Bedő J. István | Még szívesebben választottam volna azt a címet, hogy Nóra 2.0, de persze az is teljesen félrevitt volna. Lucas Hnath darabja a címével ugyan jobban utal eredetire (Babaház, II. rész), de hát nálunk mégiscsak Nórára ugrik a színházkedvelő. Érdekes játékot űz velünk Hnath. Nem abban, azzal, hogy 15 év után folytatja Ibsen […]
szeptember 2, 2018 Írta: olvassbele.com
L. Horváth Katalin | Július elején Szentendrén mutatták be Lucas Hnath Nóra 2. című darabját, Kováts Adéllal a címszerepben. „Kopogtatnak. Az ajtó nyílik, mögötte Nóra áll – tizenöt évvel azután, hogy Ibsen nagy botrányt kavart és betiltott klasszikusában becsapta maga mögött. Miért jött? Mi történt vele azóta? Megérte kivívnia függetlenségét? Mit akar azoktól, akiket akkor […]
május 11, 2012 Írta: olvassbele.com
Írta: Jeges-Varga Ferenc Vidám zene szól a színházteremben. A közönség érkezik, cseverészik, helyet foglal. A felgördülő függöny mögött, a színpadon vörös posztós székek. Füzér Anni színpadképe a nézőteret tükrözi vissza és fordítva: a zsöllye maga a színtér. A székek támláján összevissza lógó táskák. Pisszenéstelen csend, villódzó megvilágítás – három nőalak a sorok között. Ahogy egymásra […]
szeptember 2, 2018 Írta: olvassbele.com
0