Tabajdi Gábor: A III/III krónikája (részletek)

Posted on 2013. június 21. péntek Szerző:

0


Tabajdi_III-III-bor180Bevezető

Ez a könyv a BM III/III. Csoportfőnökséggel kapcsolatos történeti kutatás gyarapodó ismereteit kívánja összefoglalni. Célom a pártállami titkosszolgálatok működésének átfogó, sokoldalú bemutatása volt, ezért az ügynöktörténetek helyett magára a szervezetre fókuszáltam. Mindezt elősegítette, hogy az elmúlt években az egykori belügyi, illetve pártiratok feldolgozásával megismerhetővé vált a szervezet belső világa is. Így a konkrét, jól dokumentálható esetek alapján nem csupán a belső elhárítás akcióit, hanem a III/III-asok mindennapjait meghatározó egyéb hatásokat is érzékeltetni tudtam, a pártdirektívák fogadtatásától kezdve egészen az állomány szociális vagy egészségügyi helyzetéig. Bár a kötet elsősorban a BM III/III. Csoportfőnökség eseményeit mutatja be, a történetek több ponton utalnak majd a társszervek, elsősorban a hírszerzés (BM III/I. Csoportfőnökség), illetve a kémelhárítás (BM III/II. Csoportfőnökség) világára, hiszen a fenti állambiztonsági szervezetek között végig jelentős együttműködés zajlott.

A könyvben igyekeztem jól dokumentálható, illetve kellő forráskritikával már feldolgozott eseményeket és anyagokat bemutatni. Mindez természetesen korántsem jelenti azt, hogy a belügyi szerveknek a társadalomra, egyes ellenségesnek minősülő csoportokra vagy személyekre vonatkozó (alábbiakban bemutatott) egykori állításai teljesen helytállóak lettek volna. Az állambiztonság munkatársai erős ideológiai szűrőn keresztül szemlélték a világot, munkájuk célterületeit, és belső anyagaik egyszersmind tevékenységük önigazolásául is szolgáltak. A hatékony munkavégzés, a pártállami vezetők tájékoztatása ugyanakkor reális elemzéseket kívánt. A tényszerű összefoglalók létrejöttét a belső ellenőrzések rendszere is segítette. Így a kiszemelt célcsoportokat éles szemmel fürkésző belügyi tisztek adott esetben olyan jelenségeket is észleltek, amely az átlagpolgárok számára rejtve maradtak.

Mindenesetre e krónikajellegű elbeszélés elsősorban a szervek oldaláról láttatja a közelmúlt történéseit. A kötetben olvasható történetek, bejegyzések elsősorban a III/III-asok világlátásról, motivációjáról tanúskodnak, és azt szemléltetik, miként értelmezték három évtized politikai folyamatait a belső elhárítás munkatársai. Mivel e csoportfőnökség is többszörös pártirányítás alatt állt, a történetek a rendszer egészéről – ellenségképéről, törekvéseiről, működéséről – is sok mindent elárulnak. Ezt a perspektívát a szöveg megfogalmazásával is igyekeztem jelezni. Erre utal az egyes dátumokhoz rendelt jelen idejű elbeszélés, a mai olvasó számára zavaró, különösen félreérthető fogalmakat pedig idézőjelbe tettem.

Mint azt az olvasó látni fogja, a BM III/III. Csoportfőnökséghez köthető egyes eseményeket kronologikus rendben, egy köztörténeti kronológiába ágyazva, különböző illusztrációkkal kiegészítve mutatom be. Munkám nem átfogó politikatörténet, ugyanakkor az események köztörténeti beágyazása, vagyis a korszak kronológiájának közlése azt kívánja hangsúlyozni, hogy az állambiztonság működése szerves része a kádárizmus történetének. Egyes röviden jelzett események arra is rámutatnak, hogy a Belügyminisztérium zárt világa ellenére a III/III-asok számos területen érintkeztek a társadalom más csoportjaival, és hétköznapi életükben maguk is számtalan hatásnak voltak kitéve. Utólag ezek a találkozási pontok olykor talán abszurdnak is tűnhetnek: így a Szentendre közeli kirándulóhely, Lajos-forrás szinte egy időben volt a csoportfőnökségi pártalapszervezet kirándulásának helyszíne, és az ellenzéki szervezkedés megfigyelésének terepe. De megemlíthetjük itt a szegedi egyetemi tanár, Ilia Mihály esetét is, akinek ellenőrzését és lejáratását, néhány évvel diplomájának megszerzése után, egykori tanítványa irányította.

