ahogy felemeli a két karját, hogy lágy, körkörös ívben megcsavarja és feltűzze a haját. Tori mindent nyugodtan és méltósággal csinált: mint akkor, tánc közben, gondosan odafigyelt a mozdulataira, kimért volt, finom és fegyelmezett. Csak éjszakánként volt lobogóan kiszámíthatatlan, mintha ilyenkor kicserélték volna: fehéren fénylett a sötétben, a haja síkosan simogatott, a bőre forró volt, a hangja rekedt.

* * * * * *

Uccu nem jött mögötte, nem hallotta a lépteit és a lihegését; sem élők, sem holtak nem jártak a nyomában, még a saját árnyéka sem. Magában volt megint, mint gyerekkorában a városi utcán; ment és a földet bámulta. Akkor jobban szeretett egyedül lenni, de most már valakié volt: fázott nélküle.

* * * * * *

A fiú a papírdarvakra gondolt: már csak ötvenhét volt hátra. Itt maradsz, velem leszel, enyém vagy.
– Senkié vagyok – szólalt meg Tori, pedig Tátos biztosan tudta, hogy nem mondta ki hangosan a kívánságát.

* * * * * *

Fájdalmas öröm volt: elengedve megtartani.

* * * * * *

Szabó T. Anna: Senki madara
Rofusz Kinga rajzaival
Magvető Könyvkiadó – Vivandra Kiadó, 2016