A hősök pátosztalanítása | Szécsi Noémi: Nyughatatlanok

Írta: Boros Ágota

„Együttérzésemre számítva mindenki mond valami rémségeset, és az engem ott és akkor a könnyekig meghat, csak amikor ellépek onnan, azonnal elfelejtem, kik szenvedtek többet” – mondja lady Odile, a Nyughatatlanok egyik szereplője.

Valahogy így vagyok én is Szécsi Noémi új könyvét olvasva. Mert kit sajnáljak? A titokzatos küldetésekben mindig úton lévő Bárdy Rudolfot, aki – bár állítólag szerelemből házasodott – nejével hűvös, lekezelő, szeretkezés helyett meghágja az asszonyt, és közben Kossuth nevét emlegeti? Ezt a hűségével kérkedő nemest, aki barátját lenézi csélcsapságáért, mégis elcsábul régi mulatt szeretője kísértő bájaitól, és akinek örök fájdalma, hogy gyermekei nem beszélnek magyarul?

Esetleg Almássy Aladárt, aki szép szőke feleségébe szerelmes, de érzelmei nem gátolják meg a folyamatos félrelépésekben? Az állandóan gonosz(kodó) bárót, aki mindenhol cselszövést gyanít, kémeket lát, és mindennél jobban vágyik haza, akár kompromisszumok árán is?

De együtt érezhetek Fábián Dániellel, Kossuth hírszerzőjével is, aki egymaga egy egész huszárszázadot vitt haza, mára azonban csak a szabadságharc fogatlan oroszlánja, mindenki által megvetett kémgyanús férfi, a hasis rabszolgája. Hiszen ahogy mondja: „A sors megkívánhatja tőlünk, hogy a jég hátán is megéljünk, de azt már nem követelheti, hogy közben józanok is maradjunk.”

A Nyughatatlanok szereplői az 1848-49-es szabadságharc bukása után menekültek külföldre, hogy ott várják ki, amíg hazatérhetnek. A földönfutóvá lett, hazátlanul bolyongó emigránsok története ez a könyv, melyben Szécsi Noémi kiváló arányérzékkel tartja meg a tárgyilagos mesélés és a melodramatikus, illetve rémregényi elemeket felvonultató részek egységét. A Nyughatatlanok mégsem csupán történelmi regény; a múlt alapos bemutatása, a bejárt tájak részletes leírása, a korfestő szavak, a korhű divat, a társasági élet érzékletes szemléltetése teret hagy az alkotói fantáziának, és háttérül szolgál az emberi drámáknak.

Mert hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a hősök, mielőtt hőssé lettek volna, gyarló emberek voltak, és miután nincs már rájuk szükség, ismét gyarló emberek lesznek. A hazáért, a szabadságért, az igazságért harcoló férfiak sosem gondolnak arra, hogy egy esetleges bukás esetén mindig az asszonyok és a gyermekek járnak rosszul.

Rendkívül erősen indul a regény egy Jókai-novella parafrázisával, melynek címét csak azért nem árulom el – annak ellenére, hogy többen megtették már –, mert meghagynám az olvasónak a találgatás izgalmát, hogy a szereplők közül ki vesztette el ilyen borzasztó módon szeretteit vagy éppen nemszeretteit. Az Előhang egy unalomba torkolló mészárlás szinte kegyetlen távolságtartással elmesélt története, ami után nehezen zökken bele az ember ebbe a romantika nélküli romantikus regénybe.

A történet középpontjában Aimee, Bárdy Rudolf skót származású felesége áll. A morcos, sosem mosolygó nőről az arisztokrata asszonykák találgatják, milyen sötét titkai lehetnek, és vajon hogyan foghatta ki magának Bárdyt, aki a legkapósabb férfi volt az eladósorban lévő lánykák között (is). Hogy Aimee távolságtartása gőg vagy kisebbrendűségi érzés, vagy tényleg valami rejtély a múltjából, nehéz eldönteni. Titokzatos figurája majdnem a regény végéig megőrzi sejtelmességét. Talán jobban örültem volna, ha csepegtetve tudom meg Aimee előéletét, és nem egy fejezetben meséli el következmények nélkül a még nem kiderült bűnöket – számomra érthetetlen okokból – Fábiánnak. Utána (és ettől) kicsit olyanná lett az alakja, mint az állatorvosi ló.

A szövevényes regény lényeges szála a spiritualizmus. A hitükvesztett emigránsok a politizálás mellett az asztaltáncoltatásnak is hódoltak, hiszen a szétszakított családok nem kaptak híreket otthonról, azt sem tudta egyik a másikról, él-e. A kis társaságok a szellemekhez fordultak útmutatásért, a túlvilágról próbáltak információkhoz, magyarázathoz jutni, megtudni, milyen sors vár rájuk.

A történet sok egyenrangú mellékszereplőt vonultat fel, aminek talán az a hátulütője, hogy egyikkel sem tudunk azonosulni. Néha jobban szerettem volna megismerni egy-egy villanásnyira feltűnő karakter életét, mint a Bárdy–Almássy–Fábián hármasét. Ott van például a két egymást gyengéden szerető férfi: Szűcs Márton és Szűts Ádám. Vagy lady Odile estélyén a melankolikus Majewski, de legfőképpen a szókimondó, vesékbe látó lady maga. Az idős, demokrata hajlamú arisztokrata hölgy egész életében gazdag volt, politikai szalont vitt, mindenféle embert vendégül látott, mégis ekként summázza életét: szültem néhány undok gyereket és néhány kedveset.

Szécsi Noémi könyve mindenképpen figyelemre méltó. A szerző mer mesélni egy olyan korban, amikor a történet nélküli, szövegcentrikus művek vannak inkább divatban. Végig érdekes, olvasmányos, finoman adagolt társadalomkritika, izgalom, rejtély…

Tökéletes regény lenne, ha nem érezném, hogy az író semmilyen apró információmorzsát nem akart veszni hagyni. A cselekményhez szükséges témák mellé markolja többek között a homoszexualitást, a szülést, a mesmerizmust, az orvostudományt. Bábák, angyalcsinálók, örömlányok, eladott hajadonok kavarognak, terhességek és álterhességek, nőgyógyászati vizsgálat és császármetszés riogatnak. Kevesebb talán több lett volna.

Olvass bele: Részlet a könyvből

Adatok: A könyv fülszövege

Szécsi Noémi: Nyughatatlanok

Európa Könyvkiadó, 2011