Tóth Anett | Óvszerek, penészes, száraz kenyerek, cigarettacsikkek és megannyi felkavart lélek gondolata marad csak a Kosztolányi Dezső Színház előadása után az üres előadóteremben. Nem fogják rózsaszínebben látni a világot a nézők, hiába ordibálnak, ugrálnak a színészek ennek érdekében – olykor felhő helyett kenyérrel a nadrágjukban. Illetve: harisnyájukban. Vlagyimir Majakovszkijt 1909-ben még el is ítélték […]
március 12, 2017 Írta: olvassbele.com
A katonák a biciklit bámulták. Egyikük csodálkozva kérdezte, hogy az meg mi. A kapitány megkopogtatta az egyik közlegény kobakját, és rákérdezett: még soha sem láttál biciklit? Lerí rólad, hogy parasztnak születtél, és az is maradsz, mondta mogorván, majd köpött egy hegyeset. A katona megszeppenve pislogott. Ilyen biciklivel flangálnak a belgrádi urak, fontoskodott a kapitány, majd […]
március 12, 2017 Írta: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Az 1941-es születésű, Kossuth-díjas Végel László a vajdasági Új Symposion első generációjának tagjaként, 1967-ben megjelent Egy makró emlékiratai című regényével robbant be az irodalmi köztudatba. Azóta is a magyar irodalom élcsapatának tagja – írói hivatásának lovagja*–, számos regénye, elbeszélése, drámája mellett esszéi, naplójegyzetei is jelentősek. Nem hagyta el szülőföldjét, így a kisebbségi […]
november 11, 2013 Írta: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc Ha kisebb gyermeket kérdezünk a háborúról, valószínűleg a játékkatonákkal vívott csatákról mesél. (A nagyobb viszont a videojátékairól…) A gyerekszobai ütközetekben mindig a legerősebb és legügyesebb győzedelmeskedik a többiek felett. Aki sok történelmi könyvet olvasott már, vagy a háborús filmeket szereti, vélhetően a reménytelennek látszó küzdelmet és a győztesnek kijáró dicsőséget emeli ki. Nagyapám […]
november 20, 2018 Írta: olvassbele.com
0