Szelavííí avagy ilyena zélet | Vámos Miklós: Zenga zének

Írta: Jeges-Varga Ferenc

Kezdjük az alapoknál, a kályhától. Tisztázzuk végre: most akkor van isten vagy nincsisten? – teszi fel a legfontosabb kérdést Vámos Miklós első „nagyregénye”, a Zenga zének hatéves főhőse. Öcsi természetesen ezenkívül ezer és ezer téma után érdeklődik. Anya meg apa azonban sosem magyaráz el rendesen semmit. Mélyen hallgatnak előtte a fontos dolgokról. Ha kinyitják a szájukat, akkor összevissza beszélnek, mindent csak félig mondanak el, vagy pedig suttognak és pusmognak, hogy véletlenül se hallja meg őket. Öcsi nem érti, miért nem mondják meg neki a zigazságot. Ne csodálkozzunk hát, ha úgy érzi, hogy „esse fog kiderülni sose”. Pedig ő csakisa tiszta igazat akarja tudni.

Apja „belügyes” volt (egyszerű rendőr, nem ávós), mígnem a Rajk-per idején elbocsátották állásából. Később marós lett, most sztahanovista élmunkás. Anyja hangyaszorgalommal próbál traktoralkatrészeket beszerezni, rajta áll vagy bukik ugyanis az egész magyar mezőgazdaság, de sosincs elég belőlük (mármint az alkatrészből). Van egy szorgos úttörő nővére is, akinek ő biztosan csak kolonc a nyakán. Nagy házuk van Pesten, ahol velük élnek még a nagyszülők és kelemama meg kelepapa, akik a látszat kedvéért elváltak egymástól, mert a férfi kisiparos, és a feleségére íratta minden vagyonát, nehogy elvegyék tőle. És ne feledkezzünk meg Mancikáról meg a zIlonkáról, az állandóan váltakozó cselédekről sem. Hozzájuk tartoznak.

Édesanyja a nagymama unszolására beíratja hittanra, holott az apjának nem tetszik az, hogy a gyereket a hitelvekre akarják okítani. Sőt. Ő még csak nem is hisz a mindenható létezésében. És azt se feledjük, hogy a történet jelenidejében (ötvenöt-ötvenhatban) a templomba járásért nem osztanak piros pontot, mi több, beszélni sem okos dolog az istenről. Az viszont nem világos Öcsi előtt, hogy ki előtt kell titkolózni minderről, s miért.

A „szent asszony”, a zAngelika nővér mégis megismerteti vele a főigazságokat, a parancsolatokat meg a szentségeket. Megtanulja tőle azt is, hogyan kell szavalni az üdvözlégyet, a hiszekegyet meg a miatyánkot. Később azonban az iskolában, a zatesista szakkörön a diri tudományosan bebizonyítja, hogy isten nem létezhet, az ugyanis nem logikus. Merthogy most materializmus van. Tudjátok, hát amikor szarunk az istenre. Kinek lehet egyáltalán itt bármit is elhinni? Hogyan nőjön fel így egy gyerek? Ez bizony kőkeményen sztrágl for lájf.

A felnőttek folyton leállítják Öcsit: Ez nem a te dolgod. Majd megérted. Ráérazmég. Ezért mindig ő az, aki nem érti a dolgokat. Bezzeg a zErdőssanya az tudja, hogy például mi az a basz. Ő már látta Juliskának a szeméremszőrzetét is. Vagy hiába kiabálja toporzékolva és sírva, hogy „Háténnemakarok zsidólenni!”, amikor végül elmondják neki, hogy ő bizony Háromnegyedzsidó. Úgy érzi, ez még akkor sem lehet előnyös a számára, ha tizenegy évvel a második világháború után tulajdonképpen erről nem is kellene beszélni. Tudniillik a „szocializmusba nincsen olyan, hogy faji megkülönböztetés”. De legalább talál magának egy igaz barátot (Szászibek), aki érti, miről beszél, és még a származásában is osztozik vele.

Öcsi lépésről lépésre tudja meg, hogy a gyereket nem a gólya hozza, hanem abból lesz, amikor a sperma egyesül a petével. Ha rossz volt, attól még kap ajándékot karácsonyra. De ha szívből meggyónja a bűneit, akkor tényleg minden megleszneki bocsátva. A zisten (már ha egyáltalán létezik) egy és oszthatatlan és figyeli őt a magasból, de szeretni kell Sztálin elvtársat és Rákosi pajtást is. Van Ejrópa meg Szabadejrópa, most pedig szocializmisvan. Amikor lőnek és hangosan követleve kiabálnak, akkor az forradalom, de lehet éppenséggel ellenforradalom is. Gyermekfejében összekuszálódnak az ellentmondások. Nesze neked szilárd világnézeti bázis!

Ami kényelmetlen a szülőnek, arról nem beszélünk a gyereknek. Téged is, engem is kiröhögtek a suliban, mert nem kaptál/kaptam időben mindenre választ. Most a „túlsó oldalon” nekem is szembesülnöm kell a gyerektől rám záporozó kérdésekkel. Számomra most ezért különösen érdekes Vámos regénye. Nagyobbik fiam például rendszerint lefekvéskor akarja megtárgyalni velem mindazt, ami a szívét nyomja. Ahogyan Öcsi is felébreszti édesapját, amikor a fejében sorakozó kérdőjelek már nagyon birizgálják. Mert végre tiszta vizet kell önteni a pohárba. De tudom, egy gyermek kíváncsiságát lehetetlen kielégíteni.

