Enni és sokat nevetni! | Stanley Tucci: Egy év a tányéromon

Riedl Annamária |

Az Életem az ételeken át gasztromemoár, majd a Tucci asztalánál családi receptjeit követően Stanley Tucci most egy évnyi eszegetést – azaz az igazán fontos falatokat, pillanatokat és sztorikat – akart velünk megosztani. Az Egy év a tányéromon nem egyszerűen könyv az evésről (spoiler: imád jókat enni!), hanem arról is, hogy az élet legjobb pillanatai gyakran valamilyen csodás étel társaságában történnek.

Szemtelenül őszinte, ízes, bár néha kellemetlenül szókimondó napló: sztárokkal, családi gyöngyszemekkel, ételhibákkal, és olyan falatokkal, amelyekért az ember bizony hajlandó lenne repülőre ülni…

Stanley Tucci új műve valójában ínycsiklandó napló: nincs semmi felesleges sallang, ellenben van bőségesen adagolt humor, elragadó szarkazmus és megható személyesség. A címben jelzett évet Rómában kezdjük – ez a könyv egyik legemlékezetesebb pillanata –, ahol az étterem fiatal és tetovált tulajdonosa meg a testvére, valamint egyik barátjuk minden erejükkel próbálják rábeszélni Tuccit: kóstolja meg ökörnyelv-szendvicsüket. Stanley persze tiltakozik, hárít, és kijelenti, hogy ilyesmit aztán végképp nem eszik… majd beadja a derekát. Utólag csak annyit mond: „soha nem volt jobb döntésem.”

A könyv tele van hasonló pillanatokkal. Gyalázatosan íztelen és kemény focacciát toltak elé egyszer, ami szerinte úgy nézett ki, mintha valami lángoló autó hajtott volna át rajta. Máskor viszont olyan ízorgiákba csöppent, amelyekről akár napokig tudna mesélni. Mesél is.

A sztárvendégek listája egész fejezetet érdemelne: a színész Ralph Fiennes, a zenész-színész Harry Styles és sok más híresség élvezi Tucci vacsoráit. A legújabb Tucci-könyv talán legszórakoztatóbb része éppen az ezekről szóló beszámoló, ahol az étel csak a jéghegy csúcsa – a valódi varázslatot a laza beszélgetések, a nevetések, a váratlan pillanatok adják.

• Olvass bele!

Az egyik londoni vacsorán mesélte el, hogyan kóstolta meg Harry Styles a saját cod alla livornese-jét, vagyis azt a livornói módra készített tőkehalat, ami a könyv egyik kiemelt receptje is lett. A finom falatok mellett Styles sztorizgat kedvenc könyveiről, a szerelemről meg az élet nagy kérdéseiről – míg végül a tányérokon alig marad valami. „A legjobb vacsorák azok, ahol a nevetés legalább olyan fontos, mint az étel” – idézi fel Tucci ezt a pillanatot, amikor a vendégek szinte versenyeztek, ki tud nagyobb adag jókedvet feltálalni az asztaltársaknak.

Ralph Fiennes is megjelent az egyik ilyen alkalommal. Akkor a borok és a különleges ételek mellett beszélgetésük főképpen közös szerelmük és szenvedélyük, a színház körül forgott. Fiennes annyira elmerült a témában, hogy Tucci meg is jegyezte: „ha nem vigyázunk, még a desszert el is marad, mert beszélgetéssel töltjük az időt.” Persze azért a desszert – mint mindig – az este fénypontja lett, de humor és lelkesedés kísért minden falatot.

Nem hiányoznak a könyvből a váratlan, improvizatív jelenetek sem. Pizzapartira jött össze Stanley társasága, és sikerült belőle olyan születésnapi meglepetés bulit összehozni, ahol a sztárok egymással vetélkedtek a pizza sarkaiért. Tucci visszaemlékezése szerint a hangulat a régi baráti vacsorákra emlékeztetett – csak éppen több kamerával és kicsit több csillogással.

