Láttam egy Leart (2. rész)

Posted on 2015. február 20. péntek Szerző:

0


Cserhalmi György, Krisztik Csaba (Fotó: Szigerváry Zsolt)

Cserhalmi György, Krisztik Csaba (Fotó: Szigerváry Zsolt)

(Folytatás)

Az előadás hangsúlyairól

Az újjáalakult székesfehérvári társulat egyre fontosabb színházi életünkben. Olyan izgalmas munkát végeznek, amelyre oda kell figyelni. Ezt a folyamatot példázza a Lear is, Bagó Bertalan mindenképpen korszerű rendezésében.

Sokat lehetne vitatkozni azon, mit jelent ma a Lear, a ma közönségének. Amit a fehérváriak előadásában látunk, több mindenről szól. Számításról, a hatalom arcairól, árulásokról, hiábavalóságokról, generációs harcról, céltalan kegyetlenségről, általános rosszkedvről. Szívtelenségünk évszakairól. Egy kiürült és értékeit folyamatosan vesztő világról. Túlélésről.

Ebben a világban – ha akarom – vannak a hűségesek, akik valójában egy éppen szétfoszló értékrendet képviselnek, és vannak az ifjú törtetők.

A következetesen végigvitt, mozgásban, jelmezben, látványban komplex és egy irányba ható jelzésrendszerre épülő előadás határozott rendezői koncepciót mutat. S ez több kérdést is felvet a nézőben. Az egyik a generációváltás kérdése, de ilyen súlyú az is, hogy milyenek az éppen meghaladottá váló világ képviselői? Milyen király és milyen apa lehetett Lear? Ki a bűnös és ki a bűntelen – ha van olyan.

Ha a nyitóképből indulunk ki, Lear kemény, és fegyelmet követelő király. Ahogy a nagyobb lányok kibomló valódi énjét nézzük, úgy tűnik, a magukra erőltetett engedelmesség máza alatt mélyen boldogtalanok. Talán nem véletlen, hogy máshogy akarnak élni, mint Lear.

kent (álruhában, ) – Derzsi János

Kent, álruhában (Derzsi János)

Cserhalmi Learje erőteljes férfi, nagy király – éppen ezért ellenmondásosan hangzik szájából a hatalmáról lemondó nyilatkozat, s idegen a lányaihoz intézett kérdés (amelyre ráadásul mintegy előre tudja – elvárja – a választ!). Az erőt sugárzó térben szenvtelenül hangoznak el a lányok szeretetet bizonygató álságos válaszai, ám éppoly üresen csendül Cordelia őszinte szava is. Elfogadhatatlan Kent megnyilvánulása is. Ez a király nem tűri, hogy ellentmondjanak neki.

A Learben többnyire nem a hatalmi harcok hidegsége, inkább a gyermeki hálátlanság kerül fókuszba, és gyakorta látványos érzelmekkel játsszák. Bagó Bertalan erről is kissé másként gondolkodik. Értelmezésében megmutatkoznak a generációváltást sürgető erők, az erősen karrierista, hatalomvágyó beállítódás éppúgy, mint az ifjú generáció más élet iránti igénye. Az ifjú törtetők mind gyors észjárásúak, azonnal reagálnak a lehetőségekre – és alapállásuk a könyörtelenség. Nyilván ezt az érzéketlenséget is otthonról hozott mintából veszik. Sokkal inkább az élvezeteket hajszolják, mint Lear, noha épp ezt vetik az ő és lovagjai szemére.

Gáspár Sándor, Cserhalmi György

Gloster (Gáspár Sándor), Lear (Cserhalmi György)

Ahogy a nyitókép hűvös rendje megbomlik, alatta indulatok mocsara nyílik. Cordeliát Lear elvakult gőgből, hirtelen felindulásból kitagadja. Az álságos lányok nemcsak megkapják jussukat, de Cordelia része is az övék. És itt kezd szétesni a világ; nem csupán az első függöny darabok hullanak földre, de a feldarabolt térkép utolsó harmadának cafatjai is, amelyeket a két lány és férjeik, alig titkolt mohósággal, egymás elől kapkodva szednek össze. Csakhogy Cordeliát, kissé mesebelien, a szemre is szimpatikus (álomherceg-szerű) Francia király (Kádas József) megmenti, nőül veszi hozomány nélkül is – míg ugyanerről a tüneményes lányról a szemre is üresfejű, pojáca Burgundi herceg lemond. (Tűzkő Sándor játssza –aki egyébként Lear hűséges Lovagját is. Itt meg kell jegyeznem, hogy a Francia király eredetileg Matus György, aki most megbetegedett. Ő, már csak kora okán is, nyilván másfajta Francia király lett volna.)

