A szabadság illata | Paul Blake: Római vakáció / Belvárosi Színház

Posted on 2013. november 6. szerda Szerző:

0


Tenki Réka, Fekete Ernő

Tenki Réka, Fekete Ernő

Bedő J. István

Valamiért úgy gondoltam, hogy az elmúlt év­tizedek (hajjaj, pontosítok: év­század!) nagy sikerű filmjei mára teljesen beleépültek a kollektív emlékezetbe. Csalód­nom kellett, nem így van. Fekete Ernő például csak hallott a Római vakációról. Ez azért fontos, mert ő ala­kítja a film színpadi változatának férfi fő­szerepét. Ám ez sem befolyásolja a darab sike­rét. Mert siker, az van.

Régen is volt. A Római vakáció – az elragadó Audrey Hepburnnel és daliás Gregory Peckkel – az ötvenes-hatvanas években egyszerre két álomvilágot adott a magyar nézőnek (illetve neki különösen), az amerikai film romantikáját, és a „Róma! Rómába utazni!” álom­pótlékát. Az épkézláb, kalandos, hihető-hihe­tetlen törté­net a szökevény hercegnővel és a nagydumás újság­íróval – nagyon szerethető, százszor megnézhető film lett (kipróbálva…).

Forgatókönyvét Paul Blake ültette át színpadi deszkákra, aki bizonyára attól tartott, hogy a római utcákon ballagás, kavargás, andalgás, motorozás, taxizás, bulizás és verekedés elmaradása hiányérzetet teremt, ezért Cole Porter már korábban is sikeres, szvinges dalait applikálta a történetbe. Az így létrejött végeredmény nem lett igazi musical, de zenés játékként könnyebben gördül előre a cselekmény. Nálunk a darab kettős bemutatóval indult. Nyáron, Szentendrén volt a szabadtéri premierje, ősszel beköltözött a kőszínházba. Pelsőczy Réka nagyon olasz, mégis nagyon magyar darabot rendezett belőle.

A helyszínt szellemes keretjáték határozza meg, amelyben a római Cinecittà készül leforgatni a történetet. Mi, nézők csupán egy próbát látunk, elejétől végéig, ahol a rendező (Márton András) játssza elő az idősebb figurákat, az ügyelő pedig a fiatalabbakat. Élesben megy viszont a négy főszereplő: a hercegnő, a piás és link újságíró, a majdnem mindenre kapható fotós és – igen kérem, a társalkodónő/grófnő, akire a filmből szinte nem is emlékezünk, de itt kvázi főszereppé lép elő. Továbbá van egy nagyszájú, eléggé olcsón (mindenre?) kapható statisztalány, aki filmes karrierről álmodik.

A három csibész (Fekete Ernő, Nagy Dániel Viktor, Szikszai Rémusz – TD)

A három csibész (Fekete Ernő, Nagy Dániel Viktor, Szikszai Rémusz)

Civilek kezdik a próbát, és néhány pillanat elég, hogy a pucér falpanelek, a suta díszletcsonk és a gördülő láda Rómává, követségi rezidenciává váljon. Attól, ahogy Tenki Réka megszólal, felemeli a fejét: Anna hercegnővé válik. Aki utálja a protokollt, a diplomatikus semmit­mondást, a sajtó­tájékoztatóra előre megfogalmazott válaszokat. És végül – nyugtató injek­ció ide vagy oda – megszökik a cécó elől.

Mint tudjuk, az üres zsebű, tarhás (akkor még így hívták az idült kölcsönkérőket) hírvadász, Joe Bradley (Fekete Ernő) találja meg az utcán alvó lányt, akit a legénylakásán éjszakáztat, és „megajándékozza” a római vakációval. Másfél kalandos nap, városnézéssel, első cigarettával, hajvágással, motorozással, táncpartival a hajóbárban, majd Anna hercegnő visszatér a fegyel­mezett rezidenciára.

Fekete Ernő szerencsére nem az a jól fésült bankfiú, akit a plakátra tettek. Kócos, kártyás, lélekben is borostás, és boldogan száll bele minden marháskodásba, hogy a hercegnőnek legyen egy csöppnyi szabadság az életében. Énekel, táncol (pedig, ahogy egy korábbi interjúban elmondta, igazán nem számított ilyesmire), amúgy mindhárom fiatalabb férfi szereplőnek sikerül azt az illúziót kelteni, hogy a tánc a vérükben van (a koreográfus Fejes Kitty csodát művelt).

Szikszai Rémusz (szintén csibész) fotósa lelkesen szekundál Feketének, persze csak amikor nagy nehezen megérti, mikor mi a szerepe, miről beszéljen, és miről (az Istenért!) ne… Az ő fejében is csöng a pénztárgép, ha nagy sztorit szimatol.

Közbe kell ékelni, hogy a színrevitel tele van idézetekkel, amiket a néző vagy észre vesz, vagy sem. A társalgásba berobbanó statisztalány (Cseh Judit) egy hatalmas Vaffan culo-val utasítja rendre a szemtelenkedőt, amitől hű-de-olasszá alakul a helyzet, és általában is dinamikusan hozza a nagyravágyó, de azért táskacsapásokkal fegyelmező proli-prostit. (A történet idejében ugyan az említett vaskos francba küldést kizárólag férfiak mondták, de ennyi anakronizmus belefér…) A másik idézet a grófnő megjelenéséhez kapcsolódik: a rendkívül decens nyári kosztümöt viselő hölgyet (Hernádi Judit) az udvarmester (Márton) utasítja, hogy öltsön álruhát. És akkor!

