Terézia Mora: A szörnyeteg (részlet)

| 1 |

Fölé hajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül karimával; örült a látványnak, de ez csak az első fejezet, ami igazán érdekelte őt, az a folytatás volt: az alhas domborulata, a csokoládébarna szeméremszőrzet, de épp itt némi zavar támadt, fehér villódzást látott, ezzel egyidejűleg hangoskodás támadt odakint, többen voltak, legalább egy férfi és egy nő, beszéltek és nevettek, nem túl közel, egy szomszédos helyiségben, érthetetlen beszéd és nevetés, és ahogy éppen az imént határtalan öröm („Hát itt vagy!”) és szorongás („Ez mind csak álom, nem gondolhatod, különben vége.”) egyre forróbb hullámokkal árasztották el Darius Koppot, úgy csapott most föl benne a düh, ez volt a legforróbb, vad kalapálás támadt a fejében, kalapács egy fémlapon, pokoli és zabolázhatatlan: düh. Hogy jöttök ahhoz, hogy itt röhögjetek, hiénák, kik vagytok egyáltalán, mit műveltek itt, Juri, az isten verjen meg, te disznó! Már megint felhozott valakit, mikor szedhette föl, hiszen együtt érkeztünk, és akkor még nem volt velünk nő, megvárta, amíg elalszom, és akkor. Andreina és Monica, vad vörösesszőke fürtök, ők benne lennének, röfögte Juri Kopp nyakába. Csinálj, amit akarsz, én akkor elmegyek egy szállodába. Juri nyála, mint dühöngő tűszúrások zápora Kopp bőrén. Éppen ideje lenne összeszedned magad, most komolyan. Én szedjem össze magam? Én szedjem össze magam? szedd össze magad te! Majd mindjárt megkapod a magadét, átmegyek és beverem a pofádat! Te tehetsz mindenről! boldog voltam és elégedett, amíg fel nem bukkantál! Nem, nem voltam, de működött, és aztán jöttél te, és elvetted tőlem. Hogy nem lehet így örökké élni? Persze, hogy nem! Senki sem él örökké! A nő felhúzott térddel ült Juri ölében, térdük-karjuk összefonódott, harsányan nevettek, szájuk csupa villogó fog, integettek és csak nevettek: gyere már! Kopp felüvöltött, düh, tehetetlenség, fájdalom, nem tudott odamenni hozzájuk, csípőtől lefelé valami puhába süppedt, nehéz volt a teste, mint az ólom, úgy harcolt, akár egy bika, fejét fölvetette, érezte a szarva súlyát, aztán visszahanyatlott, végül megpróbálta legalább az egyik karját kiszabadítani, minden erejét összeszedve a levegőbe lendítette, és akkor hirtelen megszűnt az ellenállás, a karja hátralendült és a falnak csapódott. Fájdalmában felhúzta a lábát, hangos csattanás és még erősebb fájdalom, de most már legalább tudta, hol van, és feküdt tovább.

Szívem dobogása.

Úgynevezett félszoba. Gardrób / vasalószoba / vendégszoba / tároló. Egy teletömött polc és egy keskeny heverő. Az a világos folt ott az ablak, az odajutást egy görgőkön álló ruhaállvány akadályozza, feléig teleaggatva felsőruhával, a másik felét egy bőrönd foglalja el, benne az alsónemű. nem először üti meg magát, egyszerűen túl közel van a fal, és én is sokat hánykolódom. Szerelmem, szerelmem, szerelmem. Amúgy alig álmodom. Csak amióta itt vagyok.

Hogy egy hajón vagyok, egy ismeretlen helyen, szállodában, idegen lakásban. A falakon átszűrődnek a többiek hangjai, és minden egyes alkalommal cafatokra szaggatnám őket. Egyébként már azt is tudta, hogy nem Juri volt. A fal túloldalán a szomszéd lakás van. Két szép, nagyra nőtt, barátságos ember él odaát, egy pilóta meg a felesége. beszélgetnek, nevetnek. Ebben a lakásban azonban halálos csönd uralkodik. Lehet, hogy Juri elment anélkül hogy felébresztette volna Koppot? Normál esetben felébreszt, és minden egyéb tekintetben penetránsan viselkedik. Én most megyek, ne maradj ágyban egész nap. Kisebb feladatokat ró ki rám, mintha a felesége volnék. pardon, a házvezetőnője. Ez nem férfiszálló. szemetet levinni, konyhát rendbe tenni, bevásárolni.

