Keresztury Tibor: A készlet erejéig (részlet)

Motoros ébredése (Miskolc-blues 2.)

A Déli Hírlap rendszeres olvasója joggal gondolhatta, hogy Borsod megye lakossága a fülledt hetvenes éveket végigszórakozta. A bűnügyi tudósítások kilencven százaléka ugyanis az aláb­bi mondat megfelelő helyszínekkel, nevekkel és időpontokkal behelyettesített változatával vette kezdetét: „A bodrogszegi H. Géza 1976. január 28-án reggel hét óra tájban szórakozni indult.” A szórakozni induló polgár – aki rendszerint, mint már az első sorokból kiviláglott, „italos ember hírében állott” – aztán a konfliktusok kimeríthetetlen, mégis egy rugóra járó tárházába keveredik viszonylag rövid időegységen belül. Általában haragosa – szintén zenész – időz a kocsmában: kész a baj. Régi vagy jelenlegi élettárs lép be az ajtón új lovag oldalán. Ki van tiltva, nem ad a csapos. Elfogy a pénz, de még fogyasztana. Záróra van, maradna. Utána küldött családtag vádolja meg: ivott. Felismerni véli gyerekkori cimboráját, tartozást emleget. Meghívja valaki. Nem hívja meg. Köszön egy ismerős. Nem köszön. Aztán itt van az átlagosnál nagyobb természetűnek mondható Kondás János felejthetetlen esete Putnokról, a szabályt erősítő kakukktojás, a forgatókönyvtől eltérő színező elem. Ő egy júliusi délutánon a 71 éves anyósával indult – rá nem jövök, ha meg nem írták volna – szórakozni. Később észrevette, hogy a mamával a szomszéd asztaltól valaki szemez. Hazafelé kérdőre vonta, hisz szerinte visszanézett, így adván alá a lovat, s mert tagadni merte, egy bokorba húzva erősza­kolta meg. Másnap Kondás János a kedves anyósával – hiába, a megszokás – újra szórakozni indult, természetesen. Lerészegedvén özvegy Sikondáné (sajnos a lánya által is örökölt) kicsapongó természetére fordult a szó. Hibás jellemét igazolandó, veje ezúttal a presszó kertjében tette magáévá, s bizonyságot nyerve abból, hogy nem ellenkezett, megfojtani volt egyszersmind kénytelen. Sorsa a körzeti megbízott személyében már otthon érte utol, amikor épp nevelt lányával fajtalankodott.

A világon a legjobban szórakozni szerettek ott is, ahová a városszéli kedves hírlapárusunktól most már hamar eljutunk. Egyenesen megyünk, tempósan haladunk, egy balkanyar még, és máris ott vagyunk: ez az a tér, amely – mivel erre a névre hallgatott – Magyar–Szovjet-barátság térként lesz perceken belül szélesebb körben is ismeretes.

Hol a liter bor, mit reggelre tettem el – kérdezte, vagyis inkább mondta a hatvanas-hetvenes évek fordulóján az említett tér egyik szükséglakásában az a típusú női hang, melynek suttogása halálos fenyegetéssel felér. S mert e hang frekvenciája valahogy különleges, Skriba Barnáné Motoros Mária szomja titokban nem maradhatott. Az udvar végi emeletes háznak a társadalmi ranglétrán is feljebb jutott rutinos lakói sietség nélkül, lassan gyülekeztek. Volt még idő a műsor kezdetéig, Skriba Barna jó alvó volt, nehezen ébredt minden újabb, rettentő másnapon. Hasogató fejét mire felemelte a vészjósló hangra, az ablakokban már nem volt szabad hely. A párkányra kispárnák kerültek, köszönés röppent fölfelé-lefelé; gyors helyzetelemzés, esélylatolgatás, a megszokott szolid izgalom. Szemembe nézz, Skriba Barna, rájártál az éjjel, ne pislogjál, válaszolj, törte meg végképp a vasárnap csöndjét az alapos gyanú, amit egy hasonlóképp logikus, csak kevésbé magabiztos felismerés követett rekedt, borízű hangon: Marika.

A pokol elszabadultakor már az udvari szoba-konyhás házsor otthonkás, mackós, cicanadrágos, kalapos népe is teljes létszámban képviseltette magát. A vélemények a tányérok törésekor, s az ütemes pofozáskor a tudhatta és a neki is jár, az is ember között oszlottak meg. Skriba Barna, amikor gatyában az udvarra kirepült, szégyenlős biccentéssel köszönt a zsöllyének, s magyarázatképpen a kezét széttárva önmagát ismételhette csak: Marika. Zakót húzott az atlétára, s ahogy csak a rossz lábából tellett, szaladt az Avasra borért, a menthetőt menteni, mázsányi hitvese dühét, szomját mielőbb csillapítani. Megvolt az első felvonás, mehettünk öltözni, reggelizni, egy fél óra volt körülbelül, mire visszaért.

Motoros a 24-es buszon (Repülőtér–Úttörőpark) kezdte ülőkalauzként, de levették, mert féltek tőle a gyerekek, Barna Volgán volt sofőr, míg fának nem vitte a vezért. Így került Ladára, osztályvezetőre, Mari meg a pesti gyorsra jegyvizsgálónak. Bízott benne a MÁV, de csalódnia kellett, mert több ízben megfogta az utasok faszát. A szaporodó szexuális zaklatások, a bliccelőkkel szemben alkalmazott testi fenyítések, illetve a fokozódó kormányzási nehézségek miatt nem volt meglepő, hogy egyikük a tornanádaskai személyen találta közelest magát, másikuk pedig autót mosott, míg végképp meg nem vált tőle a cég. Hízás-fogyás ettől a perctől egyenes arányban, párhuzamban haladt. Basszalak, mondogatta Mária gyakran eltűnődve, miért vagy te ilyen kurta meg gebe? Jót adni asszonynak innentől hogy tudol? A bor kell neked, Marikám, nem a jó, felelt ilyenkor félve az em­bere, de – mint nemsokára kiderült – csak részben mondott igazat.

Keresztury Tibor: A készlet erejéig
Magvető Könyvkiadó, 2012

• Recenziónk: Magyar mindennapjaink