Haljon velem! | Bokodi Balázs: Szuicidrománc

Posted on 2012. július 23. hétfő Szerző:

0


Írta: Forgács Marjetta

Ki ne szeretne halhatatlanná válni? Vagy legalábbis örökifjúvá. (Pedig mekkora különbség…) Mivel a csodaelixír még hiányzik, nem marad más, mint életünkben halhatatlanná tenni a nevünket. Ha nincs rá jobb módszer, hát beszéljünk rá másokat az öngyilkosságra.

A Szuicidrománc című könyvben a szereplők nem viccelnek. Minden gondolatuk a halál körül forog. Főleg azért, mert kiszabott életükkel elégedetlenek, s nem mellékesen, hogy jól megéljenek mások életuntságából.

Melinda például csinos, vagány lány, aki bármelyik férfit le tud venni a lábáról, álmai netovábbja mégis az, hogy benne legyen az esti tévéhíradóban. Csupán fél perc hírnevet akar. És mit tesz ezért? Lopott autóban száguld iszonyú sebességgel a halál felé. A könyv groteszk indítása ellenére felötlik bennünk a gondolat: mi lenne, ha rögtön az induláskor elveszítenénk Viktort is, a cselekmény elbeszélőjét?

De sokkal komolyabb kérdés: vajon miért segít Viktor meghalni Melindának? Mi másért, mint pénzért és hírnévért. Mert természetesen ő is erre hajt: hogy mások öngyilkosságából megéljen, s a nagyvilág megismerje.

Viktor sivár, lapos, kisszerű életének egyetlen vigaszát hosszú ideje csak a filmek jelentik, pontosabban a filmszínésznők. Fiatal ember, mégis életunt. Évek óta hiába áhítozik a hírnévre, a halhatatlanságra. Már az is elég lenne, ha a fiatal lányok az ő poszterével tapétáznák ki a lányszoba falait. Vagy arcára, nevére emlékeznének még sok év múlva is. Csak hát erre kevés az esély. Pedig ez a Viktor érzi, tudja magáról, hogy más, mint a nagy átlag.

De addig is, amíg nem találja a biztos ösvényt a halhatatlansághoz, minden nap más lányt csábít el. Szerelmei egyfilmes kalandok, addig tartanak, amíg el nem jön a másnap, meg a következő film. Tegnap még Sandra Bullockra hasonlító lány bűvölte el, holnap már Julia Roberts-alteregót keres, a Pretty Womanből.

Eredménytelenül próbál hírnevet szerezni magának tömegiszonyával (agorafóbiájával). Sűrűn váltogatott pszichológusai sem tudják helyrerugdalni a lelkét. Pedig a cél érdekében három évig ki sem mozdult lakásából. Az évek telnek, egyetlen megmaradt pszichológusa fáradhatatlanul próbálkozik, de a remélt hírnév várat magára. Már-már feladja a reményt, hogy valaha is ismert legyen közé, amikor végre történik valami. Egy szexshopban dolgozó lány, Beatrix telefonhívása menti meg az agyzsibbasztó hétköznapok és a szirupos filmek fogságából.

Az addig megszokott, otthon is végezhető, és főként megunt reklámszövegírás helyett beáll a halál zsoldosának. Búcsúleveleket ír – mások helyett. A morbid ötlet Beatrix fejéből pattant ki, ő ugyanis mindenkinél többet tud a választott halálról. Arról: hogyan érdemes öngyilkosnak lenni, milyen módjai vannak. Milyen eszközt válasszunk. Vagy éppen milyen ruhát öltsünk a végső búcsúra. A furcsa üzletre van kereslet, a biznisz beindul. Beatrix hozza a kuncsaftokat – az öngyilkosjelölteket –, Viktor pedig éjszakánként megírja búcsúleveleiket.

Valószínűleg évekig mehetne még így az üzlet, ha nem fogynának el lassan a városból a halálba menekülők. És a főhőst is kínozza az ihlet hiánya! Ahhoz, hogy ütős, hatásos búcsúleveleket kapjanak a hátrahagyottak, nincs mese, Viktornak több időt kell szánnia az ügyfelekre. Az utolsó napokat együtt töltik, együtt tartanak a halál felé. A halálba kísérő lelkiismeretesen végzi munkáját. Közben érzi, Beatrixszal vigyáznia kell, de előle nem könnyű menekülni. És amikor megjelenik a rendőrség is, szinte már együttérzünk főhősünkkel. Megsajnáljuk, de tudjuk, aki besegít a kaszásnak, aligha térhet jó útra.

Bokodi Balázs

Az elsőkönyves Bokodi Balázs olyan történettel állt elő, amelyről nehéz eldönteni, hogy véresen komoly, szatirikus vagy abszurd humorú akar-e lenni. A szempontok keveredésével a mű majdnem jó kortárs kötetté érik össze. Napjaink szürreális lenyomatának az üzenete: „Csak akkor érsz valamit, ha beszélnek rólad!”

Hogy a történet során hányan ölik meg magukat, és milyen módszerrel – idővel kezd érdektelen motívummá válni, ugyanúgy, mint az olyan mesterkélt mellékszálak is, mint a taxis utazások. Az olvasó némi tapasztalat birtokában már előre tudja, Viktorunk miként száll majd ki az autóból. Lehet, hogy tudatosan választotta a szerző, hogy mindent hasonlattal fogalmaz meg (vagy csak megtetszett neki, ahogy Gerald Durrell leírja a természet jelenségeit – csakhogy ott helyénvaló a módszer). De az eredmény itt inkább zavaró. A cselekmény állandóan megakad, egy idő után erőltetettnek tűnik, és ettől a könyv veszít gördülékenységéből, olvashatóságából.

Szókimondó, olykor megbotránkoztató nyelvezete ellenére – vagy éppen azért – a könyv mégis igazi figyelemfelhívás lehet a társadalom számára. Ismeretlenségből előtörő celebek akarunk lenni, s megelégednénk akár néhány percnyi hírnévvel is?

Vagy inkább gondolkodjunk el, mi jobb, ha az életet akarjuk élni, vagy ha a halál révén akarjuk elérni a halhatatlanságot?

»Bokodi Balázs: Szuicidrománc – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«

Jószöveg Műhely Kiadó, 2012