Hogyan lehet megbuktatni egy kormányfőt? | Michael Dobbs: Kártyavár

Posted on 2015. július 8. szerda Szerző:

0


Dobbs_Kártyavár-bor200Tóth Gergely |

A politikai intrika mindig hálás téma, különösen, ha olyan ír róla, aki ért hozzá. Sok könyv és tévésorozat szól a kormányok, parlamentek belső világáról, és manapság Magyarországon kedvelt beszélgetési téma az, amit mindenki tud – vagy tudni vél – a politika irányairól és titkos machinációiról. (Szerencse, ha akad olyan ország, ahol nem így van.)

Közelebbről meg nem nevezett időszakban – elvileg a Thatcher utáni harmadik miniszterelnöki ciklus kezdetén, tehát 1998 környékén – kis többséggel ugyan, de harmadszor is a konzervatív párt győz Angliában. A választás estéjén a párt frakcióvezetője – és korábbi kormányfő régi barátja –, Francis Urquhart már be is nyújtja a kormányátalakítási javaslatát. Ám a címzett Collingridge ezt látványosan félresöpri, és mellőzi a frakcióvezetőt. Urquhart ekkor úgy dönt, hogy ha a kormányfő személyes népszerűségének csökkenése ellenére sem mer hozzányúlni a kormányához – akkor inkább mennie kell. És ki más ülhetne a helyére, mint egy tapasztalt konzervatív politikus, aki nem riad vissza a problémáktól: azaz ő maga.

Azonnal hozzá is lát a terv megvalósításához, kihasználva korábban szerzett kapcsolatait, forrásait, és mindazokat az információkat, amiket a párt problémás ügyeinek elsimításakor szerzett.

Egy kormányfőt megbuktatni – legalábbis Angliában – félelmetesen könnyű. Néhány jól időzített hír kellően aláássa Collingridge és a párt népszerűségét, de annyira, hogy a biztosnak hitt körzetekben is sorra buknak az időközi választásokon. Ezután jöhet a kegyelemdöfés: a személyes érintettség és a családtagok bemártása. A vád: tisztességtelen előnyhöz juttatás. A miniszterelnök megroppan, lemond, következhet az új pártvezető – és egyben miniszterelnök – megválasztása.

Ez a kör több munkát igényel, de nagyobb biztonsággal jósolható meg a vége. Az nyer, aki mindegyik vetélytársát könnyedén kompromittálni tudja. Persze némi kockázatot ez is rejt magában. Jelöltként Urquhartra egyre nagyobb figyelem irányul, tehát vigyáznia kell, mert a terv bizonyos fázisaiba beavatott emberek bármikor gyanakodni kezdhetnek, vagy akaratlanul kiszivárogtathatnak valamit. Francis nem hátrál meg, és semmitől, még a gyilkosságtól sem riad vissza, ha fordul a kocka. Az első áldozat a párt (kábítószerfüggő) sajtóigazgatója.

Csupán egyvalaki kezdi összekötögetni a szálakat, Mattie Storin, a kormánypárthoz közel álló egyik nagy lap újságírója. Amikor azonban a pártot rossz színben feltüntető cikket ad le, hirtelen szabadságra küldik, és egy másik rovathoz helyezik át. Amikor pedig szembesíti Urquhartot azzal, amit kiderített, sajnálatos baleset áldozata lesz.

Dobbs egyszerűen vezet be a politika világába. Minden leírása arról tanúskodik, hogy otthonosan mozog ebben a környezetben. És hogy sokat tapasztalt a politikusok mellett. De sajnos van egy DE.

Két igen gyenge pontja van az egyébként sodró lendületű és alapvetően hihető történetnek. Az egyik a leírt korszak. A kiadó weboldala szerint a szerző átdolgozta a regényt az új generáció számára, az eredeti, nyolcvanas évekbeli (1987-ben megjelent) történetet igyekezett átszabni a ’90-es évek végére. Ez nem rossz ötlet, bár ha tényleg a könyvből készült – minden kritikus szerint kiváló – tévésorozat nézőit célozta meg, akkor még tíz évet hozzáadhatott volna. Csakhogy ez az adaptáció nem volt sikeres. Kivéve, ha feltételezzük, hogy az angol politikai elit és mindenki, aki szóba áll velük, ragaszkodik a tíz évvel azelőtti technológiai fejlettséghez. Senki nem használ mobiltelefont, az internet szóba sem kerül, semmi nem történik online. Ettől a környezet egyszerűen hiteltelen. (Vagy egy párhuzamos valóság…)

A másik zavaró tényező a szereplők ostobasága. Urquharton és Mattie-n kívül a szereplők közül láthatóan egyik sem gondolkodik. Az ellenük folytatott intrika teljesen váratlanul éri őket, egyedül a miniszterelnök próbál védekezni. A későbbi jelöltek csak döbbenten veszik tudomásul a helyzetüket, és lépnek vissza. Frontvonalbeli politikusokról még csak elhiszem, hogy nem – vagy nem elég gyorsan – gondolkodnak, de hogy egyiküknek sincs tanácsadó stábja vagy legalább egy okos titkára, nehezen képzelhető el…

A történet hangulatát jól hozza Rindó Klára és Szabados Tamás fordítása, de időnként kicsit összecsapottnak tűnt. Nem tartom kizártnak, hogy a sietség (vagyis a két fordító) a mű kétségtelen aktualitásának szólhatott. Némi szerkesztői figyelemmel az apró döccenők is kifésülhetők lettek volna. Például ahol az egyik gyógyszertár termékeiről beszélve a „drugs” kifejezést drogoknak fordította, holott egyértelműen gyógyszerekről volt szó.

Nyaralásra persze tökéletes könyv, utazás és napozás közben jó olvasgatni.

Michael Dobbs

Michael Dobbs

Michael Dobbs: Kártyavár
320 oldal, teljes bolti ár 3400 Ft
Kossuth Kiadó, Budapest, 2015
ISBN 978 963 098 2177

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A politika folyosóin az erő, az intrika és a szenvedély uralkodik a világ bármely országában.

Francis Urquhart minden titkon rajta tartja a kezét – és kész bárkinek elárulni ezeket, ha ez hozzásegíti ahhoz, hogy miniszterelnök lehessen. Mattie Storin, a fiatal újságírónő egy buldog szívósságával próbálja feltárni a hazug kulisszák mögött rejtőző valódi sztorikat. Amikor belebotlik a hatalom legmagasabb szintjein burjánzó korrupció hálójába, megesküszik, hogy kideríti az igazságot. Ám ehhez meg kell küzdenie saját démonaival, és kockára kell tennie mindent, a saját életét is.

A Kártyavár komor történet a mohóságról, a korrupcióról és a kielégíthetetlen hatalomvágyról. Klasszikus politikai krimi, amelyet a szerző – Margaret Thatcher egykori kabinetfőnöke – most átdolgozott az új generáció – és a regény alapján készült amerikai tévéfilmsorozat nézői – számára.