Gyökerek és sorsok | Pálmai-Lantos Éva: Zanzibár lángjai

● K A R Á C S O N Y I
A J Á N D É K N A K
A J Á N L J U K ●

Paddington |

A Zanzibár lángjai a Pálmai–Lantos Éva néven publikáló szerzőpáros, Vancsó Éva és Szélesi Sándor legújabb regénye, ez egy lazán összekapcsolódó trilógia harmadik darabjaként érkezik az olvasókhoz. Bár a három kötet története önállóan is élvezhető (az Andalúz örökség című első kötetről itt írtunk), tematikus és hangulati ívük, valamint néhány finoman összefonódó elem – amit most nem fogok elszpojlerezni – egységgé szervezik őket. A szenvedélyesen utazó szerzők a magánéletükben is párt alkotnak, most azt mutatják meg, hogy nincs olyan szeglete a Földnek, ahol ne fordulnának meg magyarok. No, meg azt, hogy – ahogy azt szinte az összes külföldi barátom gondolja – Magyarország egyetlen nagy-nagy család.

A Pálmai-Lantos név mögött az erőteljes történelmi és politikai háttértudás, valamint a narratívateremtés és szerkesztés biztos ismerete nyilvánvaló. A karakterformálás, az érzelmi tónusok és a párbeszédek hitelessége pedig sokat ad az olvasmányélményhez. A szerzők egy helyen nyilatkoztak arról, hogy a regények két ívét, a jelenben és a múltban játszódó szálakat külön-külön írják, amíg azok össze nem érnek. Mégsem két regényt olvasunk párhuzamosan, ami nyilvánvalóvá teszi közöttük működő harmóniát. Ketten együtt olyan világot teremtenek, amely egyszerre alaposan felépített és érzelmileg rezonáló. Írásmódjuk ötvözi a dokumentarista érzékenységet és a fikció szabadságát, ami különösen fontos egy olyan helyszín esetében, mint Zanzibár, ahol a kulturális, politikai és történelmi rétegek összetettsége bőséges terepet adhatna a félreértéseknek.

A Zanzibár lángjai legnagyobb erénye, hogy bár fikciós mű, képes nagyon meggyőzően visszaadni az afrikai helyszín sajátos atmoszféráját. Ezt saját tapasztalataim alapján bátran állíthatom, mert számos alkalommal jártam a fekete földrészen – és nem turistaként. A szerzők korábbi regényeinek távoli helyszínei is izgalmasak voltak. A magyarok által talán jobban ismert Andalúzia után a második kötet Borneóra (Sandokan földjére) kalauzolt. A kelet-afrikai kultúrát és szokásokat valamelyest ismerve bátran állíthatom, a páros utazásai során szerzett tapasztalatok – és hogy nyitott szemmel jártak – egyértelműen érezhetők ebben a kötetben is. Legyen szó a klímáról, a társadalmi különbségekről, a vallási hagyományokról vagy éppen a mindennapok apró szokásairól, minden részlet olyan benyomást kelt, mintha az olvasó maga is a bejárná a szigetet. Mindez szilárd alapot ad ahhoz, hogy hitelesnek érződő, élő világot teremtsenek meg, amelyik tiszteletben tartja a helyi sajátosságokat.

• Olvass bele!

A környezet és a hangulat ábrázolásának ereje különösen feltűnő a társadalmi feszültségek bemutatásakor. Zanzibár történelmét számos konfliktus formálta, a gyarmati múlttól a politikai átmenetekig. (Ezt A. Gurnah regénye, A tengernél belülről láttatja. Szerk.) Bár a regény eseményei kitaláltak, a háttérben kirajzolódó erőviszonyok, félelmek és remények több ponton is összecsengenek az ottani valósággal. A szerzőpáros érzékenyen bánik azzal a kérdéssel, hogy mit jelent egy több etnikumú, több vallású közösségben élni, ahol a mindennapok látszólagos nyugalma mögött egymáshoz feszülnek a régi sérelmek és a jövő alternatívái.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a regény minden részlete történelmileg vagy tényszerűen kifogástalan lenne. A fikció szabadsága, no meg az emberi emlékezet természetesen megengedi a tévedéseket vagy a dramatizálásból fakadó pontatlanságokat, ám a szerkesztőnek talán érdemes lett volna figyelmeztetnie a nagyon jól ismert tényekre a főszereplőt, nehogy egy ilyen elem aláássa az egésznek a hitelességét. (Az egyik főszereplő, Zolta Gábor elég félreérthetően fogalmaz emlékeiről: mintha a nyilas uralom Magyarországon másfél évig tartott volna, és hogy Budapestet 1945 tavaszán szabadították volna fel a német megszállás alól).

