Cui bono? | Rita Monaldi & Francesco Sorti: Intrika

Írta: Kleyer Éva

Ha találomra nyitjuk ki a könyvet, vagy a laptop képernyőjén olvassuk e sorokat, elbizonytalanodhatunk, vajon nem valamilyen mai, eltitkolt politikai nyilatkozatban írták-e le: „nem szabad megengedni, hogy jó iskolák legyenek, mert azokban szerezhető meg a műveltség, a művelt emberek pedig nemes lelkűek, nagy tettekre hajlamosak s az ilyenek könnyen fellázadnak”.

Aztán egy pillanatra föllélegezhetünk. Mai kiadású a könyv, de a sztorija a múltban játszódik. Igaz, a címe kellően félelmet keltő. Az olasz történész házaspár (Monaldi & Sorti) új, a megszokottnál ezúttal karcsúbb kötete, az Intrika a Mysterium könyvpárja, kicsit a folytatása, de tulajdonképpen önállóan is élvezhető.

A Mysteriumban megismert hőseinket kalandos hajóútjuk után immár Párizsban találjuk 1647-ben. Mazarin bíboros hatalmas költséggel operaelőadást szervez, amelynek előkészületeire a legjobb, leghíresebb olasz művészeket rendeli a francia fővárosba. Sok nehézséggel kell barátainknak ismét szembenézniük, a bemutatásra szánt opera, Luigi Rossi Orfeoja még el sem készült. A színházat hirtelen átépítik, mintha minden körülmény a sikeres bemutató ellen dolgozna.

Sötét napokat él át a francia királyság, harminc éve tart a háború, egyre növekvő adók sanyargatják a népet, a gyermek XIV. Lajos helyett az olasz születésű Mazarin bíboros élvezi a teljhatalmat és szórja két kézzel a pénzt.

Mindennek tetejébe az egyik utolsó próbán majdnem tragédia történik, egy súlyos csillár leszakad, és kis híján az egyik sztárénekes halálát okozza. Atto kerül gyanúba, s hogy ártatlanságát tisztázzák, titkárával nyomozásba kezdenek. Sötét titkok, hatalmas disznóságok kerülnek napfényre, de már oly nagyok, hogy nyilvánosságra sem lehet őket hozni. Igazából a gonosz terv a maga teljességében csak néhány évvel később múlva valósul meg, számunkra pedig csak ma, az elmúlt évszázadok és az alapos levéltári kutatások fényében.

És hogy a hatalom eszközei örök életűek, nem változnak szinte semmit a történelem során, arra álljon itt egy részlet:

„A francia népet nagy elővigyázatossággal kell igába hajtani. Aquinói Szent Tamás, például Arisztotelész Politikájának kommentárjában, miután elítélően nyilatkozik az önkényuralomról, mint a kormányzás egyik formájáról, azért mégis felsorolja azokat a módszereket, amelyekkel a leghosszabb ideig gyakorolható.

