Gulya István Három tucat filmtörténeti jelentőségű, élő és már elhunyt rendezőt mutat be Robert Schnakenberg bulvárkiskátéja. Bulvár, merthogy az összegyűjtött celluloidnagyvadak mindegyike jókora adag takargatnivaló jellemhibáról tesz tanúságot. Megfontolandó azonban, hogy egy-egy vitathatatlanul egyetemes értéket képviselő mozgóképet mennyire árnyal készítőjének „emberi arca”. Hogy ez jó-e, vagy sem, nem tudjuk (de véleményünk azért van). Az intimpistáskodás […]
november 9, 2013 Írta: olvassbele
»Az éretlen költők utánoznak, az érettek lopnak; a rossz költők elrontják, amit elvesznek, a jók pedig jobbat, de legalábbis különbözőt alkotnak belőle. A jó költők egységes egésszé fűzik össze, amit elloptak, így az eredmény egészen más lesz, alapjaiban különböző érzetet kelt, mint a forrás, amelyből meríttetett.« – T. S. Eliot Minden tanács önéletrajzi vonatkozású Van […]
november 9, 2013 Írta: olvassbele
Fekete Judit Aki hisz az újban, az eredetiben és a megismételhetetlenben, esetleg az isteni szikrában, ez után a könyv után valószínűleg sírva gyűri majd a kispárnáját. Austin Kleon szerint ugyanis mindenki lop. Minden, a nagy ötletek, a ritka művek, kivételes alkotások, mind-mind valami korábbi ötletből születtek. És ha jobban belegondolunk, ez valószínűleg igaz is. Mindennek […]
október 31, 2013 Írta: olvassbele
| Előszó | Új kezdet a világ legnagyszerűbb tudósa számára A távolból halványan már a nagyváros körvonalai látszódtak a fülledt párában, amikor az Atlanti-óceánt átszelő RMS Olympic többhetes útjának végállomása, New York kikötője felé közeledett 1921. május 11-e reggelén. Az óceánjáró fedélzetén utazott a világ leghíresebb tudósa, Marie Curie is, környezetéből kirívó, ám karakán kísérője, […]
október 31, 2013 Írta: olvassbele
Zemen Annamária Tudomány és család – vállalható-e mindkettő anélkül, hogy egyik vagy másik hátrányt ne szenvedne? Élhet-e egy nő egyszerre munkájának és családjának, gyermekeinek? Lehet-e, kell-e sorrendet felállítani? A kérdés nem a hatvanas évekbeli Nők Lapja oldalairól való. Jóval régebbi. Shelley Emling könyve – Marie Curie és lányai –, ha nem is tudatosan, ám mégis […]
december 1, 2013 Írta: olvassbele
0