Kopp elfordult a faltól, fél karja-lába lelógott a földre. Az ablak felső négyszögében forgolódó darura látni. Most hallani is lehet. A munkásokat is lehet hallani. nő nincs köztük, de időnként ők is nevetnek. Erős szász dialektust beszélnek. A daru a szemközti ház hátsó udvarában áll, terhét hol a bal, hol a jobb oldali szomszéd fölött emeli át. Libeg a sok köteg, konténer, a por. utóbbi felhőkben száll be a nyitott ablakon, a zárt ablaknak csak a résein szivárog be. A légkalapácsos fázison szerencsére már túl vannak. A daru ezen a reggelen is dolgozott, Darius Kopp elnézte, amíg a hólyagja feszülni nem kezdett.

Óvatosan kisurrant a kisszobából, de tényleg nem volt ott senki. Egy pillantás a tükörbe elkerülhetetlen. Itt mindenütt van tükör. Akármerre fordulsz: egy szőke, pisze orrú negyvenes kisfiú és egy hüllő kereszteződése. Könnyzacskó, megereszkedett bőr a nyakon. Úgy nézek ki, mint egy iszákos. Mivel az is vagyok. szerelmem, szerelmem, szerelmem… Ismételgetni, amíg értelmetlen hangsorrá nem válik, ráadásul nem is túl széppé, össze se lehet hasonlítani a madár énekével vagy más egyéb kellemes hangzással, mert nem ragyog, sohase ragyog, csak csörömpöl, szerelmem, szerelmem, szerelmem, szerelmem.

Még kezet sem mosott, csak odaállt úgy, ahogy volt, a nappali ablakához, és nézte tovább a darut. Éppen egy köteg szigetelőanyag lengett rajta. állt a levegőben, a köteg himbálózott, a szászok rikkantottak valamit, aztán a daru tovább fordult, a köteg pedig lepottyant a bal oldali szomszéd ház belső udvarára. Mindenhonnan nevetés, kiáltozás.

Hahó! Megsüketültünk? És hogyhogy még mindig meztelenek vagyunk?

Juri mögötte állt, cseppet sem meztelenül, épp ellenkezőleg, klakkban-frakkban, pékáruval megpakolt papírzacskóval a kezében. Gyerünk, gyerünk, elvtárs, a zuhany alá!

(De elegem van ebből az ostobaságból! Mit piszkál ez az öltönyös majom?)

Aztán lassan felderengett benne, hogy állásinterjú. Régi nevén bemutatkozó beszélgetés. Még egy ilyet is újítottak nekem. Egy kis meló. nem fogsz belehalni. Csak odamégy, beszélgetsz egy kicsit. Juri elfuvaroz egészen a kapuig, nehogy valami közbejöjjön. állítólag amúgy is arrafelé van dolga, de valójában biztosra akarnak menni, hogy tényleg odamégy. Előtte még behajt a zuhany alá. számolja az idő- és vízpocsékolás drága perceit, de ragaszkodik hozzá, hogy legalább másodnaponta végigcsinálj egy komplett tisztálkodási rituálét. Borotválkoznod is kell, a jól fésült jófiúkban jobban bíznak. A konyhában a kezedbe nyom egy kávét meg egy fél lekváros zsömlét, aztán hajt tovább. Már csak 2 öltönyből és 3 ingből áll a választék, ez erősen behatárolja a lehetőségeket, így nehéz hibázni (igaz, jól dönteni sem kevésbé), de az már tényleg több volt a soknál, hogy Juri még a zokni színét is ellenőrizte. Úgyis csak feketém van, te észkombájn! Koppnak a végén még egy cipő-tisztító flakon is került a kezébe, úgy, és most még egyszer moss kezet!

Ez volt az a pillanat, és ezen a szép reggelen már másodszor (a múlt éjszakát is beleértve harmadszor), hogy Darius Kopp a legszívesebben ököllel arcon vágta volna a legkedvesebb barátját, sőt, ha lehet, nem csak egyszer, szemen (csont, erek), orron (csont, porcok), szájon (fogak, lágy szövetek), és csak ezutánra hagyta volna a KO-pontot, habár ezt még csak egyszer sikerült eltalálnom, tizenéves koromban, és akkor is véletlenül. („A Kopp kiütötte a Czernickyt! A Kopp kiütötte a Czernickyt!”) Aztán szépen visszafeküdni. Az ájult Jurit az előszobában hagyva. nem, mégsem lehetne visszafeküdni. Menni kellene. összeszedni a pár megmaradt holmiját, és elmenni. Juri majd csak magához tér valamikor, nyilván fájdalmak közepette, és el fog bennünket átkozni.
Bennünket!
Már én is így beszélek.
Bekötöd magad végre, hogy indíthassak?

