A Gyulai Nyárban – mely egyben a X. Shakespeare Fesztivált is magában foglalja – olyan előadásokat igyekeztem választani, amelyek különleges csemegét kínálnak. (Később kiderült: mind olyan…) A választás véletlenszerű, mert minden 3-4 napos szeletre jutott hazai előadás is, külföldi is, fringe is.
A Fringe, vagyis a perem, valójában mellékfeszt olyan utca- és térszínházi produkciókat fogadott be, amelyeket korábbi fesztiválok már minősítettek, és a díjazott előadásokat szakmai zsűrik válogatták be ide.
A celldömölki Soltis Lajos Színház stúdiósai számára Benkő Ágnes és Nyári Zsolt keverte a sajátos Shakespeare-koktélt. Hogy a nézőhöz közelebb álljon az egyveleg, egy töredék Shakespeare-címet ragasztottak rá: Vagy amit akartok. Erről már Gyárfás Miklós ironikus dramaturgia „tankönyve” is azt írja, ha nincs ötletünk, válaszunk címnek valami közismert ünnepet, és hagyjuk meg a nézőnek a döntés szabadságát. (Hiszen a mester is ezt tette.) Közvetlenül ezután kapjuk a másik fejlövést: a Vagyamit nyersanyaga nem csak Shakespeare, és egyáltalán nem a Vízkereszt…
Shakespeare mindent tudott és mindent el is mondott az emberi lélekről, jellemről, főleg persze annak változékonyságáról. A soltis stúdiósok Vagyamit-ja a férfi–nő, szülő–[felnőtt] gyerek kapcsolatokra, főleg WS vígjátékainak imádott kuszaságára koncentrál, fő alkotóelemei a Szentivánéji álom, a Hamlet meg a Rómeó és Júlia.
A válogatás inkább mozaikszerűnek tűnik, nem lineáris, és főleg az tud mulatni rajta, aki legalább a felsorolt darabokat ismeri. Hamlet Oféliával, majd az újra férjesült anyakirálynővel vív szópárbajt, az athéni szerelmesek egymással, össze-vissza, Rómeó Júliától nem tud elszakadni. És ami közbeékelődik: R. D. Laing Gubancaiból (ha nem tévedek) a tüneményesen leegyszerűsített sémák: Jack szereti Jillt, de Jill Jimet szereti stb. – mintegy mai visszhangként Szentivánéji álomra. Szellemes színi ötletekből nem volt hiány. A három Heléna és három Hermia vetélkedése és veszekedése hatványozottan lett mulatságos.
Három Hermia vagy három Heléna
Mivel a szerzők shakespopnak jelölték a szócsaták műfaját, került bele popzene (a capella énekelve!), ezt a fiatalabb nézők bizonyára nálam jobban értették és tették helyére, nekik viszont a shakespeare-i szöveg mond(hat)ott kevesebbet.
Idézőjelbe került a Mesteremberek színdarabja is a Szentivánéji álomból, a zsarnoki, ám mélyen tehetségtelen rendezőkkel (többes játék volt ez is), a sértődékeny és önhitt figurával, aki – amint erről a színjáték tanúskodik – bármelyikük is lehetne.
Shakespeare-próba, a koncepciótlan rendezővel…
Habár tudom, hogy kemény és fegyelmezett munkával, gondosan összevarrogatott foltmozaik (patchwork) került a színpadra, és aratott joggal sikert már korábban is, mégis bizarr képzettársítást váltott ki belőlem. Ugyanis az előadás kissé olyan volt, mint a Linux operációs rendszer (mármint a vicc szerinti megfogalmazásban): mindenki hozzátesz valamit, és bár az elején képtelenségnek és összevisszaságnak tűnik, a végére kiderül, nemcsak hogy van benne rendszer – de még remekül működik is!
A képek forrása:vaskarika.hu
Olvass bele 
Posted on 2014. július 20. vasárnap Szerző: olvassbele
0