A Józsi túlélőtúrája | Karinthy Ferenc: Nők / Karinthy Színház

Bedő J. István |

Férfiínséges időkben meg kell becsülni azt a kevés kandúrt, aki még elérhető közelségben van. Megesik az ilyen a háborúk idején, járvány után, mikor hirtelen megugrik az elhagyottak, magukra hagyottak, uram bocsá’ megözvegyült asszonyok száma. (Ámbár van ilyen béke­időkben is: amikor vendégmunkásnak mentek Itáliából fel északra…) Aki marad, arra arany­kor köszönthet.

Karinthy Ferenc egy 1972-es kisregényét, az Aranyidőt szabta át színdarabbá, Nők címmel. A történet fő figurája – mert hősnek azért aligha mondható – Beregi Józsi, aki számára Budapest ostroma hozza el az aranykort, ’44 karácsonyától január-februárig. Ő sem tesz mást, mint a többiek, akik valahonnan, valamelyik életveszélyből meg tudtak lógni: próbál túlélni. És ha lehet, akkor a legkellemesebb körül­mények között.

Régi szeretőjénél, Nellinél, a tisztességes középkorú utcalány lakásában kezdi a túlélő­túrát. De a főváros karácsonykor kezdődő bombázása miatt pincébe kényszerül a ház népe, és ott is akadnak átmenetileg egyedülálló hölgyek. Egy kalauzlány, egy ezredesné (meg annak a besózott kamaszleánykája…), továbbá a szintén egyedülálló doktornő. Ahogy sejthető, Józsinak akad itt dolga, nem is kevés…

Karinthy Ferencről (Ciniről) sok mindent lehet mondani, de semmiképpen sem címezhető erkölcsprédikátornak. A nők (a Nők) esendő teremtések, akik mind úgy érzik, éppen annyi az esély arra, hogy becsap a bomba, és mind odavesznek, mint arra, hogy így vagy úgy túlélnek. Józsi sem gondolkodik másképpen. Most talán igazi vadászösztön sincs benne, kis link ő, de valamihez nagyon ért, amit még akár eltanulni is lehet tőle. Bárkivel is beszél, a másik azt hiszi, okosságokat hall Józsitól. Pedig csak bődületes közhelyeket mondogat minden nőnek, akik (akkor, a szerencsétlenek) úgy érzik, hogy milyen jól lehet beszélgetni ezzel a kedves, sármos, harmincas fiatalemberrel. Hát nem szeretni való? És már kész is. És hiába a takarók a pince hidegében, azért egy másik 36,6 fokos mégiscsak jobban meg tud melegíteni egy (több) ágyat e néhány hét alatt.

Ha nők a kesernyés komédia mozgatói, akkor minden kisszerűség előkerül. Pletyka, áskálódás, ajnár, féltékenység, ajtócsapkodás, megbocsátás. Milyenek ezek a nők? Nelli (Murányi Tünde) csupán egy kis szeretetet akar adni és kapni. De azért mindenkiről tud valami rosszat is mondani. Hatalmas szívű, és nem bosszúálló. Az ezredesné (Bencze Ilona) maga a megtestesült méltóság, az erkölcsi piedesztálon emelt fővel magasodó szent, de azért ő kínálkozik fel a facér legénynek, pedig az „a másé”. Anyuka jól nevelt kicsi lánya, Adri (Gáspár Kata) kíváncsiságból cicázik a felnőtt férfival. A kalauzlány (Balázs Andrea) csiklandós nevetéssel reagál minden kétértelműségre.

Külön kategória a rettegett Mikuczné (Kerekes Viktória), a pisztollyal járó, kegyetlen gyilkológép. Kirabolja Duna-partra terelt áldozatait, elhurcolja a gyanús Beregit a pince menedékéből. De a kivégzésnek indult halálút torz kanyart vesz: Józsi (szex)rabszolga lesz a nő mellett, aki csupán egyre több itallal képes elviselni saját alávalóságát.