A már említett töredékesség egyszerre utal az elpusztult, illetve a szaklevéltárnak még át nem adott iratokra, valamint a kutatómunka jelenlegi állására. A források szűkössége mellett ugyanakkor az iratok bőségével is szembesülhetünk – amint azt a témában kiadott vaskos dokumentumkötetek is érzékeltetik. Így az itt közölt események egyszersmind egy válogatás eredményei is. Az ezzel kapcsolatos hosszas munkafázis során igyekeztem a különböző korszakok, elhárítási területek, eljárástípusok ügyeit úgy összeállítani, hogy az minél jobban megközelítse a szervek egykori működésének arányait.

A kronologikus elrendezés, valamint a különböző típusú események egymás mellé rendezése reményeim szerint hasznos lehet eddig kevésbé érzékelt összefüggések megvilágítására is. A BM III/III. Csoportfőnökség bizonyos ügyeit, működési területeit ugyanis már többen feldogozták. Részben a kutatási lehetőségek miatt, részben a szerzők érdeklődéséből fakadóan azonban rendszerint csak egy-egy részterületről szóló elemzések láttak napvilágot. Saját munkámban ezúttal a szerv „elhárítási vonalainak” együttes bemutatására törekedtem. Így egymás mellett olvashatók a társadalom különböző csoportjait érintő nyomozások vagy megfigyelési akciók. Az alábbi oldalakon éppúgy találkozhatunk beat-, rock- és punkegyüttesekkel, mint egyházi csoportokkal vagy művészekkel. Említésre kerülnek 1945 előtt aktív politikusok, későbbi politikai elítéltek és a hatalmat a hetvenes-nyolcvanas években különböző módon provokáló fiatalok, hogy csupán néhány nagyon eltérő társadalmi csoportot említsünk. Mindez arra is rámutat, hogy a „létező szocializmus” világában milyen hétköznapi tevékenységi formák válhattak politikai kérdésé, és ezen belül mik voltak azok, amelyek a hatalom különböző típusú megtorló, korlátozó intézkedéseit kiváltották.

Könyvem tehát nem kívánja bemutatni egy-egy terület átfogó történetét, ugyanakkor a közölt történetek jelzik az egykori események feldolgozottságának mértékét. A folyamatokban való elmélyülést szolgálja, hogy a végjegyzetek segítségével az érdeklődők egy-egy eljárással alaposabban is megismerkedhetnek.  Emellett e munka szerves kiegészítéseként létrejött honlapon számos további – terjedelmi okokból itt nem közölhető – történetet, háttéranyagot tettem hozzáférhetővé.

E kötet felfogható egyfajta bevezetésként is a kádárizmus „titkos” világába. Ám mivel egy napjainkig erősen átpolitizált témáról esik szó, fontos annak rögzítése is, hogy tudományos-ismeretterjesztő műként elsődleges célja a megismerés elősegítése, a közelmúlt eseményeinek bemutatása volt. Az ehhez szükséges adatok, nevek, események ennek érdekében kerülnek megnevezésre. Ugyanakkor a könyv tömör szócikkeit nem akartam hálózati személyek azonosításával, hosszú „ügynöklistákkal” terhelni. Az állambiztonsági ügyeknek ez a dimenziója a hivatkozott publikációk segítségével mélységében is megismerhető. A történetek forrásai szinte teljes egészében a hazai levéltárakban hozzáférhető anyagok, a vonatkozó szakirodalom, illetve bizonyos esetekben interjúk voltak.