A regény másik fontos vonulata az emberi kapcsolatok ábrázolása. A szerzőpáros különösen jól ragadja meg a kulturális különbségek miatt kialakuló összeütközéseket, az identitáskeresés dilemmáját és azt a sajátos viszonyt, ami kialakulhat a messzi földről érkező látogatók, kutatók vagy segélymunkások és a helyiek között. A szereplők nem idealizált figurák, hanem hibákkal, előítéletekkel és félelmekkel terhelt emberek, akiknek fejlődése és konfliktusai életszerűek. Ez a réteg különösen fontossá válik, mert a regény nem pusztán egy egzotikus helyszínre épített kaland, hanem mélyebb önismereti, sőt erkölcsi kérdéseket is feszeget.

A Zanzibár lángjai szórakoztató, kikapcsoló, de elgondolkodtató regény; a fikció és a valóság határán egyensúlyozva képes élményszerűen, gazdagon bemutatni egy egzotikus helyszínt és sok, érdekes hátterű embert. A szerzőpáros helyszíni tapasztalata (amiről blogbejegyzéseikben részletesen is beszámolnak az utóbbi időben, a Regények a világ körül oldalon), a karakterek hitelessége és a kulturális háttér részletgazdagsága mind hozzájárul ahhoz, hogy az olvasó valódi utazás részese legyen anélkül, hogy figyelnie kellene arra, nehogy csapvizet engedjen a fogkeféjére. (Ez egész Afrikában kötelező az európai ember számára.)

Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szereti az egzotikus helyszínekre vezető, gondolatébresztő, érzékenyen megírt történeteket, és nyitott arra, hogy a fikció segítségével új perspektívából lásson rá Afrika egyik legizgalmasabb, számomra leginkább vonzó régiójára. A trilógiát bátran el lehet kezdeni a harmadik kötetnél is – aztán úgyis rácsap az ember a másik két történetre. Kiváló karácsony ajándék lehet mindazon barátainknak, családtagjainknak, akik hiányolnak egy új Lucinda Riley regényt.

Pálmai-Lantos Éva: Zanzibár lángjai
General Press Kiadó, Budapest, 2025
368 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
online ár a lira.hu-n 4491 Ft,
e-könyv változat 3499 Ft
ISBN 978 615 104 0188 (papír)
ISBN 978 615 104 0195 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Layla különleges lány – nemcsak a külseje, hanem a tanzániai gyökerei miatt is. Munkaügyben Zanzibár szigetére utazik, a helyre, amelyről az innen származó nagymamája sosem beszélt. Itt egy múzeumi látogatás során megismerkedik két magyar lánnyal, a véletlen találkozás pedig egy közös nyomozás kezdete lesz. Lassan felsejlik egy rég elhallgatott történet forradalomról, árulásról, titkos szerelemről és menekülésről. Layla kénytelen mindent megkérdőjelezni, amit ez idáig a családjáról tudott, és közben ráébred: a múlt megértése nélkül a jelenben sem lelhet önmagára.
A trilógia zárókötete egy időn és kontinenseken átívelő történet, megrendítő és sodró erejű utazás az identitás, a kötődés és a megbocsátás vizein, és annak bizonyossága, hogy a múlt csak akkor él tovább, ha van, aki elmeséli – és van, aki meghallgatja.