Hernádi Judit (TD)

Hernádi Judit

Nagy Dániel Viktor szembefordítja a közönséggel (mint tükörrel). A közismert stylist hangját és gesztusait eleveníti meg, aki mintha csak a tévéműsorában szabná át a telt­karcsú és érett korú pácienst… Az álöltözet pedig: hatal­mas kalap, királykék selyemruha, akkora dekoltázzsal, mint­ha egy koktélruha készülne átalakulni mondén úri­asszo­nyi ribancériává, oldalt hosszan (cirka veséig) fel­slic­celve. Mesés.

Hernádi grófnő lubickol: énekelve ösztökéli kísér­lete­zésre a hercegnőt, kissé elolvad a latin lover dumáktól, a Teve­rén úszó, zenés-táncos presszóban pedig elragadja a mikrofont, és belebúgja a Begin the Beguine-t (amivel, bizony, egy pár pillanatra el is viszi a tejfölt mindenki elől).

Van még egy halk, mókás idézet, a két lovagias csibész készül a záró sajtótájékoztatóra, keményen egymás szemébe néznek (olyan Vadnyugatiasan!), és közben a háttérben a Harmonikás dalának indítását fújja valaki, naná: szájharmonikán.

Tenki Réka külön fejezet. Ő lenne a kis kezdő színész­nőcske, aki megkapja a kiugrás lehetőségét. És kiugrik. Amint mosolyog, nevet, élvezi, habzsolja a tilos dolgokat – nagy kamaszlány. Amikor ébredezik a nyugtató hatása alól – szemérmes kicsi lányka, s amikor visszatér a palotába: ismét kötelességtudó hercegnő. Nem kétséges, hogy tökéletesen formált betűkkel írná alá egy kinevezési okmányra: Princess Anne. Minden pillanata elragadó: nem igazán lehet tudni, hogy a keretjátékbeli, Bradleyt alakító színész nem perzselődik-e meg tőle…

Az udvarmester szemrehányást tesz (Hernádi Judit, Márton András)

Az udvarmester szemrehányást tesz (Hernádi Judit, Márton András)

Márton András minden alakban nagyon jó. Ellenszenves és elviselhetetlenül szigorú udvarmester, idegeskedő és foly­ton a képkivágást ellenőrizgető rendező, szolgalelkű or­vos, szarkasztikus főszerkesztő – pörgeti a játékot nagyon, nem hagyja kihűlni.

Említettem már Nagy Dániel Viktort. Mindenese külön­leges figyelmet érdemel. Elképesztően ügyes, igen jól énekel, táncol, pár vonással, mozdulattal, hanggal, néhány (jó kiej­téssel mondott!) olasz frázissal pincér, taxisofőr, rendőr és borbély, ő a nagyvilág valamennyi újságírója a sajtó­tájé­koztatón. Már játszott Pécsett és a Vígben, s bár épp csak végzett a Színiegyetemen – de már teljesen kiforrott, friss bor.

Zöldi Gergely volt a darab – és a dalszövegek – jó kezű fordítója és dramaturgja. Az első részben kicsit érezhető, hogy Blake darabjába (talán a Porter-jogtulajdonosok) kötelességszerűen szuszakoltak bele egy-egy dalt, de ez a kényelmetlen érzés a második részben elmúlik. A zenekar, Puskás Péterrel az élen mindig jó.

Tihanyi Ildikó nagyot alakított Hernádi jelmezeivel, míg a többieké kevésbé kiugró, igaz, valamennyire a filmhez kellett igazodnia. (Kitűnő viszont, ahogy a férfiak zakó- vagy sapkacserével változnak át egyik figurából másikká.) Kalmár Bence „nem-díszlet” díszlete remek – a gördülő panelek egyszerre tudnak vetítővászonná, szükség esetén a kávéházi vécé vizeldéjévé változni. Kitűnő a fahrtkocsira erősített Vespa robogó, melyen (újabb idézet!) a Titanic-pózt is fel lehet venni…

Blake musical-verzióját némi (jogos) fanyalgás fogadta a minnesotai bemutató után. Ha az átdolgozó a budapesti változatot láthatná, fogná a fejét: „Hogy nekem ez miért nem jutott eszembe!

Fotók: Tiszeker Dániel

Paul Blake – Cole Porter: Római vakáció – Belvárosi Színház
Fordító, dramaturg: Zöldi Gergely
Rendező: Pelsőczy Réka

Szereplők
Tenki Réka
Fekete Ernő
Hernádi Judit
Cseh Judit
Szikszai Rémusz
Márton András
Nagy Dániel Viktor

Zenei vezető: Puskás Péter
Jelmez: Tihanyi Ildikó
Díszlet: Kalmár Bence
Koreográfus: Fejes Kitty

Producer: Orlai Tibor

További előadások a Belvárosi Színházban (19.00):
2013. november 10. (vasárnap), 18. (hétfő), 30. (szombat),
december 11. (szerda), december 22. (vasárnap, 19.30 Siófok!), 26. (csütörtök, 15:00),
2014. január 1. (szerda)

Posted in: NÉZŐ, Színház