Görög drámaterápia | Nádudvari Anna: Az athéni műkereskedő

Írta: Mózes Kitty

„Mindenki ott él, ahová születik. Aztán egyszer elvetődik nagyon messzire. Ahová vágyott. És akkor igyekszik ott minél jobban szétnézni, minél többet látni.” Bájos kis történet kezdődik az Athéni Nemzeti Régészeti Múzeum egyik mellőzött, félhomályos termében. Egy Ausztráliából érkezett lány találkozik az emberként megtestesült görög istennel, Miltiádésszal, a régiségkereskedővel. Nem sejtünk semmit. Buborékos ásványvíz citromkarikával, szerelem a mükénéi aknasírok zöldjén, kellemes séta és kora alkonyi flört az Areioszpagosz körül. Julia, a műfordító lányregénybe illő idillt élvez, amíg hontársaira, egyben mecénásaira vár, Mr. és Mrs. Pullmanre.

A terv szerint Aiszkhülosz Oreszteiájából visznek színre egy részt, Julia fordításában, Sidney-ben. És ugyan mi tehetne hitelesebbé, átütőbbé egy darabot, mint ha a történet szülőhazájában alapozzák meg a bemutatót?

Julia és a Pullman házaspár esténként a görög színházi élet legnevesebb szereplőivel próbál Átreusz kincsesházának közelében. Itt valóban tapintani lehet a történelmet. Az Oroszlános kapu reflektorfényeiben egyéni sorsdrámák bontakoznak ki. A vállalt szerepek – Klütaimnesztra és Kasszandra, az álnok és az igaz nő, Agamemnón, Aigiszthosz és Élektra – észrevétlenül keverednek össze a valódi identitásokkal. A játékhoz használt, faragott álarcok mögött erőssé és bátorrá nőnek az elfojtott érzelmek, kövek alá szorított magánéleti problémák. Fel-fellibben a lepel a játszótársak titkairól, lelki defektusairól.

Senki sem az, akinek látszik? Sejtjük már, többről lesz itt szó, mint holmi habkaságos lányregényről. És miközben egyre sűrűsödnek a kalandok, attól sem kell tartanunk, hogy belezavarodunk a sok görög névbe és helyszínbe. Hogy örökösen szemrehányást kellene tennünk magunknak hiányos műveltségünkért: „ej, pedig annak idején tanultam is”. Az írónő mesterien eleveníti fel a klasszikus történeteket, az oksági viszonyokat. Gondoskodik a kultúrtörténeti kitekintésről, de oly könnyedén, mintha csak valami mellékes dologról lenne szó. Pedig nagyon is alaposan segít az olvasónak.

A plasztikusan megrajzolt regényalakok karakterét nem leírásból, inkább a konfliktusaikon keresztül ismerjük meg. A párbeszédek erőteljes érzelmeket váltanak ki az olvasóból: mély együttérzést, megvetést vagy ellenszenvet – de még a legelhanyagolhatóbb szereplő iránt sem tudunk közömbösek maradni.

A történetben megbújó alapszituáció, ami a szereplőket drámai harcra készteti, csak lassan körvonalazódik. Közben fel-felbukkan egy-egy tárgy, egy kés, egy aranymaszk – és már előre sejtjük, hogy megjelenésüknek dramaturgiai jelentősége lesz. A kés ölni fog, az álarc lehull. Az erkölcsi igazságszolgáltatás pedig nem marad el.

És persze újra halljuk magunkban a(z etikai) kérdéseket. Az egyik legfontosabb: vajon hogyan vélekedjünk a gyilkosságról, kivált ha közeli hozzátartozó az áldozat. A történet egyik kulcsfigurájának gondolatainak nyíltsága megdöbbentő (és tegyük hozzá: mindennapjaink megerősítik igazságát): „Ölni tudni kell – ismételte Kosztasz. – Megfigyelték már, hogy legtöbben azt ölik meg, aki a legközelebb áll hozzájuk? Hiszen ő válthatja ki a legszenvedélyesebb indulatokat belőlük. Egy idegen – majd továbbmegy. De aki hozzánk tartozik, attól nem egykönnyen szabadulhatunk meg. Nem is közömbös a számunkra, szeressük akár vagy gyűlöljük, egy idegenhez hasonlóan. Bármifajta szélsőséges érzelem – pozitív vagy negatív, egyre megy – a legszélsőségesebb tetteket válthatja ki az emberből. Az is tettre sarkallhatja, hogy nincs nehéz dolga. Jól ismeri a másik szokásait. A közelében él. Nem kell külön bajlódnia azzal, hogy odaférkőzzön hozzá.”

Egy csupán három hónapos ausztráliai tartózkodás olyan mély benyomást tett Nádudvari Annára, hogy három regény megalkotására is ihlette. Az elmúlt néhány évben megjelent kötetekben is emberi játszmák és kalandok, érzelmek és jókora adag kultúra élvezője lehetett az olvasó, akárcsak most. Az athéni műkereskedő azonban a másik két kötet (Kimberly angyala, Párizsban ne légy szomorú) ismerete nélkül is teljes élményt nyújt.

Ha még nem jártunk a Peloponnészoszi-félszigeten, a regény felkelti a vágyat, hogy azonnal lássuk, ha pedig voltunk, hát visszamennénk, hogy felfedezzük azokat a részeket is, melyekről nem szólnak az útikönyvek.

Olvass bele: Részlet a könyvből

A könyv fülszövege

Nádudvari Anna: Az athéni műkereskedő

K.u.K. Kiadó, 2011