Apa, anya, biztonság | Háy János: A csokimikulásos lány

H. Móra Éva | 

Bár a cím legtöbbünkben pozitív asszociációkat kelt, Háy János új könyvében ne számítsunk ilyesmire. Bizony a fájdalom kap itt hangot – még ha sokszor a megszokott, háyos humorba csomagolva is. De még ez a humor is inkább kesernyés, szomorkás.

Miről van itt szó?

Gyakorlatilag ugyanarról, mint A bogyósgyümölcskertész fiában vagy egy kicsit A gyerekben: hogyan éli meg a vidékről Budapestre kerülő fiú a városi létbe illeszkedést, milyen kudarcok, sérelmek, megaláztatások érik, mennyire igyekszik mindezt elkerülni. De van egy óriási különbség. Az említett, korábban született regényekben – negyvenes éveiben írta a szerző – markánsabban jelenik meg a humor; szélesebb mosollyal figurázza ki a külsőségeket előtérbe helyező, Amerikáról álmodozó kamaszt. Figyeljük csak: „Szedtem a bogyósgyümölcsöt, hogy veszek majd belőle farmergatyát a tangón […] szedtem, mert ha ősszel felmegyek Pestre gimibe, tiszta égés, hogy nem lesz farmerem, mert az én faterom bogyósgyümölcsöt termeszt, nem farmert, mint az ottani fiúké, akik csak kimennek a gardróbba, és leszakajtanak egy frissen nőtt farmert a vállfáról, aztán gyerünk neki az életnek. Én meg majd égek ott a VOR-os trapézomban […] hirtelen mintha hosszú, bozontos hajam volna, egy látványos nyakrántással csaptam hátra a hajamat, aztán a kezemmel, olyan laza hányaveti mozdulattal, ahogyan elképzeltem, hogy Amerikában csinálják, azok a fiúk, akiknek hosszú fürtös hajuk van […] Úgy nyúltam a hajamhoz, a kétcentis rövid hajamhoz, azzal a szabad amerikai mozdulattal…” Új regényében másképp, érzékenyebben, az időskor bölcsességével elemzi ifjúkori önmagát. Erős a kezdés: a halált emlegeti, meg kéne már halni, hiszen lejárt a szavatossága. A magafajta már nem hasznos a társadalomnak se, nincs rá szükség, hiszen a tudásának is lejárt a szavatossága. Kultúrafogyasztó lett csak, ez a helye a világban, Beszédes, hogy a nyugdíjas elfoglaltságokat végfeledtető tevékenységeknek nevezi.

Valahonnan innen indul a a gyerek- és ifjúkorra való visszatekintés, amelynek elemei spirálszerűen térnek mindig vissza. Annyira mély és filozofikus mindez, hogy a hosszas elemzés helyett csak néhány kulcsfogalmat tudok megragadni. Melyek tehát ezek a vissza-visszatérő elemek?

Apa, anya, biztonság. Igen, valaha ők jelentették a biztonságot. Klasszikus szerepek rajzolódnak itt ki: az apa megmutatja neki a világot, ami egyet jelent a munkával, a csinálással. „A csinálás a legfontosabb.” Ezzel lehet vinni valamire. Az anya enni ad neki, simogatja, vigasztalja, ha elfárad. Az anya melege mellett még ott van a dunyha alatti meleg, az abszolút biztonság, az egyedüli privát tér. Nemcsak meleg, de jó, biztonságot adó szag is. Innen kell majd elmennie egy idegen szagú világba.

Megfelelni akarás. Az apának tervei vannak a fiúval, hiszen azért dolgoznak, hogy ő többre vigye majd. Ahhoz pedig ki kell innen szakadni, aki itt marad, a ranglétra legalján marad; ki így, ki úgy lesz alkoholista. A fiúba beleivódik ez a szemlélet, bár előbb még gyermekien úgy gondolja, azért kell elmennie, mert a nagyszülők meghaltak, nincs ki vigyázzon rá. Aztán lassanként kialakul benne az elvágyódás. Minden vonzó számára, ami városi: házikolbász helyett párizsiról álmodozik, fejkendős nénik helyett fejkendőtlen nénik az ideáljai. Aztán elkerül, pesti gimnáziumba, kollégiumba. És elindul a fájdalmas, két irányú megfelelni akarás: külsőségeiben, viselkedésében a fővárosi diáktársaknak és szüleiknek, de talán elsősorban apjának. És nem megy, rossz tanuló lesz. S úgy érzi, elveszti apja szeretetét.

• Olvass bele!

Szeretés, nemszeretés, bűntudat. Utóbbi összefügg az előzőekkel. Úgy érzi, a szeretést ki kell érdemelni. A bűntudatot alaposan belé nevelték (pap, tanítónő, a későbbi tanárok), „…bűntelennek érezni magadat, az is bűn, az önteltség bűne…” Már azért bűntudata van, mert fiúnak született, csalódás okozva a másodiknak lányt váró szüleinek. Bűntudata van a balkezessége miatt, a tanító néni folyton veri a „rossz” kezét, nem szereti őt. Ez csak fokozódik a gimnáziumban, ahol a tanárok mélységes megvetésével találkozik. „Melyik volt előbb, a rossztanulás vagy a nemszeretés?” Tulajdonképpen minden megfelelni vágyás célja valamiféle szeretet kicsikarása: „mikor nekiindulok az új lakóhelyen szeretetet szerezni, akkor nem merek olyat mondani, amivel kockáztatnám, hogy megkapom ezt az érzelmet…” S a szeretet mellett a szerelemre is vágyik persze, mégpedig a csokimikulásos lánytól. „Csak úgy érdemes szeretni, ahogyan én szeretek. […] A csokimikulásos lány majd úgy fog szeretni, csak nekem arra meg kell őt tanítani, mert ugyan egyelőre sehogy se szeret, de majd fog úgy.” Az a szeretési gyakorlat, amiben felnőtt, nem volt elég.

