Új remények | J. J. Abrams: Star Wars VII.: Az ébredő Erő

Jeges-Varga Ferenc |

Még meg sem győződhettek, a legújabb Star Wars mozi megfelel-e majd a vele szemben támasztott elvárásoknak, a nézőtéren ülők közül többen – moziban manapság kissé szokatlan módon – már akkor tapsolnak, amikor a vásznon a régről ismert kezdőmondat megjelenik.

Az öröm ilyetén kifejezése híven tükrözi a George Lucas űrmeséjének folytatását övező felfokozott hangulatot. Karácsony előtt pár nappal világszerte rajongók milliói, kicsik és nagyok, nők és férfiak, olyanok is, akik máskor talán be sem teszik a lábukat a filmszínházak sötét termeibe, gyermek módjára örvendeznek Az ébredő Erő bemutatójának.

Sokféle magyarázatot lehetne találni arra, miért éppen a Csillagok háborúja válhatott széles körben népszerű filmalkotássá. A nem kevés szerencse mellett említhetnénk például az olyan ősi mese motívumok használatát, mint a mindenséget egyensúlyban tartó ősenergia, jó és rossz örökös küzdelme, és persze az egész világmindenség jövőjét eldöntő végső összecsapás, amely sosem szól kevesebbről, mint a rabság és a pusztulás, illetve a szabadság és az élet közötti választásról. De felhozhatnánk azt is, hogy az eredeti trilógiát (4–6. rész) azokban az években (1977, 1980, 1983) mutatták be, amikor az új hollywoodi generációként számon tartott Spielberg, Coppola, Lucas, Scorsese elkészítette az amerikai filmgyártás talán legemlékezetesebb megaprodukcióit. A nagy költségvetésű, ámde alapvetően szerzői filmes mozik fénykorában a világnak még csak fogalma sem volt a számítógépes trükkökről, a digitális animációról, ezért akkoriban mindenképpen bátor újdonságnak hatott egy olyan fantasztikumokkal teli történet, amely réges-rég egy messzi-messzi galaxisban játszódik.

Lucas a későbbiekben azonban az előzménytrilógia (1999, 2002, 2005) elkészítése során az általános vélekedés szerint olyan ízléstelen hibákat követett el, amelyeket a rajongó sokasága máig nem tud megbocsátani neki. Nem volt elég, hogy e három részben túlzóan erőltette a digitális technikával készített animációt, de a makettekkel leforgatott „klasszikus” filmeket is újrakeverte, beléjük csempészve egy sor, a szellemiségükhöz nem illő effektet. A hetedik rész tétje tehát nem volt kevesebb, mint hogy a Sötétség és Fény galaktikus háborújának eposza visszatér-e régi dicsőséges útjára, vagy végérvényesen leáldozik a csillaga. De a fokozott izgalom annak is betudható, hogy amíg az előzmény filmeknél tudni lehetett, a történet végül oda fut ki, hogyan lett az ifjú jedi, Anakin Skywalkerből a sötét oldalt szolgáló Darth Vader, addig arról senkinek fogalma sem lehetett, mi következik a Jedi visszatér után.

Sok millió rajongó elvárásainak természetesen lehetetlen egyszerre megfelelni, ennél fogva tökéletes vagy minden igényt kielégítő megoldás sem volt lehetséges egy ilyen nagy figyelemmel követett folytatásos történet esetében. Az alig néhány információmorzsát kikotyogó profi marketingmunka részeként napvilágot látott előzetesek mégis életben tartották a reményt, hogy a méltóságában megtépázott sorozat megint új erőre kaphat. Az ébredő Erő bemutatója után pedig talán kijelenthető, a készítők nem okoztak csalódást a rajongók többségének azzal, hogy alapvetően a – sokak által szeretett – „klasszikus” trilógia hagyományaihoz nyúltak vissza.

Az ébredő Erőben a napjainkban divatos digitális filmtrükköket minimálisra redukálták, egyben visszatértek a jórészt makettekkel operáló forgatási módszerekhez. A sötét oldal ábrázolása során a korábbiakhoz képest még hangsúlyosabban utalnak a fasiszta erőszakszervezetekre. A sötét oldalt megtestesítő Első Rend katonái elsősorban a náci Németország hadseregét juttatják eszünkbe. De nemcsak a látványtervezésben, hanem a filmzenében és az elbeszélés technikájában is sok hasonlóság fedezhető fel.

