Hely az időnek (1) Létezik egy part, ahol most néhány perccel később van. Ott már tudom, hova fut ki ez a mondat, mint egy utca, aminek innen még nem látszik a vége. Lehet, hogy ez is csak egy tengerre merőleges sikátorba torkollik, ahová rendszeresen zavarodott sirályok sodródnak be, hogy soha többé ne találjanak vissza a […]
május 4, 2018 Írta: olvassbele.com
Jeges-Varga Ferenc | A színpadi szerzőként, fordítóként, dramaturgként és drámaíróként is dolgozó Závada Pétert a kortárs kultúrára fogékony olvasók elsősorban valószínűleg az 1996-ban, Süveg Márkkal (Said) közösen megalapított Akkezdet Phiai rapformációból ismerhetik. De a mai magyar lírában is ismerősen cseng a neve, hiszen immár három megjelent verseskötetével, a fiatal alkotógeneráció egyik legtermékenyebb költőjének nevezhető. A […]
augusztus 27, 2015 Írta: olvassbele
Kerékbe tört idők (11) Kívülről tudja a világot. Jó ízlése van, von Haus aus, a tárgyai is jók, ebből következően, naná. Utolsó aranyágacska, ha értik, mire gondolok. Nem szereti a rendetlenséget, a bizonytalanságot és az olcsó dolgokat. Végtelenül pontos. Végtelenül rendetlen és pontatlan vagyok. Sokba kerülök, jó az árfolyamom, tehát megbecsül (ahogy a jó ételt, […]
február 22, 2014 Írta: olvassbele
Tóth Zsuzsanna | Olvastam, hogy Falcsik Mari hálás a Scolar Kiadónak, amiért ilyen elegáns kötetet szerkesztettek írásaiból. Lehet is. A rendkívül igényes, küllemében is vonzó könyv tartalmilag további szépségeket rejt, s a versek mellett Triceps (Lantos László) kollázsait. Ezek szerves részét képezik a 48 nőt megidéző szövegeknek, kiteljesítik őket. A felvillanó nők különböző élethelyzetek, korok […]
május 4, 2018 Írta: olvassbele.com
0