Az állambiztonsággal kapcsolatos történeteket néhány általános, ismertető fejezet vezeti be. A szövegekben közölt adatsorok, valamint a külön táblázatok számszerűen is bemutatják a III/III-asok tevékenységét. Bár a statisztikai adatokkal kapcsolatban is megfogalmazható kritika, ezek mégis kézzel foghatóvá teszik a szervek működésének mértékét, segíthetnek elhelyezni egy-egy esetet a belső elhárítás működésének egészében, ráadásul szembesíthetők a szervről szóló parttalan, mitikus vagy dezinformáló elbeszélésekkel.

Tabajdi Gábor

Tabajdi Gábor

Megalakulás

A BM III. Főcsoportfőnöksége 1962-ben – tizenhét évvel a kommunista politikai rendőrség megszervezése, tizenkét évvel az önálló szervezetté váló Államvédelmi Hatóság és hat évvel az 1956 utáni megtorlásukban kulcsszerepet játszó Politikai Nyomozó Főosztály létrehozása után, azok örököseként – alakult meg. Az állambiztonság munkájában eddig az időpontig minden szinten nagyfokú folytonosság volt kimutatható: a korábbi viszonyok továbbélése jól érzékelhető volt, akár a személyi állományt, akár az alkalmazott módszereket, akár az operatív úton szerzett információk felhasználását tekintjük. Az egyes elhárítási területek – a „vonalak” – az átszámozások ellenére sokáig változatlanok maradtak. A szervezet átalakítására 1962-ig tehát döntően nem szakmai, hanem politikai szempontok miatt került sor.

A BM III/III. Csoportfőnökségének megalakulásakor az állambiztonság, a pártvezetés és a társadalom legszélesebb rétegei is mély – bár eltérő jellegű – tapasztalatokkal rendelkeztek a politikai rendőrséggel kapcsolatban. Az 1945 utáni „szalámitaktikához” kötődő akciók, a koncepciós perek, a csengőfrász korszaka, majd az 1956-os megtorlás intézkedéseinek hatása mélyen beleivódott a mindennapi viszonyokba. Az államvédelemmel kapcsolatos élmények akkor is meghatározták a megfigyelők és megfigyeltek viszonyát, ha erről sem az ellenőrzött nyilvánosságban, sem a magánérintkezésekben nem esett szó. A korábban kialakított félelmek, majd az 1956-ban össztársadalmi szinten megtapasztalt vereség nélkül az alább közölt történetek sem értelmezhetőek. Mindezekkel a hatásokkal a párt vezetői és az állambiztonság parancsnokai is tisztában voltak. A III/III-asok belső körben tett megnyilatkozásai időről időre szintén visszautaltak az ÁVH-s korszakra vagy akár a legkorábbi időszakokra is.

Sajátos módon az állambiztonság 1962-es átszervezésének koncepcióját is egy olyan személy készítette elő, aki jelen volt a politikai rendőrség 1945-ös megszervezésénél, ám a Péter Gáborral történt rivalizálás miatt hamarosan kiszorult onnan. Tömpe András a Rákosi-érában a szovjet hírszerzés szolgálatába állva Dél-Amerikában tevékenykedett, és nagyrészt ennek köszönhetően kerülhette el, hogy számos más államvédelmi vezetőtársához hasonlóan maga is koncepciós per áldozatául essen. Az 1956 után hazatért, gazdag tapasztalatokkal rendelkező káder az MSZMP KB Adminisztratív Osztályának élére kerülve készítette elő a szervezet átalakítását. Az összetett politikai szempontok érvényesítését kívánó intézkedéseket ugyanakkor végső soron a felső pártvezetés tagjai irányították.