Ezért némiképp jogosnak érzem a véleményeket, amelyek az új epizódot a legkorábban készült Star Wars-filmek tökéletes másolataként írják le. Erényei és hibái ugyanabból a körülményből fakadnak, mármint hogy a rendezői székbe J. J. Abrams személyében egy igazi Star Wars-rajongó ült bele. Mivel azonban Az ébredő Erő alapvetően más kulturális közegben született, mint előzményei, további, újabb keletű referenciák is hatással voltak szövetére. A legfőbb gonosz karaktere, illetve az új főhőst „szólító” fénykard epizódja például a Harry Potter varázslóvilágából hív elő ismerős pillanatokat.

Sokféleképpen lehetett volna folytatni a Jedi visszatérrel lezárt történetet. Az elmúlt egy évben zajló rajongói ötletroham egészen elképesztő felvetéseket is bedobott a köztudatba, de J. J. Abrams és csapat végig sikeresen titokban tartotta Lawrence Kasdan forgatókönyvének részleteit. Végül olyan folytatás született, amely bár több ponton is párhuzamba állítható a korábbi filmek, főleg az 1977-ben bemutatott Új remények dramaturgiájával, nemcsak minden részletében szervesen illeszkedik az előzményekhez, de teljesíti a legfőbb nézői elvárásokat is.

Az előzménytrilógia unalmas politikai manőverei helyett Az ébredő Erő tele van zsúfolva lenyűgöző akciójelenetekkel, izgalmas fordulatokkal. Emellett sok humorral és legalább ugyanennyi komoly, helyenként komor drámai szituációval teszik mindenki számára élvezhetővé. Természetesen nem maradhat el a hollywoodi szentimentalizmus sem. Leszámítva néhány bántóan suta múltba révedést és túlzóan patetikus jelenetet, Abrams a 20. századi mozgóképek stílusához illeszkedő, az elődök előtt tisztelgő, kasszasikergyanús filmet hozott létre. Komolyan bízhatunk a további folytatások sikerében is, hiszen a harmadik trilógia meghatározó konfliktusa sejthetően a mostani epizód legszomorúbb drámai pillanatából nőhet majd ki.

J. J. Abrams filmjével megszólítja az elmúlt évtizedekben felnőtté vált egykori gyerekeket. Az eredeti trilógiában szereplő színészek újbóli szerepeltetése leginkább őértük van. Ahogy azonban a film egyik hivatalos beharangozójában az alkotók kifejezetten utalnak rá, minden generációnak megvan a saját története. Az ébredő Erőben ezért újabb hősök is születnek, akik idővel elfoglalják az elmúlt harminc évben legendává nőtt fő karakterek helyét. Az új trendeket szem előtt tartva a legfőbb szerepeket egy színes bőrű férfi és egy fiatal nő kapta meg. John Boyega bemutatkozása helyenként idegesítően erőtlen, de a Reyt alakító Daisy Ridley izgalmas utakat nyithat meg az elkövetkező epizódokban. Személyes történetük még jórészt kibontatlan, de előttünk még a 8. és a 9. rész.

Az ébredő Erőt ezen kívül Han Solo (Harrison Ford) karaktere uralja, ő kapta az új filmben a régi szereplőgárdából a leghosszabb jelenlétet. Abrams helyet ad a sorozat egyik emblematikus űrhajója, az örökösen roncsnak csúfolt, mégis a világűr leggyorsabb járgányának tartott Ezeréves Sólyom nagy visszatérésének is. Ki ne szeretne híres pilótafülkéjében ülni, miközben valahol messze-messze az arra kiválasztottak – a kezükben egy vörös és egy égkék fénykarddal – újra összecsapnak, hogy végleg eldöntsék az univerzum távoli galaxisainak sorsát.

Csillagok háborúja VII: Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens) – amerikai sci-fi, 2015
Rendező: J. J. Abrams

Forgatókönyv: Lawrence Kasdan, J. J. Abrams, Michael Arndt
Operatőr: Daniel Mindel
Zeneszerző: John Williams

A főbb szerepekben:
John Boyega (Finn)
Daisy Ridley (Rey)
Adam Driver (Kylo Ren)
Oscar Isaac (Poe Dameron)
Harrison Ford (Han Solo)
Carrie Fisher (Leia)
Mark Hammill (Luke Skywalker)
Andy Serkis (Snoke)
Domhall Gleeson (General Hux)
Lupia Nyong’o (Maz Kanata)
Anthony Daniels (C-3PO)
Peter Mayhew (Chewbacca)
Max von Sydow (Lor San Tekka)

Magyarországi bemutató: 2015. december 18. Forgalmazó: InterCom