Halász Géza | Egy éve hunyt el kollégám, barátom, Gáspár Imre, az egyik legismertebb magyar portrékarikaturista. Igazi művésze volt ennek az olykor kevéssé megbecsült pályának. A dunakeszi VOKE József Attila Művelődési Központban a napokban kiállítás nyílt meg munkáiból. Művész kollégája, Halász Géza megnyitó beszédének részleteivel és portréival emlékezünk rá. (BJI) Már több mint ötven éve, […]
július 5, 2015 Írta: olvassbele
Kernács Gabriella | kiállításmegnyitója* Kinek nem hozott már enyhülést élete nehéz pillanataiban egy jó könyv? Ki nem áldotta már az írót, a költőt, akinek mondatai a valóság fölé emelik? Vagy csak egy másik valóságba, menekülési útvonalként abból a valóságból, ami éppen meggyötör bennünket? És ki ne áldotta volna már a festőt, a rajzolót, akinek képein […]
július 5, 2015 Írta: olvassbele
(Folytatás) Sajdik Ferenc a girbegurba, régi házak, ódon városkák nagy mestere. Csodás kisvárosainak egyikét rajzolja meg egy másik lapon, amelynek közepén patak fut, hídkorlátjára kissé megviselt, ne mondjuk, másnapos alak támaszkodik, nagy szemű arca, homlokába hulló haja ismerős, és szól ilyenképpen: Góg és Magóg fia vagyok én… Mire a mellette megálló kedves öregasszony: Ejnye Bandika! […]
július 1, 2015 Írta: olvassbele
Marosi Ernő A híradások arról szóltak, hogy Ön aratta a legnagyobb sikert a [Szabadság téri Megszállási] emlékmű művészettörténeti elemzésével, és a hallgatóság többször hangos nevetésben tört ki. Meglepett ez a reakció, mert szerintem inkább sírni kellett volna, de a siker bizonyára annak volt tulajdonítható, hogy nemcsak verbálisan, de vizuálisan is érzékeltettem ennek a megszállási emlékműnek […]
június 30, 2015 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Mindent megelőzve felhívom az olvasó figyelmét, hogy a Hazám-díj egyik kitüntetettjének, Sajdik Ferenc grafikusnak éppen a napokban nyílik kiállítása Budapesten, a rajongók siethetnek megnézni! Habár a Hazám-díjat már sokadik éve adják ki, az ismertsége még mindig eléggé korlátozott. A kitüntetett személyek névsora is ezt a kettősséget mutatja – vannak közöttük világszerte […]
május 4, 2012 Írta: olvassbele.com
Az interjú eredetileg 2010. augusztus 19-én jelent meg az olvassbele.hu-n. Írta: Bedő J. István Sajdik Ferenccel nagyon sok éve ismerjük egymást. Időnként előveszem (még keretezetlen) rajzait, nézegetem, és rögtön jobb kedvem lesz. És erre, tessék, most mehetünk a vernisszázsra, merthogy kollégái, pályatársai kiállítást hoztak össze a születésnapja tiszteletére. Hihetetlenül sok figurád közismert, de leggyakrabban Pom-pom […]
május 19, 2025 Írta: olvassbele.com
0