A visszakerülés réme. Az iskolai sikertelenség miatt nem csupán apja szeretetének elvesztésétől tart, hanem attól is retteg, hogy visszakerül a vidékiségbe. Egy balassagyarmati szakképző iskolát emlegetnek, ami óriási kudarc lenne neki. Annyira erős benne az ellenérzés, hogy az iskolai szüneteket kiűzetésnek nevezi, vagy inkább visszaűzetésnek gyerekkora világába, ami már taszítja. Elvesztette a gyermekkor nyelvét, anyjával sem tud szót érteni. Apja kezdődő betegsége pedig rosszat sejtetve munkál a háttérben…

A vidékiség természetrajza. Furcsállja, amilyen idealizált módon szemlélik/tanítják a „nép életét”; a skanzenek és a páros rímű felező nyolcasok jelentik a művelt városiak számára a falvakat. Egy utánozhatatlanul háyosan humoros fejtegetés után megállapítja, hogy neki a nép fiaként csak a kapálás, a hideg szobák és a kinti vécé jut eszébe.

Idegenség, máshonnanjövés, kollégistaság, megalázottság. Hiába minden igyekezete (pedig van!), a fővárosi srácok lenézik. Jöjjön a bevezetésben A bogyósgyümölcsből idézett részlet ellenpárja: „Ezekben a ruhákban különlegesnek éreztem magam, és rossz volt, amikor rájöttem, hogy ez a különlegesség milyen jelentéssel bír. Ez azt jelenti, hogy ez az a kollégista, aki különleges akar lenni, ezért különlegesen hülyén néz ki.” Szívszorító a jégbüfés jelenet: először a kirakaton át figyeli, hogy mi ott a vásárlás módja, aztán bemegy, és gesztenyepürét kér, mert annak ki tudja mondani a nevét.

A csokimikulásos lány. Az előtte lévő padban ült (mögötte meg a táskás lány), így mindig őt nézhette. A tiszta szerelem vágyának megtestesítője, eszménykép. Megindítóan, gyermekien naivak azok a gondolatok, amelyek vele kapcsolatban fölmerülnek, itt nincs helye viccelődésnek. Hogy miért így nevezi, s hogy fejlődik-e valamerre a kapcsolatuk, maradjon a könyvbe zárva…

A lényeg. Olvasóként nekem a következő részlet fogalmazza meg a legpontosabban ennek a fiúnak az elhagyatottságát. „Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy hiába számítottam rendbontónak, én eddig hittem abban, hogy majd odahajol hozzám valaki ezek közül a nagydarab emberek közül, megfogja a vállamat, és azt mondja, segítek, hogy másképp legyen. Valami igazságtalanság történt, amikor idejöttél, elveszítetted az otthonodat, és még nem sikerült megtalálnod, de én segítek neked ebben a keresésben, mert én látom, hogy van benned valami, amiért érdemes.”

Csapongó szerkesztés, sok elkalandozó részlet, gyermeki jámborság ötvözve az öniróniával, lét és nemlét örök körforgásának filozófiája és sok-sok érzelem – mindezt megkapjuk ebben a könyvben, ne hagyjuk ki!

Háy János: A csokimikulásos lány
Európa Kiadó, Budapest, 2025
368 oldal, teljes bolti ár 5499 Ft,
online ár a kiadónál 4950 Ft,
e-könyv változat 3999 Ft
ISBN 978 615 106 0735 (papír)
ISBN 978 615 106 1466 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ez a regény keresi a fényt. Felkapcsolja a gyerekkor lámpáit és bejárja azt a valaha biztonságos világot, ahol még minden rendben volt. Apa, anya, nagyapa, nagymama – akkor még pont az volt, ami akarva volt. Csak később akar a gyerekkor szereplője valami mást. Másnak lenni, nem olyannak, mint akiket ismer.
El akarom hagyni a biztonságot, oda akarok menni, ahol van szabadság, ahol nyitva a világ minden ajtaja.
És odakerül, és elindul a vergődés, csatározás a tanárokkal, csatározás a felnőttekkel, különösen az apával, akinek ez a valaha sokat ígérő gyerek most a kudarc, a csalódás.
Amint megjelenik a vágy, elvész a biztonság. Gimi, Budapest, egyedüllét. Sok ellenséges felnőtt és sok új barát. Az első nagy élményeket, az ismerkedést az önálló élettel egy félelmetes társ kíséri, a szorongás.
Lesz-e belőlem valami, mondjuk ha más nem, legalább felnőtt?
A regény folyamatosan átjár a biztonságból a támaszokat és segítőket vesztett kamaszkorba és vissza. Közben persze sokat nevetünk és néha sírunk is, de a fogainkat nem csikorgatjuk, mert a sors forgatagos eseményein könnyedén és boldogan siklunk, mert pontosan ismerjük, velünk is ez volt. És minden nehézség mögött felsejlik az az érzés, hogy de jó, hogy vagyunk.
A csokimikulásos lány nyomot hagy a szíven, egy turistajelzést, hogy ne tévedjünk el, amikor magunkhoz akarunk közel kerülni.