Norman Lebrecht: Miért Mahler? (részlet)

Mahler Budapesten

Budapest nehezen kiismerhető, nyelvi egyedisége folytán elszigetelt hely. A Duna két partján félmillió embernek ad otthont, és mindannak a a felsőbbrendűségét hirdeti, ami magyar, kezdve a nyelvvel, amely bár ékesszóló, nem áll rokonsággal mással, kivéve némiképpen a finnt. Magyarul tanulni kihívás. Huszonhét esettel a magyar nyelv képes rendkívüli finomságra, és meghökkentő, mennyire alkalmas sértegetésre is. És ezek a kifejezésmódok minden figyelmeztetés nélkül csereszabatos minőségűek. Budapest hol romantikus, hol mogorva. Mint mondják, Pest tavaszi ibolyáktól illatos, míg „az ősz és Buda ugyanannak az anyának a szülötte”. Ez a város tartja az öngyilkosságok világrekordját, évente százezerből harmincketten vetnek véget önkezükkel az életüknek. Létezik egy öngyilkos dal is, a „Szomorú vasárnap”.

„Akkor is virág vár, virág és koporsó, /
Virágos fák alatt utam az utolsó.”

A lakosság egy ötöde zsidó (Bécs polgármestere a várost Judapestnek hívja); a többiek nagy része buzgó nacionalista. Mégis, minden szeparatizmusa ellenére Budapest erőszakosan kozmopolita, egyenlőségre törekszik Béccsel. Ha Bécs 1869-ben új operaházat kap, akkor Budapestnek is kapnia kell egyet 1884-ben. Ha a bécsi opera része a királyi udvartartásnak, Budapestnek muszáj a „Császár ajándékának lennie”. Az első feladat, amellyel a budapesti opera igazgatója szembesül, hogyan legyen magyar. Mahler 1888-ban fogott hozzá a feladat elvégzéséhez:

Most három hónapig tanulmányoztam a budapesti helyzetet és sok meglepő tényt fedeztem fel. Közülük a legmeglepőbb, hogy Budapest, amely gazdagabb nagyszerű hangokban, mint bármely másik európai ország, nem tett komolyabb kísérletet egy nemzeti opera megteremtésére… Végtelenül meghökkent, hogy az előadás nyelve nem volt komoly aggodalom tárgya.

Megígéri, hogy kitiltja a külföldi énekeseket „egy igazi magyar nemzeti intézményből”, a Liszt Akadémia tanárával, Mihalovich Ödönnel tandemben helyi tehetségeket nevel ki. Karácsony előtt Wagner két operáját magyarul fogják előadni. A nacionalista retorika felkarolásával és annak a művészi minőséggel való egyenlővé tételével Mahler a megfelelő hangot üti meg. A nacionalisták beérik annyival, hogy a fizetését, a huszonnyolc éves korában tíz évre kötött szerződését, a tapasztalatlanságát támadják, mondván, hogy azelőtt sosem vezetett még operát. Mahler azonban gyakornoki éveiben sokat tanult. Az első próbán minden énekest kézen fogva vezet a színpadi helyére, így teremtve személyes kontaktust. A zenekarral foglalkozván a dicséretbe szenvedélyes figyelmeztetéseket sző, annyit dolgozik, hogy belesápad.

A karácsony jön és megy, de a Ring nélkül, ezért a sajtó morgolódni kezd. Mahler 1889. január 26-án lép először a zenekari árokba és ekkor felcsendül A Rajna kincse előjátékának Esz-dúrja. Amint a hang eléri a közönséget, egy füstgomoly száll fel a súgólyukból, nyomában egy lángnyelvvel. Mahler folytatja a vezénylést. Lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem tör ki pánik. Amikor megérkeznek a tűzoltók, félórás szünetet rendel el. Majd folytatódik az Esz-dúr. Budapestnek ez az első találkozása az istenekről és kapzsiságról szóló Wagner-mondával. Másnap reggel azt írják a kritikusok, hogy Budapest Wagnere jobb a bayreuthinál. – Ahogy [a Rajna medréből] előbukkan az arany tömege, az szenzációs – írja áradozva az egyik kritikus. A Die Walküre alatt közbekiáltások hallatszanak: „Éljen Mahler!” Beniczky, Mahler főnöke a legnagyobb pesti újságban, a Pester Lloydban nyílt levélben gratulál neki.

Tisztelt Igazgató Úr: … Színre vinni ezt a gigantikus művet ilyen meglehetősen rövid idő alatt, zenei és színpadi tökéllyel, bármelyik operaháznak dicsőségére vált volna… Ön, Uram, megmutatta, hogy a legnagyobb kortárs műalkotások színpadra vihetők külső segítség nélkül és teljes egészében magyarul. Ez a helyzet minden hazafit örömmel tölt el.

