A szervezet visszavág | Dr. Máté Gábor: A test lázadása

Írta: Mózes Kitty

A hit gyógyító lehet, mindannyian hallottunk már erről. Elszánt emberekről, akik minden erejüket összeszedve küzdöttek, egy pillanatra sem adták fel, s végül legyőzték a halált. Ha ez lehetséges, akkor logikus felvetés, hogy a folyamat fordítva is működik. Ha a gondolatok és érzések teremtő erejével képesek lehetünk újraépíteni önmagunkat, akkor azok romboló erejével lehetséges megbetegíteni vagy akár elpusztítani is.

Ma már szinte nincs senki, aki ne gondolná, hogy a betegségek hátterében lelki okok húzódhatnak meg. Dr. Máté Gábor kanadai háziorvosként ledolgozott több mint húsz évi praxisából vett példákat, és azokon keresztül mutatja be, hogyan betegíthet meg az elfojtás és a stressz. Hogy miként befolyásolják szervezetünk egészséges működését a gyermekkorban átélt traumák, amelyeket ha felszínre tudunk hozni, lehetőségünk nyílik az öngyógyításra.

»A harag miatti szorongás és más „negatív” érzelmek, például a szomorúság és a visszautasítás érzése, mélyen belerögzülhetnek a testbe. Végső soron a testet és a lelket összekötő kapocs, a PNI (pszicho-neuro-immunológia) rendszer sokszoros és végtelenül finom kölcsönhatásain keresztül alakulnak át biológiai változásokká. Ez az az út, amely a szervi betegségekhez vezet. Amikor a dühöt leszereljük, egyúttal az immunrendszert is lefegyverezzük. Más esetben, amikor a harag agresszív energiáját befelé tereljük, az immunrendszer elbizonytalanodik. Fiziológiai védelmi vonalaink a továbbiakban már nem védenek bennünket, sőt fel is lázadhatnak és megtámadhatják szervezetünket« – figyelmeztet Máté doktor.

Hurrá! – kezdtem fanyalogni. – Már megint valaki, aki aszkéta külsejével nem épp az egészségtől kicsattanó, boldog ember mintaszobra, mégis arról papol, hogyan zökkentsük vissza apró belső kozmoszunk rendjét. Újabb doki tanácsolja, hogy turkáljunk a gyerekkorunkban. Cibáljuk ki a csontvázakat a szekrényből, poroljuk le, majd címkézzük meg őket: elhanyagoló, narkós anya, ordibáló, agresszív apa, fajtalankodó nagybácsi stb.

De A test lázadása, szerencsére, jóval több némi pszichoanalízisre mutogató irománynál. A példák változatosak, érthetőek, szemléletesek és sajnos valódiak.

Megismerjük olyan C-típusú személyiségek esetét, akik melanómával (anyajegyes bőrrák) fizettek az örökös megfelelési kényszerért, melyből képtelenek voltak kitörni. Ízületi fájdalmak közt sorvadó anyákét, akik összekeverték a felelősséget az önfeláldozással. Megtudhatjuk, milyen összefüggés van a ki nem mondott családi titkok és az irritábilis bél szindróma között, és hogy a diagnosztizált mellrák hátterében egy önmagát megtagadó, saját autonómiájáról lemondó nő találunk.

Szépen felépített rendszeren keresztül haladunk a megértéstől a megoldás felé. Nem kell azonban minduntalan így vagy úgy átfogalmazva elolvasnunk ugyanazt a szájbarágós magyarázatot, a fejezet végén sem kell átvennünk az újonnan tanultakat még egyszer, csupán a biztonság kedvéért. [Ettől a tipikusan amerikai fogástól nem zárkózott el az Olaszországból Amerikába keveredett Csíkszentmihályi Mihály sem, akinek mérföldkövet jelentő, flow-elméleteiről ma is számos kötetet találunk a könyvpiacon.]

Ekkora lenne a különbség az amerikai és a kanadai szemlélet között? Bár egyesek talán ölre is mennének a kérdés tisztázása végett, de maradjunk csak annyiban, hogy Máté Gábor üzenetét egy életre megjegyezzük anélkül, hogy unásig ismételné. Stílusa kifogástalan – néhol kifejezetten szépirodalmi –, magyarázó, de nem tudálékos. Máté doktor nem alázza meg a magára ismerő olvasót, pácienseit sem szégyeníti meg. Nem tapos porba senkit, hogy aztán otthagyja az embert, az útravalóul kapott nagy büdös semmivel. Sőt: mindennek végén pontos irányt mutat azoknak, akik változtatni szeretnének. Nem varázsigék ezek, hisz tudjuk, hogy minden lépés logikus, egymásból és magunkból következő.

A népszerű orvos-író a gyógyulás hét lépéseként az Elfogadás, Tudatosság, Harag, Autonómia, Kötődés és Megerősítés alapköveit nem csak üres frázisokként rakosgatja egymásután. Megmutatja, miben is áll lényegük, majd megbízható és járható utat építhetünk belőlük. Kizárólag tőlünk függ elkezdünk-e járni rajta.

A holisztikus szemlélet jegyében írt négyszáz oldal olyan hasznos, hogy szinte oldalanként aláhúznánk valami fontosat, és ha szamárfüllel jelölnék a páratlanul találó részeket tartalmazó oldalakat is, be sem tudnánk csukni a könyvet. Meglehetősen nehéz ezért egyetlen részletet kiragadni. Továbbgondolásra mégis álljon itt egy történet – kommentárral.

»A szúfi hagyományból ismert, XIII. században élt Naszreddinről, a bolond bölcsről szóló egyik híres történet szerint a hodzsa egyszer négykézláb keresett valamit az utcai lámpa fényénél.

– Mit keresel? – kérdezik a szomszédai.

– A kulcsomat – válaszolja.

A szomszédok segítenek neki, gondosan és szisztematikusan átvizsgálják az utca minden pontját a lámpa közelében. Senki sem találja meg a kulcsot.

– Egy pillanat, Naszreddin – szólal meg végre valaki –, hol is hagytad el a kulcsot?

– A házamban.

– Akkor miért itt kint keresed?

– Azért, mert itt látok, a lámpafénynél.

Könnyebb lehet (és anyagilag is kifizetődőbb) a mikrobákhoz és génekhez hasonló jól meghatározott okokat kutatni, de amíg figyelmen kívül hagyjuk a teljes képet, a betegség jelentős része ismeretlen eredetű marad. Nem fogjuk kint, a lámpafénynél meglelni az egész kulcsát, belülre kell tekintenünk, ahol homály és sötétség van.«

Adatok: A könyv fülszövege

Dr. Máté Gábor: A test lázadása

Fordította: Bogácsi Balázs

Libri Kiadó, 2011