Kétely nélkül száműzi Lear a neki ellentmondani merészelő Kent grófot is, aki, később álruhában Lear kísérőjéül szegődik, s már itt is Lear jobbik énjét képviseli. Felmerül a kérdés: Kent (és Gloster) miért marad hűséges Learhez? A közös ifjúságon túl őriznek-e valami jóság-emléket a nagyúrról? Vagy csak a közös hatalom köti össze őket? Ebben az előadásban az egyetlen vak a hűséges Kent, aki nem tétovázik sem az igazat kimondani, sem menteni Leart. Nyílt színen utánahal urának – ez mégiscsak jelent valamit, vagy nem?

Nem bűntelen Gloster, a másik hűséges sem. Egyrészt bár magához emeli balkézről lett fiát, mégsem vállalja őt egészen. Így aztán saját bőrén tapasztalja meg a gyermeki hálátlanságot és ármányt. Ez a párhuzam erősíti Lear tapasztalását, élesíti a generációs szakadékot. Gloster vakságát mintegy megelőlegezi egy jelenet, ahol a viharba űzötteknek menedéket nyújtó ketrecszerű hely rácsa vetül fekete árnyékként (kendőként) a bolyongók szemére. Mintha senki nem látná, nem akarná a saját helyzetét (hibáit) pontosan látni. (S egyúttal mintha kivégzőosztag előtt állnának.)

Lear, a Bohóc (Földes Eszter) és az álruhás Kent (Derzsi János)

Lear, a Bohóc (Földes Eszter) és az álruhás Kent (Derzsi János)

A Bolondot ebben az előadásban következetesen Bohócnak hívják, s ruhája-öltözéke egyaránt a szomorú Pierrot-t idézi. A shakespeare-i szerepösszevonások egyik értelmezője szerint már a korabeli előadásokon is ugyanaz a színésznő játszotta, mint Cordeliát. Itt túl egyértelmű az azonosság. Ha nem ismernénk a történetet, állandóan felmerülhetne a kérdés, nem Cordeliát látjuk-e álruhában? Mindenesetre a viharban mintha maga Lear is „felismerné” legkisebb, elűzött leányát – az őt igazi gyermekeként óvó-segítő, és olykor leckéztető – Bohócban, s viszi, hurcolja édes teherként.

Dramaturgia és rendezés

Hangsúlyozottan kell szólni a remek dramaturgiai munkáról. Tucsni András kétféle fordítást használt fel a rendezői koncepció megvalósítása érdekében. A hataloméhes fiatalok Nádasdy Ádám korszerű fordulataival, az idősebbek Vörösmarty veretes szövegével beszélnek. Mégsem érzünk disszonanciát, természetesnek, magától értetődőnek hangzik az újfajta szövegfonat. (Az egyetlen negatív nézői észrevételem: a művészek bizonyára kisebb térhez szoktak, a Vígszínház hatalmas terében időként nem volt eléggé hallható-érthető minden megszólalás.)

lear-300x469-plakát-cshalmiBagó Bertalan Lear-rendezése aktualizál, mégis hű. Időnként felszisszenhetünk egy-egy mondat időszerűségén („Rongyokon keresztül látszik a kis vétek is, / Prémes bekecs s palást mindent befed”; vagy „Jobbat keresve gyakran jót veszítünk”, vagy Időnk csapása, hogy bolond vezet vakot” vagy „Vond be a bűnt arannyal – és a jog lándzsája e páncélon széttörik”)ám legnagyobb érdeme nem ez. Sokkal többre tartom, hogy képes volt megszólítani, elgondolkodtatni, lekötni a mai nézők figyelmét három és fél órán át. Igaz, többször éreztem, hogy rendezése inkább brechti, mintsem shakespeare-i – lásd az érzelmekről korábban írottakat – mégis érvényesnek tartom. A tragédia vége, dacára a sok halálnak, nem megrendítő, és elmarad a könnyes katarzis is. Mintha az előadás azt kérdezné: ezt akarjátok?

Fotók: Medvigy Gábor

Az előadás további fotói megtekinthetők itt