(…) Az intenzív gyermekosztály életben tartó gépekkel felszerelt ágyán, a kusza csövek, drótok között jamaicai és skót szülők két fiúgyermeke feküdt; medencéjüknél összenőttek, s osztoztak az egyetlen törzsön, míg a gerincükre merőleges, szétvetett lábak sokágú tengeri csillagra emlékeztettek. Az inkubátor külső oldalára rögzített mérőszalag szerint ez a magatehetetlen, nagyon is emberi együttes hatvan centiméter hosszú […]
június 1, 2016 Írta: olvassbele
Somogyi András | Feszült, izgalmas, egyben mélyen megindító mű A Gyermektörvény. Ian McEwan regényének cselekménye két szálon fut. Az egyik Fiona Maye bíró omladozó házassága, a másik – a fő szál – egy leukémiával küzdő fiú ügyében hozott ítélet és ennek utójátéka. A bírósághoz a fiút kezelő kórház fordult, mert a Jehova tanúi szektához tartozó […]
november 21, 2011 Írta: olvassbele.com
EGY Henry Perowne idegsebész néhány órával hajnal előtt arra ébred, hogy már mozgásban van, ülő helyzetben kitakarózik, majd fölkel. Nem világos számára, pontosan mikor tért magához, de ez nem lényeges. Nem csinált még ilyet, de nincs megijedve, még csak meg sem meglepődik, mert végtagjai könnyen, jólesőn mozdulnak, hátában, lábában szokatlan erőt érez. Meztelenül áll az […]
november 10, 2011 Írta: olvassbele.com
Írta: Novics János Valamikor, évekkel ezelőtt, nagyon bírtam ezt a skót származású brit szerzőt. Olvastam a novelláit a Geometria című kötetben, és egyik kedvenc regényem volt az Őrült szerelem, amely a lélektant és a thrillert egyedülálló módon ötvözte. Aztán persze kíváncsian olvasni kezdtem az Atonement – Vágy és vezeklés című regényét, amely világsiker lett, és […]
november 10, 2011 Írta: olvassbele.com
Szombat hajnalban Henry Perowne londoni házának ablakából szemtanúja lesz egy kigyulladt szárnyú repülőgép zuhanásának. A kép beleég emlékezetébe, és napi teendőinek végzése közben is ott lebeg lelki szemei előtt mint a fenyegetettség lángoló szimbóluma. A regény egy orvos huszonnégy óráját mutatja be, elidegenedését családjától, furcsa versengéseit, párbajait, eltorzult gondolkodását egy eltorzult világban és végül kitörési […]
június 1, 2016 Írta: olvassbele
0