A magyar nyelvre és a magyarul beszélőkre leselkedő veszély | Interjú Kiss Gáborral

Az interjú eredetileg 2011. augusztus 1-jén jelent meg az olvassbele.hu-n.

Írta: Cserháthalápy Ferenc

Egy elveszni készülő szót karolt fel Kiss Gábor. Nem szívjóságból – bár tehette volna azért is –, hanem mert komoly szándékai voltak vele. Abból indult ki, hogy az olvasni, írni, beszélni tudást igazából diákkorban kell megalapozni, de a hétköznapokban egyre kopik a használt szavak mennyisége. Ennek orvoslására pedig nem a televízió és nem az internetes csevegés hivatott (ez utóbbi a vigyorikonokkal még a szavakat is helyettesíti), hanem a könyv, az olvasás, s hátterében a különféle szótárak, amelyek „megmondják, hogy melyik szó mire való”.

Nebuló iskolai szótárcsomag címen állított össze kiadványgyűjteményt a Tinta Könyvkiadó. Ebből az alkalomból kérdezzük Kiss Gábort, a kiadó igazgató-főszerkesztőjét. Legelőször is mit jelent a nebuló, a szótárcsomag névadója?
A szó kisdiákot, kisiskolást jelent. Mándy Iván is így nevezi a tanulót a Trafik című kis írásában. »Trafik, szemben az iskola vörös téglás épületével. Kék csomagolópapír a kirakatban, vignetta, toll, tinta, radír, levélpapír, boríték. Néhány könyv. A nebuló csak éppen átszalad az iskolából, és mindent megkaphat. Rajzlapot és rajzszöget. Megáll a pult előtt. A zsebében kotorászik. Kifordítja a zsebét. Néhány fillér, fél zsemle, gombok meg valami rémületes törmelék.«

Kedves szó ez a nebuló. Honnan került a nyelvünkbe?
Latin eredetű, eredetileg a semmittevő, léhűtő ember megnevezésére használták. Aztán, mint annyi szónak, ennek is módosult a jelentése, és kapta meg nyelvünkben a kedveskedő stílusárnyalatot. Hasonló átalakuláson ment át például a szerviz szó is a mai autójavító jelentésig. A latin nyelvben a servitium szó eredetileg szolgálatot jelentett, és a szó értelme többszörös jelentésváltozással jutott el a mai autójavító szolgálatig.

A Tinta Könyvkiadó missziót teljesít a magyar nyelv szótárainak kiadásával.
Jó ezt hallani. Bizony fontosnak tarjuk, hogy anyanyelvünk szókincse ne szegényedjék, mindenki képességeihez, iskolázottságához mérten színesen, választékosan, pontosan fejezze ki magát. Emellett jól kell ismernünk anyanyelvünket, mert mégiscsak a magyar nyelv a legnagyobb hungarikum. Nyelvünk nemcsak a kommunikáció eszköze, hanem nemzeti kultúránk legfőbb hordozója is.

Gárdonyi Gézának van egy szemléletes képe. Azt írja az Egri csillagok szerzője: »A csárdai zenész, az iparhegedűs 20-30 hanggal dolgozik. Annyival eljátszik minden dalt. A művészhegedűs ugyanazon a hegedűn 200-300 hangot zendít. Éppen így vagyunk az íróművészekkel is. Az iparos író a közélet kopott kis szótárából él. Ő azzal mindent elmond, amit akar, s a vele egyszintű olvasó megelégszik vele. A művész-író azonban ismeri a nyelvbeli kifejezések sokféle különbségét s a különbségek sokféle színét és sokféle erejét; s egy pillantásra lát és választ, mint a gyöngy-fűző asszony.«
Nagyon szép kép. Pontosan erről van szó! Néhány tucat szóval is ki tudjuk fejezni magunkat, de élnünk kell nyelvünk szókincsének gazdagságával.

A most piacra dobott szótárcsomag is talán azért kapta a Nebuló nevet, mert a fiataloknak van leginkább szükségük segédszótárakra.
Az ifjúság szókincse gyorsan távolodik az idősebb nemzedékétől. Tehát a fiatalok nyelve és nyelvhasználata van a legnagyobb veszélyben. És ne csak a régi paraszti életforma olyan szavaira gondoljunk, mint szakajtó, mángorló, iga, gulya, csorda, ménes. Nagyon nagy sokk volt számomra néhány éve, mikor kiderült, hogy hétéves leányom nem ismerte a szén szót. Arról ne is beszéljünk, hogy a nagymamának egészen mást jelent az egér, mint a kisunokájának.

A nagyi pedig értetlenül áll a technikai újdonságok meg az ilyen szavak előtt, mint facebook, lájkol, roaming. És ezek sora nagyon hosszú.
A nyelv szavai nincsenek kőbe vésve, az élőbeszéd folyton változik. Erre már a görögök is felfigyeltek, és megfogalmazták, hogy a szavak a nyelvben úgy jönnek-mennek, mint a babérfa levelei, egyesek lehullnak, aztán helyettük újak nőnek ki. Az viszont fontos, hogy a szókincs változása ne legyen irreálisan gyors.

Ha a szókincs változása felgyorsul, az is elképzelhető, hogy az egymást követő, magyarul beszélő generációk nem értik majd meg egymás?
A legrosszabb esetben az is elképzelhető, hogy igen mély kommunikációs szakadék keletkezik a nemzedékek között. Azonban most még nem tartom ezt valószínűnek. De hogy véletlenül se következzen be ez a szétszakadás anyanyelvünk mentén, tennünk kell ellene. Ezért adta ki a Tinta Könyvkiadó különböző szótárait. Ezek segítségével megtudhatjuk egy szó jelentését, kiválaszthatjuk a legpontosabb rokonértelmű kifejezést (vagyis szinonimát) és megnézhetjük, hogy egy-egy szó milyen szólásokban, közmondásokban szerepel.

A csomagban helyet kapott a szótárak mellett egy találós kérdéseket tartalmazó kiadvány és egy nyelvi fejtörőket közreadó könyv is. Ezek is a szókincsfejlesztés segédeszközei?
De mennyire! Ez a két könyv rámutat nyelvünk vidámságára, hajlékonyságára, megannyi ötletességére. Mert mikor az kérdezem: Mi az, négy lába van, mégsem jár? Bizony bele kell gondolnunk, hogy a láb szónak több jelentése is van. A nyelvi fejtörők kiskönyve pedig igazi nyelvművelő könyv, mert játékos módon kínálja meg a diákokat a nyelvi ismeretekkel.

Ezek a szótárak, kiadványok kiválóan alkalmasak a nyelvtanórák színesítésére is.
Borzasztó, hogy a magyartanárok a hatvanhatodik Petőfi-verset tanítják a nyelvtanórán is. Ha összeszámolnám, négy gyermekemnek együtt nem tartottak a magyartanáraik annyi nyelvtanórát, amennyit a tanterv egyetlen gyereknek előírna. A nyelvtan nem unalmas. Gyönyörű a nyelvünk, a logikusság és a logikátlanság szervesen összefonódik benne.

Olyan logikátlanság, mint például a csirkemellsonka?
Nagyon pontos megfigyelés. De az ilyen fajta következetlenség szép számmal megtalálható nyelvünkben. Mert van háromkerekű kerékpár, műanyag fakanál, kockasajt, beton talpfa. Lehet még gyűjtögetni…