Ám, mielőtt a lelkesedés tovább nőhetne, bezárják a színházat. 1889. január 30-án Rudolf koronaherceg, Ferenc József fia, Bécstől délnyugatra, egy mayerlingi vadászházban agyonlövi magát és tizennyolc éves barátnőjét. Hivatalos gyászt rendelnek el, polgári elégedetlenségtől félve. Rudolf népszerű Magyarországon, a magyarok jogainak védelmezője. Budapest utcái gyászruhát öltöttek. A csalódottan háborgó Mahler további rossz híreket kap. Apjának megromlott az egészsége. Küld két kosár szőlőt és egy láda sevillai narancsot, biztosítva Justi húgát, hogy „amikor nagyobb lesz a szükség, azonnal jövök”. Február 18-án táviratban hívják haza. Bernhard halott, ötvenkét évesen, Gustav pedig egy kezelhetetlen család családfőjévé válik.

Hármas csapás

Arról, hogyan reagált Mahler az apja halálára, nincs beszámoló. Bernhard Mahlert az iglaui zsidó temetőben temetik el. Az özvegy és a gyerekek borotvával bevágják ruhájuk hajtókáját. A nyitott sírnál azt várják, hogy a legidősebb fiú mondja el a kaddist, Isten nevének megszentelését. Mond-e kaddist Gustav Mahler? Ő ugyan szakított a zsidó szokásokkal, de nem szeretné elszomorítani az anyját, sem megbántani Unger rabbit. Bernhard elvárta volna, hogy Gustav kaddist mondjon, hogy a lelke nyugalmat találjon. Alighanem ez az utolsó zsidó rítus, amelynek Mahler zsidóként eleget tesz.

Az ortodox szertartás megköveteli, hogy a család a gyász hete alatt alacsony székeken üljön és fogadja a részvétlátogatásokat. Mahler az egész hétre Iglauban marad. Sok a teendője. Öt élő testvére közül csak Poldi (Leopoldine) élete rendezett – ő egy bécsi üzletemberhez, Ludwig Quittnerhez ment feleségül, akit Mahler annyira utál, hogy a nevét sem képes kiejteni. A huszonegy éves Alois katonának áll; a húszéves Justi a háztartást vezeti. A tizenöt és tizennégy éves Otto és Emma lényegében idegenek Gustav számára.

Úgy határoz, hogy Otto Bécsben fog zongorázást tanulni, és Poldival marad. Justi gondoskodik Emmáról és az anyjukról. – El kell kerülnöm minden szükségtelen kiadást – figyelmezteti a húgát, de hozzáteszi: – Természetesen drága anyánk esetében semmivel sem szabad spórolni és én mindig boldogan segítek, ha az ő szükségleteiről és kívánságairól van szó. – Az apja halála miatti sajnálkozásnak nyoma sincs. Míg Ernst halála borzalmas volt, Wagneré pedig könnyekre fakasztotta Olmütz utcáin, apja eltávozását formalitásnak tekinti. Dermesztő, hogy leveleiből mennyire hiányzik az érzelem. A halál nem fogja eltéríteni pályájától.

Budapesten egy római katolikus pap, Komlóssy Ferenc a Parlamentben megvádolja Mahlert, hogy az Operaházból „zsidó nemzeti házat” csinál. Ő meg egyre keményebben hajtja magát, azon a nyáron énekeseket hallgat meg Prágában, Salzburgban és Bayreuthban. Münchenben megoperálják vérző aranyerét.

Marienbadban lábadozik, majd rohan vissza Iglauba annak hallatán, hogy anyja beteg. Justit lefogyva találja a kimerültségtől és hasmenéstől. Pihenés nélkül siet vissza a munkába, csak Bécsben áll meg, hogy meglátogassa Poldit, akit súlyos fejfájások gyötörnek. Idegi eredetű panasz, nyugtatja meg anyját, „teljesen ártalmatlan”.

Az évadot egy akcentus nélküli magyarsággal elmondott rövid beszéddel nyitja meg. Egy héttel később, amikor Halévy La Juive című operáját vezényli, táviratot visznek neki, melyben közlik, hogy Marie rosszul van. Iglauba siet, kényelembe helyezi anyját, Justit pedig orvoshoz viszi Bécsbe. Másnap reggel visszatér a munkába, és még aznap este pódiumra lép.

Fordította: Szántó András

Norman Lebrecht: Miért Mahler?
– Így változtatta meg a világunkat
egy ember és tíz szimfónia
Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2025
252 oldal, teljes bolti ár 6550 Ft