Otfried Preußler: Torzonborz megjavul (részlet)

Gyanús alak a bokrok között

Egy szép őszi napon Nagymama a nagy vesszőkosarával kiment a kertbe, hogy kiteregessen néhány inget és törülközőt.

Aranyfényben fürdött minden. Virágzott az őszirózsa, a kerítésen túlról vidáman bólogattak a napraforgók. A kert sarkában, a komposzthalom tetején pompás tökök virítottak – öt nagy, kilenc közepes és hat kicsi. Nagymama termesztette őket, az anyósa nagynénjének titkos receptje szerint. Az öreg hölgy a halálos ágyán árulta el, hogy ha a titkos receptet követi, akkor a kicsi tököknek sárgabarack-, a nagyoknak csokoládé-, míg a közepeseknek kívül tejszínhab-, belül meg málna­fagylalt­ízük lesz.

Jancsi és Lackó nem rajongott a tökfőzelékért, így a kert sarkának közelébe se mentek, s Nagymama joggal remélte, hogy hatalmas meglepetésben lesz részük. „Csak még pár napig tartson ez a szép idő”, gondolta. „Most ez a legfontosabb.”

Letette a kosarát, és épp ki akarta feszíteni a szárítókötelet, mikor pisszegést hallott a bokrok felől. Ahogy odanézett, az aranyvessző és a mogyoróbokor közül egy ismerős, bozontos arc nézett vissza rá. Jól ismerte ezt az ábrázatot, akár a rossz pénzt! A fekete tollas kalpagos gazember már kétszer kifosztotta. Sőt! Egyszer még el is rabolta! „Most már nem fogsz ki rajtam”, gondolta Nagymama. Összeszedte minden bátorságát, és erős, határozott hangon (na, jó, egy kicsit mégiscsak remegett a hangja, de ezt talán csak ő hallotta) így szólt:

– Már megint itt ólálkodik a kertemben, Torzonborz úr?

– Amint látja – biccentett a rabló, és éppen elő akart jönni a rejtekhelyéről, mikor Nagy­mama a ruhacsipeszes zacskóért nyúlt.

– Állj! – rivallt rá Torzonborzra. – Meg ne moccanjon, különben akkorát kap a fejére ezzel a zacskóval, hogy a világ legnagyobb kalapjába se fog beleférni. Kezeket föl!

Torzonborz nem tudhatta, hogy Nagymama újabban elalvás előtt haramiákról szóló történeteket olvasott. A biztonság kedvéért fölemelte a kezét, és mondani is akarta, hogy nem rossz szándékkal jött, de Nagymama a szavába vágott.

– Kíméljen meg az ostoba kifogásaitól! Csak tudnám, hogy sikerült megint kiszabadulnia. Azt mondták, a járási börtönből még senkinek sem sikerült meglógnia.

– Nem is – szólt Torzonborz.
– Akkor meg hogy került ide?!
– Ma reggel szabadlábra helyeztek. Jó magaviselet miatt.
Nagymama azt hitte, rosszul hall.
– Hiszi a piszi!
Torzonborz esküre emelte az ujját.
– Itt helyben forduljak fel, és férgek egyék a májam, ha hazudok! Azonkívül benne van a hivatalos végzésben. – Mellényzsebéből egy papírlapot húzott elő. – Tessék, itt van az írás, ha nekem nem hisz!

Nagymama azonban hátrált egy lépést, mert támadt egy ötlete. Csak nehogy gyanút fogjon a rabló!
– Nem tudom elolvasni – szabadkozott. – Föl kell tennem a pápaszememet.
– Ugyan már! Hiszen ott van az orrán, hö-hö-hö! – kiáltott Torzonborz.

– Mármint hogy ez? – Nagymama egy pillanatra sem jött zavarba. Maga is csodálkozott, milyen jól megy neki a füllentés. – Ez a távolbalátó okulárém. Ezzel nem tudok olvasni. Ahhoz egy másik kell.

Nagymama először a köténye bal, aztán a jobb zsebébe nyúlt, és úgy tett, mint aki kotorászik, aztán meglepődik, hogy nincs meg, amit keres. Ahhoz képest, hogy nem sok gyakorlata volt a színlelésben, higgyétek el, remekül csinálta.

– Jaj, de bosszantó! Valamelyik pápaszememet folyton elhagyom. Ha jól emlékszem, most a mosókonyhában felejtettem. Ott van balra hátul az asztalon, a dézsa mellett… Lenne olyan kedves… izé, mármint most kivételesen… Torzonborz úr, hogy kihozza nekem?

– Magától értetődik, Nagymama!

Torzonborz összehajtogatta a papírlapot, és visszatette a mellényzsebébe. Aztán a mosókonyha felé indult – Nagymama pedig titokban ott osont a nyomában.

A mosókonyhának egyetlen ajtaja volt, meg két parányi, tejüveges, rácsos ablaka. De ezt Torzonborz nem tudhatta. Nagymama viszont annál inkább. Abban a pillanatban, mikor a rabló belépett a helyiségbe, Nagymama rácsapta az ajtót, és gyorsan be is reteszelte. Sőt még a kulcsot is elfordította kétszer a zárban, majd azt is kivette, és elsüllyesztette a köténye zsebében.

A többi a rendőrség dolga!

Nagymamának az egész akció alatt nem volt érkezése reszketni az izgalomtól és a félelemtől. Ám most, hogy Torzonborzot sikerült csapdába csalnia, csillapíthatatlan remegés fogta el, és hol kipirult, hol elsápadt. Forgott körülötte a világ. Érezte, ahogy a lába felmondja a szolgálatot. Utolsó erejével még így kiáltott:

– Segítség! Segíítsééég!

Azzal lecsukódott a pillája, és elájult.

Fordította: Nádori Lídia

Otfried Preußler: Torzonborz megjavul
F. J. Tripp illusztrációival
Kolibri Kiadó, Budapest, 2014