Karinthy Márton rendezésével egy kicsit elébe megy a néző kérdéseinek. A nagy történelmi fordulatokról lehet valami elképzelésünk, a közelebbi múlt cizellált részleteit talán kevésbé ismerjük. Cini négy évtizeddel ezelőtt még alapozhatott azok emlékeire, akik átélték a főváros ostromát, most viszont már rá kell erre segíteni. A nagyon sűrített (halálközeli) helyzetben az alakok kissé karikatúraként viselkednek. Murányi Tünde kedves, darabos, kellően butácska lotyót mutat, aki hallhatóan valami távolabbi faluból érkezett a fővárosba, de ott sem emelkedett magasabbra. Bencze Ilona Ferenczi ezredesnéje a mozdulataival, hanghordozásával a lepusztult körülmények között is erőlteti a méltóságot – nem csoda, hogy nevetségessé válik. Gáspár Kata szeleverdi, de a jóba már belenyalintott leánykája egyszerre kiábrándult poszt-gimnazista (elalvó mackóval) és ölelésre vágyó majdnem-nő.

Kerekes Viktória durva, faragatlan, mohó – és persze ő is átvert, elhagyott – nőstény. Éles villanásokkal adja a nőnemű konjunktúralovag percekben mért uralmát. Drámát nem ordítozással, fenyegetőzéssel teremt, hanem meglepődésével. Mert Beregi a halál küszöbén áll, de azért előbb „felpróbálná” őt. Meginog, hiszen valaki észrevette a durva köpeny mögött a Nőt.

Dányi Krisztiánnak nem kell sokat tennie, hogy hihetővé tegye ezt a „csapodár madárkát”. Mert Beregi jóképű legény, csak egy kicsit frontlógós [korabeli szó a katona­szöke­vényre], és mint a népdalban: „Ahányat lát, annyit szeret”. Dányi magától értetődő termé­szetes­séggel ontja minden nőnek a közhelyeket, még abban is alkalmazkodik hozzájuk, hogy mindenkit kipletykál. Egyetlen pillanata őszinte csupán, amikor éppen Mikuczné helyzetéről mondja: „Hű, de komplikált.” Mintha a saját viselkedését is értelmezné ebben az eszement világban.

 

A szerző által megálmodott zűrzavaros világ helyszínét Juhász Kata és Major Attila forgó díszlete kitűnően valósította meg, Horányi Júlia jelmezei kopottságukkal jelzik, hogy itt senkinek nincs lehetősége sűrűn tisztát venni. A zene (Nyitrai László), a háborús hangkulissza (Román Dávid) és a rémisztő fények (Király Tamás & Bneu Edina) – mind olyan kitűnő, hogy a szokástól eltérően külön említésre érdemesek.

A színrevitel néhány idézettel több lett az eredeti, nyolcvanas évekbeli színpadi változathoz képest. A trafiknyitás nehézségeire utal egy odavetett megjegyzés, a jövőbe tekintő ezredesné idézi a Három nővérből (Bencze saját szerepét): „Dolgozni fogunk, dolgozni!”. A pincébe egy színész került, aki minden helyzethez talál párhuzamot Shakespeare-nél. (Nem nagy kunszt! W. S. műveiben ott a világ.) A záró jelenetben pedig felidéződik K. Cini másik klasszikusa, a Budapesti tavasz, az újságárus lánnyal, aki a Szabadság-ot hozza be a színre. Továbbá az orosz katonák is, akik a málenkij robotra gyűjtenek nem-önkénteseket… Ez közelíti a nézőt a sokrétegű idők megértéséhez, viszont cserébe kissé elsikkad Józsi eredeti záró poénja: a nőt nézi-látja az orosz katonalányban, már csak rutinból is. Mert a Jóóóózsi már csak ilyen.

A fotókat Császár Réka és Nagy Dániel készítette

Karinthy Ferenc

Karinthy Ferenc: Nők
Rendező: Karinthy Márton

A főbb szerepekben:
Beregi Józsi – Dányi Krisztián
Nelli – Murányi Tünde
Ferencziné – Bencze Ilona
Adri – Gáspár Kata
Mikuczné – Kerekes Viktória
Gyulavári, légóparancsnok – Tóth Zoltán/Németh Gábor
Huszárné – Vertig Tímea
Alezredes – Cs. Németh Lajos
Alezredesné – Tímár Éva
Kalauznő – Balázs Andrea

Díszlet: Juhász Kata, Major Attila
Jelmez: Horányi Júlia
Zene: Nyitrai László
Hang: Román Dávid
Világítástervező: Király Tamás

Karinthy Színház (1115 Budapest, Bartók Béla út 130.)
Bemutató: 2013. december 20.
További előadások:
2013. december 27. (péntek, 19:00)
2014. január 16. (csütörtök, 19:00)
2014. január 31. (péntek, 19:00)