Browsing All posts tagged under »versek«

Nem art-ista, kreatív | Rutkai Bori: Festménymesék és dalversek

november 1, 2013 Írta:

0

Gáspár-Singer Anna Szürrealizmus, irónia, nőnemű lények. Csak most nem a színpadon, élőben, hanem albumba rendezve. Aki ismeri Rutkai Borit, pontosan tudja: nála a különböző művészeti ágak mindenkor jól kiegészítik egymást. A koncertek egyúttal performanszok is, az ott hallható szövegek, videók és természetesen a zene együtt leképeződései egy hihetetlenül sokrétű tevékenységnek. A Festménymesék és dalversek című […]

Szép versek 2013 (részletek)

augusztus 20, 2013 Írta:

0

BOGNÁR PÉTER | Kokain száll a spanyol levegőben Lehet, ez jutott eszembe, Hogy a levegőben maradó nyomokat Az ember úgy, ahogy van megérzi, Legyenek ezek bármilyen kicsik vagy csekélyek, Csak legfeljebb nem tudja, hogy megérzi. Csak legfeljebb nem tudja, hogy megérzi, Mert annyira kicsi vagy csekély az élmény, Hogy a legkisebb szó is azonnal tönkreteszi, Amit […]

Nincs rózsás labyrinth… | Szép versek 2013

augusztus 20, 2013 Írta:

1

Tóth Zsuzsanna Hiába a cím – Szép versek –, ezek egyáltalán nem szép versek. Vagyis nem mind, és nem úgy szépek, ahogyan megszoktuk (?), ahogyan azt időnként olvasni szeretnénk, ahogyan régen volt. Persze, már semmi sem olyan. A régi – valaha ronggyá olvasott – még fekete-fehér arcképes-borítós köteteket nézegetve a polcon, némi nosztalgiával gondolok arra […]

Finy Petra: Folyékony tekintet (részletek)

augusztus 8, 2013 Írta:

0

A koporsó és a harkály Hiába furcsállotta a pap is Hogy a sírt nem a temetőben ássák Az öregember ragaszkodott hozzá Itt esett össze az asszonya Ez alatt a tölgyfa alatt nyugszik Hát csak nem fogják máshová temetni őt sem A lapát akadozott Ezen a helyen a föld veszedelmesen meszes A sírásó izzadsággyöngyei egyenletes ütemben […]

Mesél az erdő | Finy Petra: Folyékony tekintet

augusztus 8, 2013 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc Finy Petra írásművészetében mindig is központi szerepet játszottak a fák, a madarak, az erdők négylábú lakói, legyen szó gyermekirodalomról (Szárnyas paták), vagy felnőtteknek szóló regényről (Madárasszony). Nem meglepő hát, hogy legújabb verseinek gyűjteménye, mely a Folyékony tekintet címet viseli, tematikájában szintén ember és természet szimbiotikus kapcsolata köré szerveződik. Finy Petrának akár ars poeticája […]

Debreczeny György: Nincs karácsony (részletek)

május 28, 2013 Írta:

0

lehetne szépen kristálypohárból márvány utca csengettyű utca hallod a tenger márvány csengettyűit? az okos lány békegalambot visz a jó királynak de útközben átlát rajta picasso s csőrével nagyot belecsíp ő gyújtatja fel majd az Égett Várost ő a határeset akit szitává lőnek a határon a macska dorombolása jajkiáltás jaj a pártában maradt élő temetőbogárnak gyalog […]

Debreczeny György: Nincs karácsony

május 28, 2013 Írta:

0

Debreczeny György lassan négy évtizede van jelen a magyar líra él-, fél- és célmezőnyében, mégis csak a negyedik önálló kötetét tarthatjuk kezünkben. Érdemes volt ilyen sokat várni rá: páratlan művekhez jutottunk. A költő ismeri és hasznosítja az értéktudatos képviseleti költészet forrásait, ugyanakkor tántoríthatatlan őrzője és követője a magyar avantgard kassáki örökségének, s beépíti lírájába mindazt, […]

Weöres Sándor: Kutyafülű Aladár (részletek)

május 8, 2013 Írta:

1

(Illusztrációk: Igor Lazin) (Illusztrációk: Domján-Udvardy Melinda) Weöres Sándor: Kutyafülű Aladár Holnap Kiadó, 2013 Recenziónk: Frissesség kontra hagyomány

Frissesség kontra hagyomány | Weöres Sándor: Kutyafülű Aladár

május 8, 2013 Írta:

1

Írta: Gáspár-Singer Anna Bizonyára nincs olyan olvasó Magyarországon, aki életének egy bizonyos szakaszában (főként az óvodában, iskolában) ne találkozott volna Weöres Sándor verseivel. Azokkal a mindmáig népszerű, könnyedén memorizálható versekkel, amelyekről egyébként tudjuk: eredetileg nem is gyermekeknek szánta. Modern, egyedi világuk, és nem utolsósorban fantasztikus ritmikájuk azonban már az egészen fiatal olvasóközönség számára is élvezhetővé […]