*

Már 8 hete tart. 8 hét, amely Darius Kopp számára lényegesen hosszabbnak tűnt, mint az azt megelőző egész év. nem, csak 10 hónap, augusztustól júniusig. Mintha egyetlen hosszú tél lett volna. Az utóbbi években hihetetlenül kemények lettek a telek. A fűtés minden szezonban úgy indít, hogy elromlik, de aki, mint Darius Kopp, bővében van a tapasztalatoknak, nem esik kétségbe, szépen lefekszik a fűtőtest mellé, és jól koordinált mozdulatokkal kiengedi belőle a levegőt, majd alátesz egy rongyot, hogy oda csöpögjön a fölösleges víz. Feküdt, hallgatta a sziszegést, nézte a csöpögést. A rongy egy narancsszínű rövid pólóing volt.

A múlt év augusztusa és az idei év júniusa között Darius Kopp nem lépett ki a lakásából. Eleinte még jöttek hozzá, olyanok, akiknek nem tökmindegy, mi van velem, akik sajnáltak, vagy akik átérezték, hogy milyen kemény dolgokat kellett kiállnom az utóbbi időben, de miután végleg beállt a tél, és az errefelé amúgy szinte soha nem látott hóhegyek az áteresztőképesség minimumáig eltömték a város utcáit, mégis elmaradoztak. Fagyott, kicsit olvadt, aztán megint fagyott, ropogás, repedések a falakon. Kopp látta őket, nem törődött velük. Ezek csak hajszálrepedések, amíg a külsőből belső lesz és a belső kifordul, ennél lényegesen több kell, és mielőtt ez bekövetkezne, semmi ok a kapkodásra. Kifejlesztett egy rendszert, amelynek köszönhetően ki se kellett tennie a lábát. A rendszer zseniálisan egyszerű volt, egyetlen pontból állt, nevezetesen: enni- és innivaló beszerzése. Ezen a téren igazán egyszerű eset vagyok. Kizárólag pizzát rendelt, mindig ugyanattól a cégtől, és egy ökör következetességével az étlap tetejétől az aljáig. A Margheritától a Specialéig, 24 fajtát, mindig a lista elejétől a végéig. pizzafutárok, ahogy egy Alaszkához méltóan behavazott tájban bukdácsolnak a kismotorjukon.

24 pizzafajta. Erre a körzetre 4 pizzafutár. Ha fennállt a veszély, hogy valamelyikkel közvetlenebb viszonyba kerül, előfordult, hogy Darius Kopp egyszerűen a lábtörlőre tette a pénzt, és miután elhalt a zaj a lépcsőházban, a pénz helyén ott találta a pizzát. naponta egyszer kinyitott egy ablakot, hogy az állott meleg levegő annak rendje s módja szerint fájdalmasan hidegre cserélődjön, valamint hogy a viszonylagos csöndet átmenetileg felváltsa a négysávos út (plusz villamossín) és a közeli légifolyosó szokásos dübörgése. Ha éppen kedve volt hozzá, a szellőztetés idejét a fürdőszobában töltötte. Amikor kijött, ez az egyszerűen elképzelhetetlen, zajos hideg valósággal rávetette magát puha, meleg, még nedves testére, és szívverése, lélegzése, nyálkahártyái, pórusai úgy is reagáltak, ahogy kell, riadóval, de Kopp nem hátrált, kimért léptekkel az ablakig ment, becsukta, majd fölvette az előző napon hordott, teljesen áthűlt gönceit.

Jelentős késéssel ugyan, de sajnos újra kitavaszodott. Darius Kopp egy reggelen kinyitotta a kávés dobozt, látta, hogy üres, levett egy bontatlan csomag kávét a polcról, és látta, hogy ez az utolsó. Amikor végképp világossá vált, hogy Darius Kopp felesége már nem fog itt élni, tett egy legutolsó kísérletet, hogy egyedül is fenntartsa a régi életstandardot: egy italnagykernél nagy mennyiségű ásványvizet, alkoholt és kávét rendelt. Ami iható volt, már réges-régen elfogyott, most pedig felnyitotta az utolsó csomag kávét, és szinte ugyanebben a percben hirtelen erősen olvadni kezdett odakint. A következő 5 napban Kopp csökkentette az amúgy mértéktelen tévéfogyasztást, és az olvadás lenyűgöző színjátékát figyelte. Heves olvadás! Csobogó hegyi patak a négysávos út kellős közepén, a járdák fölött zuhanó jégcsapok és tetőkről lezúduló lavinák. 5 napig tartott, mire szétolvadt az utolsó hóbucka is, és az utcából tájkép lett csata után: csúszásgátló só, hamu, szemét, kutyaszar, szilveszteri petárdák és kisebb állatok – cinkék, galambok, varjak, egerek, patkányok – tetemeinek végmorénái mindenütt. A közeli temetőben egy róka és néhány mókus hullája. Egy tavacskában az összes halé. Az emberek se nyújtottak szép látványt. Elszürkült ruhában, elszürkült ábrázattal álltak sorban az ingyenkonyha előtt. na jó, a büfé előtt, az összbenyomás mégis az, hogy épp most élték túl a háborút.