Az, hogy mennyiben életrajzi ihletésű a Zenga zének, azaz, hogy a főszereplő esetleg maga Vámos lenne gyerekfejjel, egyáltalán nem fontos kérdés. Öcsi története a bennünket körülvevő világ kitágulására koncentrál. A regény gyermekhőse felettébb érzékeny a körülötte zajló folyamatokra. Minden nyomot hagy benne. Őszintén csodálkozik rá az ismeretlenre, és a kendőzetlen valóságot követeli. A szerző – ahogyan bevezetőjében maga is kiemeli – hőse jellemrajzába belerajzolt némi túlzott koraérettséget, a kispisis mellé tett egy árnyék felnőttet is. Mert mindenre magának kell ráeszmélnie, hazugságokból és féligazságokból kell megfejtenie a titkokat. Ez pedig nem kevés pofonnal jár.

És mindebbe belejátszik 1956 zűrzavaros időszaka. Vámos előszava szerint azonban a regény nem azért született meg, hogy a forradalmi eseményeket gyermekszemmel ábrázolja, habár a történet ideje csak még izgalmasabbá teszi a művet. Vámost sokkal inkább izgatja az, hogy mi jár a gyerekfejekben, amikor olyan bonyolult dolgokkal találkoznak, mint az univerzum keletkezése és pusztulása, élet és halál, hit és vallás, a zsidó identitás, félelem és szégyenérzet, családi és társadalmi viszály, no és persze nagyon lényegesek a nők meg az éledező nemi tudata is.

Az író az előszóban szól arról a két irodalomtechnikai megoldásról is, amelyet a regény megírása során alkalmazott. Az egyik, ami a párbeszédtechnikát érinti, elsősorban inkább egyszerűsítés, mintsem írói lelemény. Nem akart a bevált, gondolatjeles módszerrel élni, helyette zárójelben jelzi, ki szólal meg az adott pillanatban. Regényének másik sajátossága, a magyartanárok által sűrűn reklamált úgynevezett liaison, inkább bír kifejezőerővel. A gyerekbeszédre jellemző hadarást érzékelteti úgy, hogy a szóvégi néma mássalhangzót egybekapcsolja a következő, magánhangzóval kezdődő szóval. Ha valaki nem értené, elég, ha annyit mondok. Józse Fattila. Nem hiszem, hogy van olyan ember hazánkban, aki általános iskolás éveiben ne játszadozott volna el szerencsétlen sorsú költőnk nevével.

Azért azt fontos leszögezni, hogy a regény nem a formát helyezi előtérbe. A nyelvi zsonglőrködés helyett Vámos érdekesebbnek tartja az embert. Hogyan viselkedik a családban, a munkahelyen, kisközösségekben vagy egy nagyobb csoport tagjaként. Mit jelent a barátság, a bajtársiasság. Kicsoda is voltaképpen apa és anya, és hol van a helye a gyereknek ebben a konstrukcióban.

A Zenga zének tele van olyan epizódokkal, amelyek előhívják az olvasó személyes élményeit. Ismerősek a szülői szidalmazások, mert nem az ő elképzeléseik szerint cselekedtél. Tudod milyen az, amikor a lányok összesúgnak a hátad mögött, és nem azért, mert te vagy a csókkirály. Átélted te is a balatoni nyaralásokat, esetleg még arról is van emlékfoszlányod, amikor apa és anya egymáson szuszogott a zsúfolt nyári szálláson. És neked is volt kék és piros borítóba kötött füzeted, rajta a vignettával.

Egészen fölkavaró, ahogyan Vámos végigvezeti főhősét története szűk egy évén. Már önmagában nagy ugrás, amikor egy gyermek az óvodából az iskolába lép. De lényegesebb, hogy Öcsi a regény végére szinte felnő, pedig még mindig csak hat éves. A szerző bravúrja, hogy szellemes nyelvhasználatával megnevettet, meg egy kicsit meg is ríkat. Mert telerakja szívvel s lélekkel a könyvét. És ezáltal jókedvvel és bőséggel tölti meg olvasóját.

A Zenga zének 1983-ban jelent meg először, az Európa Kiadó most új köntösben a szerző életműsorozatának részeként adta közre. De nem csak ennek apropóján kell (újra)olvasni a könyvet. Amit Vámos leír, az ugyanúgy illik 1956-ra, mint amennyire igaz 2012-ben is. Eszünkbe juttatja, hogy bár életünk során szerzett benyomásaink folyamatosan változtatásokra kényszerítenek, az igazság megismerésének igénye állandóan bennünk lüktet. Ezért nem szabad engedni, hogy az ember fejéből kimenjenek a dolgok, mert „így eltud múlnia… minden.” Erre mondaná Öcsi megadóan, hogy „Hátjóóóvanna.”

Olvass bele: Részlet a könyvből

Adatok: A könyv fülszövege

Vámos Miklós: Zenga zének

Európa Könyvkiadó, 2011