1962. augusztus 16-án Biszku Béla, a Belügyminisztérium kibővített pártaktíva-értekezletén, a Néphadsereg Váci utcai Központi Klubjában ismertette a pártvezetés előző napi döntését. A határozat kizárta a pártból az egykori rákosista vezetőket, valamint elítélte a vezető ÁVH-s tiszteket, illetve általánosságban a „személyi kultusznak” nevezett sztálinista hatalomgyakorlási módot. A fegyveres területeket felügyelő KB-titkár eligazításában igyekezett a jelenlévőket megnyugtatva kijelölni a munka irányát: „1958-ban a revizionista árulók [értsd: Nagy Imre és társai] törvény előtt feleltek tetteikért, és a vezérkar nem él, el lett pusztítva, meg lett semmisítve. Úgyhogy a mi viszonyunk és álláspontunk a jobboldal, az ellenség, a revizionisták iránt teljesen világos. De ugyanakkor elhatároltuk magunkat a dogmatizmustól, és szektarianizmustól.”

Másnap az összehívott parancsnokok előtt, országos értekezleten ismertették a minisztérium új szervezetét, majd miniszteri parancsok révén kinevezték a szervezet új vezetőit. A következő napokban nagyrészt frissen kiemelt parancsnokok vették át a titkosszolgálatok irányítását. Egyúttal létrejött az a struktúra, amely a rendszerváltozásig megszabta az állambiztonság működését.

Az átszervezésekre egy hosszú folyamat eredményeként került sor. A változások Moszkvából indultak ki, ahol a Szovjet Kommunista Párt (SZKP) XXII. kongresszusán Hruscsov újabb desztalinizációs intézkedéseket hirdetett meg. Az új szovjet politika hamarosan Magyarországon is éreztette a hatását. A kül- és belpolitikai enyhülés következményeként született meg a kádárizmus jelszava, az „aki nincs ellenünk, az velünk van”. Ennek első, 1961 decemberi elhangzásakor már működött az a bizottság, amely a „törvénysértő perek felülvizsgálatával” foglalkozott. A Biszku Béla vezette testület nem először vizsgálata az ÁVH egykori kegyetlenségeit, ám minden korábbi kezdeményezésnél jelentősebb változásokat hoztak feltárt és nyilvánosságra hozott megállapításai. A bizottság munkájának eredményeként mintegy nyolcvan egykori ÁVH-st – köztük számos vezető beosztású állambiztonsági parancsnokot – bocsátottak el, mivel részt vettek az elvtársaik elleni koncepciós eljárásokban, illetve a brutális vallatásokban. Az 1956-os megtorlások befejeződése után Kádár János és vezetőtársai tehát megszabadultak a rendteremtésben részt vevő, egykor azonban részben utánuk is nyomozó, őket is vallató államvédelmisektől is.

A „személyi kultusz éveinek törvénysértéseit” elítélő határozatot a külföldi kommunista pártoknak is eljuttatták. A lépés így a rezsim megítélésének javítása érdekében tett első jelentős intézkedésnek is értékelhető. Néhány személycsere az MSZMP baloldalának is üzent: már korábban leváltottak két, az 1956 utáni megtorlásokban jelentős szerepet vállaló vezetőt, Hazai Jenőt és Hollós Ervint. Az állomány tömeges lecserélése azonban nem történt meg: a beosztottak zömét továbbra is az ötvenes évek elején tömegével toborzott, pártajánlással, nagyüzemekből érkező, illetve népi káderek adták. (Erre utóbb még visszatérünk.) A belső anyagok szerint mindez jelentős feszültséget keltett a szervezetben: erre utalt az átszervezés elhúzódása is. A BM III/III. Csoportfőnökség struktúráját ugyanis néhány hónapon belül máris módosítani kellett, a szervezet ügyrendjét pedig csak fél évvel később véglegesítették. Így a belsőreakció-elhárítás normális működése – több jel szerint – csak az 1963-ban meghirdetett amnesztiarendelet meghirdetését követően alakult ki véglegesen.

Tabajdi Gábor: A III/III krónikája
Jaffa Kiadó, 2013