– Nem Szent Tamás volt, hanem Pierre d’Auvergne…

– Ó, igen… helyesen tanította, hogy az önkényuralom fenntartásához feltétlenül meg kell ölni mindazokat, akik hatalomban, vagy gazdagságban bővelkednek, mert az efféle embereknek megvannak az eszközeik a zsarnok elleni lázadáshoz. Másodsorban elengedhetetlen megölni a bölcseket, mert azok a tudásuknak köszönhetően kifundálhatják, hogyan űzzék el a zsarnokot. Ezenkívül nem szabad megengedni, hogy jó iskolák legyenek, mert azokban szerezhető meg a műveltség, a művelt emberek pedig nemes lelkűek, nagy tettekre hajlamosak s az ilyenek könnyen fellázadnak a zsarnokság ellen. A zsarnoknak arra kell buzdítania az alattvalókat, hogy besúgjanak és rágalmazzanak, majd a maguk keltette zűrzavarban egymásnak essenek: barát forduljon barát ellen, a nép gyűlölje meg a gazdagokat, a gazdagok egymást és mindenki együtt az idegeneket. Ily módon a megosztott, ezáltal meggyengített alattvalókat oly mértékben lefoglalja majd az egymás iránti acsarkodás, hogy eszükbe sem jut fellázadni a zsarnok ellen. Emellett számos és súlyos sarcot kell kivetni az alattvalókra, hogy mielőbb elszegényedjenek növelve ezzel tehetetlenségüket. A zsarnokoknak olyan kivételes erényeket kell mutatnia, amelyek az alattvalók fölébe helyezik, hogy azok maguknál felsőbbrendűnek higgyék. A leggyűlöletesebb intézkedések, mint például az adók kivetése soha sem viselhetik a zsarnok kézjegyét: úgy kell tenni, mintha azok mások fejéből pattantak volna ki, vagy mintha a zsarnok saját akarata ellenére lenne kénytelen bevezetni azokat, mondjuk egy ellenséges idegen hatalomnyomására. A legkisebb ingadozás nélkül szükséges kormányozni ahhoz, hogy a zsarnoknak ne kelljen tartania a leigázott nép haragjától.”

Az Intrika, e rövidke mű is nagy leleplezéssel szolgál, bepillanthatunk a politikai színpad zsinórpadlására, ahonnan a számunkra láthatatlan erők bábként rángatják szereplőiket. A hatalom áttekinthetetlen módon manipulálja a tömegeket, s a számukra rejtett folyamatokat.

„Barabás története arra tanít bennünket, hogy az, ami a nép haragjának tűnik, gyakran ügyes felbujtók és sugalmazók műve. A nép önmagában csürhe, az állatoknál is rosszabb, százszor butább és kegyetlenebb, mert az állatok természetes ösztöneiket követik, míg az embereknek még a legközönségesebb és leghitványabb aljanépnek is megadatott a gondolkodás képessége, de nem él vele, hanem hagyja, hogy könnyen irányítható bábbá váljon ravasz politikusok kezében, akik vele végeztetik el legvéresebb gaztetteiket. A csőcselék szabad prédája mindenféle szándéknak, manipulációknak: olyan kaméleon, amely bármely színt képes felölteni. Kivéve a fehéret: egy bűzös lefolyó, amely a ház minden szennyét befogadja. A söpredék leginkább bámulatra méltó tulajdonsága, hogy bármit elfogad és annak az ellenkezőjét is, bármikor kész átállni a másik oldalra, hiszékenysége nem ismer határokat.”

A könyv ma emberéhez szóló – többrétű – tanulsága, hogy sűrűn tegyük fel a kérdést: Cui bono? – kinek az érdeke? S ha erre megtaláljuk a választ, bizony mondom, nemcsak a történelmi krízisekhez, de sok kínzó mai problémánkhoz kerülünk közelebb, szinte megoldásközelbe.

A 7+2 kötetes regényfolyam újabb mozaikja is helyére kerül az Intrikában, tudniillik, hogy miként válik Atto Melaniból, a tehetséges olasz kasztrált énekes-csillagból XIV. Lajos, a Napkirály kegyeltjévé, kedvenc kémjévé. Az énekes ugyanis csengő énekhangjával gyakran felvidította a rettegő kis Lajost rideg magányában, az ekkor tizenegy éves ifjú király már épp eléggé tisztában volt azzal, hogy van mitől félnie.

S a legfőbb tanulság, amit minden leendő zsarnok szíves figyelmébe ajánlunk, Horatiustól származik: „Add, hogy becsületesnek tűnjek, engedd, hogy szentnek és igazságosnak tartsanak, boríts árnyékot bűneimre és eressz ködöt csalásaimra.” (Epódoszok könyve)

Adatok: A könyv fülszövege

Olvass bele: Részlet a könyvből

Rita Monaldi & Francesco Sorti: Intrika

Libri Kiadó, 2011.