Kopp elgondolta, Juri kimondta. ő is felbukkant az olvadó hó alól. Keresztülcsörtetett Kopp privát szféráján, és szitkozódott, ahogy a csövön kifért. Micsoda egy mocsok környék, főleg most, azzal a sok szeméttel az utcán! öregem, egy döglött patkányt láttam egy szemétdombon! És ez? Ez itt micsoda? Alkalmazkodsz a környezetedhez, vagy mi?

Pedig csak egy komód volt a hálószobában, az a bizonyos bútordarab, amelynek a tetején mindig mindenféle összegyűlik: aprópénz, iratkapocs, gyógyszer, sebtapasz, cédulák. Az eredeti dekoráció elemei – három gyertyatartó, két mexikói agyagfigura – között. Már azelőtt is így volt. A lakásban az utóbbi 10 hónap során tulajdonképpen semmi nem változott. Leszámítva, hogy a teraszt szinte teljesen betöltik az üres pizzás dobozok.
De Juri úgy üvöltött, mint egy dúvad.
Gyere ide! Azonnal gyere ide!
Az olvadó hólének éppen ekkor támadt kedve beszivárogni a tetőn. A tetőablak gumiszigetelése és az emelőmotor elektromos vezetéke mentén, először csak csöppekben, azután, ahogy Juri belenyomta az ujját a gumiszalagba, akár a vízesés. Sátram elpusztult, kötelei mind elszakadtak. Juri fejére, öltönyére zúdul a hólé. Ettől valósággal jókedve támad. Azonnal kézbe veszi az ügyet, még ott, a tócsában állva felhív két barátot, Potthoff és Muck nevűeket, akik értenek az ilyen javítási munkákhoz. Régi színházi szabály: ha nem tudod, hogyan tovább, rendezd át a színpadot. van, akinek elegendő odébb tolni a bútorokat, a te esetedben lakáscserére van szükség. Ki fogsz költözni ebből a lakásból. Van egyáltalán erre pénzed? Ne légy ostoba. ne rohanj a csődbe. Csak egy lakás. szerencsére menő, vagyis túlértékelt környéken. Ezt kell kihasználnod.

Kopp a valóságnak megfelelően, a tőle telhető legnagyobb nyugalommal azt mondta, hogy nem szeretné. nem szeretné kihasználni, ő itt tökéletesen elvan, nehogy már egy lyukas fog miatt ki akard vetetni velem az egész fogsoromat.

OK, mondta erre Juri, és úgy bámult rá, mint szinte soha. Az a fajta ember, aki soha nem néz a másik szemébe. Inkább úgy tesz, mintha ő ahhoz túlságosan gyors volna. OK, mondta Juri, és le sem vette a szemét Koppról, látom, változtattál a stratégián. Igaz, hogy a zaba-pia-vásárlás-vigyorgás volt nekem benned messze a legrokonszenvesebb, de spongyát rá. szóval úgy döntöttél, hogy csöves leszel. Csak az ürügyre vártál, hogy végre a lovak közé dobhasd a gyeplőt. vannak ilyen sztorik bőven. Mérnök volt, elvesztette a melót, elvesztette az asszonyt, az utcán kötött ki, és mindez csak a lélek gyengesége miatt. Hagyni, hogy a gyenge lélek győzedelmeskedjék az életed fölött, ez végzetes, sokkal veszélyesebb, mint a többség gondolja, és sokkal gyorsabban is zajlik. A mindennapos jajveszékelés nem a lélek gyengeségének hatáskörébe tartozik, ellenkezőleg, csupán az öngyógyítás mechanizmusa, ezt Juri Nadiától tanulta, aki pszichológus, végzettsége szerint vagy hobbiból, ezt ebben a pillanatban nem lehet kihámozni a szavaiból, és egyáltalán, ki az a Nadia?
A barátnőm, te baromarcú.
Neked barátnőd van?
Már fél éve, te szerencsétlen!

Fordította: Nádori Lídia

Terézia Mora: A szörnyeteg
Magvető Kiadó, Budapest, 2014