Ezek a felidézett vacsorák nem az eleganciáról és az illemszabályokról szólnak, hanem arról, hogyan válik az étel a társasági élet, a közös élmény és a jókedv középpontjává. „Ha meg tudsz nevettetni valakit egy jó étel mellett – foglalja össze Tucci –, akkor máris megnyerted a napot.” Ez a filozófia járja át a könyv minden sorát. Az étel nem csupán táplálék, hanem a kapcsolatok, a történetek és a jó hangulat forrása.

De a kötet beszél az árnyékos oldalról is: a veszteségről, a betegségről és a félelemről az öregedéstől. Tucci nyíltan beszél arról, milyen volt a torokrákjának kezelése 2018-ban, és elmélázik, hogy milyen jó lenne, ha „az ember harmincéves maradhatna tíz évig” – csak hogy legyen idő több jó falatra és nevetésre.

A meghitt pillanatok között jelen vannak a családi történetek is. Egyik kedvenc epizódja a minestrone (vagyis óriás zöldségleves) körül forog: ez a látszólag egyszerű, de igen gazdag zöldségleves Tucci konyhájában szinte ünnepi fogássá válik. Egy londoni forgatás után annyira hiányzott neki ez a könnyű, mégis sok ízű leves, hogy másnap reggel bejárta a fél várost, mire beszerezte a tökéletes cukkinit és babot – mert, ahogy mondja: „a minestrone nem ismeri a kompromisszumot.”

A sztorik közé bekerült a rukkolás, prosciuttós, körtés és parmezános saláta születése is. Ez a recept maga a gasztronómiai flörtölés: a sós és édes ízek találkozása, amit sherrys-hagymás öntet koronáz meg. Tucci szerint a saláta akkor igazán tökéletes, ha annyira könnyű, hogy utána az embernek még marad kedve táncolni… vagy legalábbis desszertet kérni.

A könyv báját az adja, hogy teljes életérzést kínál, nem csupán recepteket. Tucci nem fél kimondani, hogy az étel néha vigasz, néha ünnep, de mindig egy újabb történet kezdete. Olvasás közben könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy hangosan felnevetünk Stanley odavetett, csípős megjegyzésén, aztán hirtelen elérzékenyülünk egy rég volt családi ebéd emlékétől. Tucci legújabb könyve mindenkihez szól, aki szeret enni, főzni – vagy csak hallgatni, amint valaki szenvedélyesen mesél az ízekről. Kötény nem kötelező hozzá, de jól jöhet egy pohár bor, esetleg prosecco. Némi étvágy pedig erősen ajánlott.

Stanley Tucci:
Egy év a tányéromon,
és amit még kifőztem
Fordította: Pap Ágnes
HVG Könyvek, Budapest, 2025
324 oldal, teljes bolti ár 6800 Ft,
online ár a kiadónál 6210 Ft
ISBN 978 963 565 6998

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az Egy év a tányéromon nem klasszikus szakácskönyv, nem memoár, nem is útinapló, hanem mindhárom egyszerre: naplóformában megírt szenvedélyes gasztrokalandozás az ízek és az emlékek világába.
Róma, Brescia, Aspen, London, Bristol, New York, Los Angeles, Párizs – a könyv az év minden emlékezetes napját egy-egy étkezésen keresztül idézi fel. Tucci vendégül látja az olvasót családi vacsorákon, baráti összejöveteleken, munkaebédeken, svédasztalos fogadásokon vagy éppen magányos étkezéseinél, amelyek során az ízek előhívják a legmélyebb érzéseit és a legőszintébb gondolatait a színészmesterségről, gyászról, öregedésről, a múltról, a megújulásról és az életszeretetről.
Az Egy év a tányéromon kifinomult, nosztalgikus, helyenként fanyar ízekben gazdag olvasmány – pont olyan, mint egy tökéletes menüsor. Mert Tucci tudja, hogy a szívhez a gyomron át vezet a legrövidebb út.

„A sármos színészből lett gasztrokrónikás egy éven át falatozik – és közben el-elmereng az élet ízein.” The Times