Végjáték | Tarr Béla: A torinói ló

Posted on 2011. november 9. szerda Szerző:

0


Írta: Jeges-Varga Ferenc

A torinói lóRendíthetetlenül süvít a szél, táncoltatja a dombon álló fa koronáját. Egy alak botorkál a végtelennek látszó vidéken. Mozgását hosszan követi hátulról a kamera. Haja folyamatosan az arcába csap. Bárhogy is igazgatja, nem tudja elsimítani a szeme elől a tincseket. Hiábavaló minden igyekezete. A vihar erősebb nála.
Tarr Béla
utolsó filmje, A torinói ló az állandó szerzőtárs, Krasznahorkai László írására épül. A Legkésőbb Torinóban című esszében Friedrich Nietzsche, a filozófus Torino utcáján védelmébe vesz egy lovat, mert a gazdája brutálisan megverte. A még pislákoló élet látványa indítja meg. Tarr művét a történetben szereplő élőlény kiszolgáltatottsága ihlette.

Két ember, apa és lánya szerény körülmények között él egy tanyán. Minden nap ugyanaz történik velük. A lány felkel, felöltözik. Kilép az ajtón a reszkettető hidegbe. Vizet merít a kútból. Mire visszaér a házba, az apa felülve várja az ágyban. Segít neki felöltözni. A férfi a karámba megy, felkantározza a lovat, az azonban nem akar elindulni. Később asztalhoz ülnek, egy-egy szem főtt burgonya a napi betevő. A férfi sietve nyeli az ételt, a lány komótosan eszik. Nem néznek egymásra, később hol egyik, hol másik gubbaszt az ablak előtt egy sámlin. Bámulják a kietlen külvilágot. Nem érthetik, nem befolyásolhatják mindazt, ami kint történik. Fejet hajtanak a teremtett világ akarata előtt.

Bár az egyik jelenetben egy férfi, egy másikban egy csapat cigány is feltűnik a filmben, gyakorlatilag csak a tanyán élő két ember lakja a film világát. Derzsi János arca kőszikla, ropogva mozdulnak meg rajta a ráncok. Bók Erika szemét lesütve, megszüntethetetlen kötelességtudattal sürög-forog. Mintha rajtuk kívül senki más nem is létezne.

Derzsi János

Derzsi János

A torinói ló nagyon szűk térben játszódik. A kamera kizökkenthetetlenül lecövekel egy helyen, hosszan kitartja a jelenetet. Amikor elindul, mozgása végtelen vánszorgás. Lomha haladása közben hol félkörívet fut be, hol hátrafelé oldalazva közelít tárgyához. Fred Kelemen véget nem érő képsorai azonban mindig önmagukba térnek vissza. A valóság ilyen ábrázolása Tarr sajátságos kézjegye. Ugyanazt mutatja, de mindig másképp. Az eltérő kameraállások még jobban kiemelik a változatlanságot.

Az állandósult vihar, illetve halk zörejek hangjain szólal meg a film. A ritka beszéd egyszerű szavakból épül. Ez alól kivétel a dörgő narrátor hangja, és a pálinkáért betérő szomszéd férfinak a világ tönkretételéről szóló próféciája. Ez fennkölt stílusával hangsúlyosan eltér a film nyers, kemény közegétől. A kamera lassú táncát Víg Mihály minimalista zenéje követi.

Tarr Bélát szakmai körökben a magyar, sőt az európai filmművészet egyik legeredetibb alkotójának tekintik, aki mással össze nem téveszthető szerzői filmnyelvet teremtett. A közönség egy jelentős hányada ezzel szemben nézhetetlennek tartja munkáit. Vajon kinek van igaza? Az bizonyos, Tarr filmjei radikálisan szembe mennek az akciódús, pörgő elbeszélés-technikával. Művészete a fősodor ábrázolásmódjának legteljesebb tagadása. Türelem kell műveihez. Ha a néző mégis Tarr idegenvezetésére bízza magát, elmerülhet a rendező által teremtett világban. Megéri.

Bók Erika

Bók Erika

A szereplők csak a legalapvetőbb szükségletekkel foglalkoznak. Esznek, isznak, alszanak. Nem látható szándék, terv, vágy vagy bármi, ami másra bírná őket. Alig beszélnek, csak a legszükségesebbeket közlik egymással. Nem mutatnak érzelmeket, alkalmazkodnak bezárt világuk körülményeihez. Amikor felpakolnak, és gyalog útnak indulnak, hiába hagyják el a láthatárt, valami ismeretlen erő nem ereszti őket. Nincs kiút ebből a világegyetemből.

A folytonos ismétlődést, a létezés teljes monotóniáját egyetlen, előre irányuló eseménysor töri meg. Napról napra egyre furcsább és rémisztőbb természeti jelenségek mutatkoznak meg. Először a szú percegése szűnik meg a fában. Majd a ló nem akarja húzni a szekeret. Később már nem is eszik, nem is iszik. A víz kiapad a kútból. Fényes nappal elsötétül az ég. Végül a parázs is kihűl, kialszik minden fény. Aztán már csak a semmi van.

A torinói ló a nem-történést meséli el, hat napban. Amikor a Lettből lesz a Nincs. Épp fordítva, mint ahogy Isten teremtette az univerzumot. Tarr így fejezi be alkotói pályafutását. Teljesen lecsupaszítja a filmnyelvet. Hátramenetben eljut a film határáig. Megszünteti a világot, amelyet ő teremtett. Zseniális hattyúdal.

Posted in: Film, NÉZŐ