Székács László: Verejték

szószegett fehér kendő
a fodraidon mandala hulláma
valami tűz tükröz a horizonton

szilánkjaid metszenek
faragják reflexeidet
var sem köti
sebeid
képzelgéseid írnak
szavakból körmenetet

büszkélkedsz
plejádokból csillagoznak

ne csiszold karmaid
kasírozott haragod a piszok
simuljon illatod
seprű már nem zavarja borát
csillám kever opált
lásd fényre döf a múlt

védd magad
pajzsodon feszeng igazad

pontjaid számlálatlanok
a kis vagy nagy végtelenben
kit érdekel
limesed úgy is határköveden

magad és hangod
pontatlan és úttalan
terjed

forrásod nem apad
szünetel néha
ha ciklusonként szül
csak kerekasztalt a vélemény

de szószegett kendőd elégesd

 

(2008.)