Írta: Bedő J. István Kulka János estjéről olyan jó lenne mondani, hogy az »Ez a hely« sanzonest – csak hát nem lenne igaz. Műfajának megjelöléséhez elő kell rántani ezt a két évtizede a lomtárba került kifejezést, amit az egykori egypárt használt, mondjuk úgy, a besúgás legalacsonyabb fokának megjelölésére. Aki emlékszik, még a Tanúban is előkerült, […]
november 25, 2011 Írta: olvassbele.com
Írta: olvassbele Stílszerűen az egykori Fiatal Művészek Stúdiója – a mai KOGART Ház – ad otthont ebben az évben is az ifjú színészek Nádasdy Kálmán Versmondó és Sanzonversenynek, amelyet a MASZK Országos Színészegyesület hirdetett meg. Az érdeklődők ingyen hallgathatják meg november 28-án hétfőn délután a jövő színészkirályainak és -királynőinek produkcióit. A MASZK évek óta meghirdeti […]
december 20, 2012 Írta: olvassbele
0