Bomba a gyomorban | Cirque Éloize: iD (kortárs cirkusz/hip-hop) / Papp László Sportaréna

Posted on 2014. május 9. péntek Szerző:

0


C.Eloize-székek-240Krivánszky Emőke |

Már a beharangozóban sejteni engedtük, hogy a – Cirque du Soleil-hez hasonlóan – látványelvű újcirkuszt művelő Éloize társulat itthon ritkán tapasztalható színpadi orgiát tár majd elénk – és bejött! Az iD című előadásban lehetett ugyan kevesellni a gondolatot, súlytalannak minősíteni a történetvezetést, de a legszőrösebb szívű kritikus sem tudott ellenállni a káprázatnak. Ha nem is a klasszikus AHA-, de hűha-élményt biztosan mindenki kapott, aki az április végi két este egyikét a Sportarénában töltötte.

Kedd este az Aréna lelátóján a helyek körülbelül kétharmada volt foglalt. Nem rossz arány, de az ember telt házat vár. Talán sokallottuk egy alapvetően színházi jellegű élményért a külföldi sztárzenekarok koncertjeinek megfelelő árat, talán az előadás városszerte látható, kicsit túl hip-hopos plakátja szűkíthette le a célközönséget – hiszen akinek jut erre a jegyre, az nem feltétlenül az Erzsébet téren deszkázó fiatal. Pedig az előadás nagyszerűsége épp abban rejlett, hogy karakterekkel és történettel operáló színházias világa és a kreatív, csodálatra késztető cirkuszi kunsztok éppen olyan arányban elegyedtek benne, ami a rendszeres színházba járót ugyanúgy a székhez szegezte, mint az alkalmi látványosságot keresőket.

C.Eloize-szalag-550

Az iD története szerint két rivális nagyvárosi banda versengését látjuk a színpadon. A figurák között van vagány, hősszerelmes, véleményvezér és outsider, a háttérben shakespeare-i tiltott szerelem sejlik fel – vagy éppen az identitáskeresés drámája. A konfliktusok azonban csak villanásszerűek, a problémák feloldódnak a mindent elsöprő mutatványban, ahogy a West Side Story fordulatai az énekben és a táncban. Jeannot Painchaud rendező inkább ihletforrásnak használta a történetet és annak természetes közegét, a street artot és az utcai extrém sportokat. A közeg és annak az utcai kultúrából ismert relikviái – a görkorcsolya, az ugrókötél, a dirt/extrém bicaj, a break, a graffiti, a parkour (házfalakon való akrobatikus ugrálás) – megteremtik számára a lehetőséget a cirkuszi világ kiterjesztésére, hatásának megsokszorozására. A rendező és a produkciót színpadra vivő fiatal cirkuszművészek láthatóan lubickolnak e lehetőségben, és a hip-hop közeg csúcsra járatja kreativitásukat.

Ötletes egyfelől a hagyományos akrobata szerepek és eszközök keverése az utcai kultúra elemeivel: a tissue (a magasból leeresztett páros kötél) számot elővezető levegőakrobata kettőse a görkorcsolyás sráccal, a guminő duója a breaktáncossal. Az utóbbi kettős táncosokat is megszégyenítő, harmonikus mozgásvilága veszélyérzet nélkül is hatni tudott líraiságával. Szintén jól működik a színes, mégis puritán díszlet. A graffitis-stenciles téglafalakat jó érzékkel modellezték a díszletfalra vetített videóanimációval, mely egyszerre illékony, mint a fújt minta az utcai felületen, és illúziókeltő, mint minden remek trükk – akkor „omlik” és „épül újra”, amikor a legváratlanabb hatást tudja kelteni. És azt már mondani sem kell, hogy az extrém sportokat mintha egyenesen a cirkuszosoknak találták volna ki, oly könnyedén emelik a tétet a sportműsorokból, filmekből ismert mozdulatokon!

A Cirque Éloize előadása maga a jó értelemben vett, 21. századi látványcirkusz: színházi karaktereket alkot, a kortárs tánc és street art mozgáskultúráját autentikusan olvasztja magába, a hagyományos cirkuszban nagyon sokszor ízléstelen és idejétmúlt zenét, kosztümöt és díszletezést közelíti a maihoz, a frisshez, a köznapihoz – mindeközben tiszteli a kunsztok hagyományos felépítését (előkészítés – csúcspont – levezetés) és a maga javára fordítja. Világokat nem vált meg, de több napra elegendő energiabombát robbant a gyomorban.

ID Cirque Eloize

Posted in: Cirkusz, NÉZŐ