Karsa Tímea: 42 év (részlet)

~~ 1 ~~

Nem hiszem el, hogy tizenöt év után megint itt tartunk! Pedig annyira szeretem Liamet! Olyan jól megvagyunk tíz éve, mint borsó meg a héja. Van munkánk, kertünk, amit annyira szerettünk volna, és persze a hozzá tartozó ház! A brit főváros közelében ez egyáltalán nem kis teljesítmény, még akkor sem, ha – ahogy mondjuk – London külsőn lakunk. Ugyan a ház fele a banké, de kinek nem nehéz? Teljesen jól elvagyunk. Végre egy kiadó felkarolta őt, és Liamnek már a második könyve jelenik meg. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült kitörnie az irodai munkából, és végre azt csinálhatja, amit igazán szeret, írhat. Látom rajta, hogy boldogabb, úgyhogy én is az vagyok. Nekem is van munkám, néha úgy érzem, túl sok is, de elértem, amit szerettem volna. A főzésből élek. A pandémia megnehezítette az életemet, mert el kellett jönnöm a régi munkahelyemről, de ez új lehetőségeket adott. Egy golfklubban dolgozom két műszakban, mialatt kidolgozhatom annak a tervét, hogy hogyan nyissam meg a saját éttermemet. Nincsenek nagy vágyaim, csak egy helyes, kedves kis családias helyet szeretnék, tíz asztalnál nem többet. Londonban szinte minden konyha megtalálható, van indiai, olasz, marokkói, francia, de angol ételeket felszolgáló éttermeket nem találni! Ott van persze a fish and chips, de szeretném megmutatni, hogy sokkal több van ennél az angol gasztronómiában! Olyan jó lenne, ha nemzetünk nem a rossz ételeiről lenne híres!

Ez volt a vágya egykori mesteremnek is. Alan Tucker igazi régi vágású angol gentleman, amilyenből már kevés van. Bár a tanterv szerint nem vihette túlzásba az angol konyha remekeinek népszerűsítését, sosem titkolt vágya volt, hogy új fényben tüntesse fel a brit gasztronómiát. Már az első perctől osztoztam az elképzelésében, mert nagyon elszomorít, hogy a különleges ételeinkre úgy tekint a világ, mint az időjárásunkra: unalmasnak és szürkének gondolják. Csüngtem Alan ajkán, amikor arról filozofált, hogy hogyan lehetne különlegessé tenni egy-egy angol fogást, vagy amikor azt mesélte, hogy régebben milyen finom ételeket készítettek őseink. Szabadidőmben is próbálkoztam hát, és jobbnál jobb ételeket tettem elé az asztalra. Így kerültünk közel – sőt, nagyon közel – egymáshoz Alannel, az ételen keresztül, mert nemcsak ő motivált engem, hanem én is őt!

Már évek óta nem találkoztunk. Egyikünk sem bírja London nyüzsgését, de míg én északra mentem, ő délnek. Ez az ő hetvenöt évével teljesen érthető, de én harminchárom évesen még elviselhetném a pörgést. Sajnos sosem bírtam igazán, nem jártam diszkóba vagy kocsmázni, mindig a csendes vacsorákat szerettem, vagy az otthonücsörgést. Mint egy nyugdíjas. Mindennek ellenére néha beutazom London központjába.

Akkor is így tettem, amikor Alan hívott. Egy kábeltévén volt főzőműsora, és mivel Will, a segédje váratlanul nem tudott menni, jobb ötlete nem lévén, engem tárcsázott. Egy porcikám sem kívánta, csak hülyét csinálnék magamból, nem vagyok egy Nigella! – gondoltam. Mást azonban nem talált hirtelenjében, és úgy érezte, hogy velem nem járnak rosszul a tévénézők. Mindig többet gondolt rólam annál, mint amennyi szerintem valójában vagyok. Inkább Alan, mint a magam kedvéért, belementem a dologba. Nyilvánvalóan egyedül is le tudta volna vezetni a műsort, de negyven éve segéddel dolgozik, így ő a fontos mondanivaló mellett koncentrálhat az elkészítési módokra és a humorra, és nem kell foglalkoznia a szeleteléssel és egyéb előkészítési munkálatokkal.

Féltem attól, hogy újra látom Alant. Pontot tettünk a kapcsolatunk végére, és távoli barátok maradtunk. E-maileztünk, de csak apróságokról, ki hogy van, ki hogy nincs. Szerencsére még ő is van. Életkora ellenére hihetetlenül aktív, szinte vagány pasi, szellemileg és fizikailag is teljesen rendben van, mégis aggódtam érte, mert nem fiatal már, bármennyire is annak gondolom.

Bár az utolsó pillanatban, a felvétel napjának reggelén hívott, amennyit csak lehet, egyeztettünk. Mivel sokat láttam a műsorából, tudtam, mire számítsak, úgyhogy inkább az volt a kérdés, hogy ő mire számítson tőlem – mit teszek, és hogyan viselkedem ilyen helyzetben. Valójában nem amiatt aggódtam, hogy mit szólnak a nézők, hanem hogy mit szól ő. Él benne egy kép rólam, és lehet, hogy egy csődtömeg leszek. Már tanítványaként is kedvelt, nem kellene lebőgni. Persze az ismerősök miatt is jó lenne a jobb formámat hozni. A kábeltévét valójában nem tudom, hányan nézik, de Alannek nem ok nélkül van negyven éve műsora! Ma már az interneten is népszerű, mert a YouTube-ra kikerülő adásokat több tízezren nézik. Generációk nőttek fel főzőműsorain, úgyhogy ő is rossz fényben tűnne fel, ha bénáznék mellette. Ha negyven évvel ezelőtt történne ugyanez, nem lenne ekkora bennem a félsz, mert akkoriban még nem volt internet. Leadta a tévé, és mindenki elfelejtette, de most akár külön műsorszámként is könnyedén kiköthetek egy videómegosztón, ha valami ostobaságot teszek vagy mondok.

Liam nagyon örült a lehetőségnek, mert tudja, hogy én is küszködöm a YouTube-on a kis csatornámmal, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Szerinte nagy lépés lehet bekerülni egy kábeltévére. Ritkán mutatja ki, de most tényleg büszke volt. Nagy dolognak tartotta, hogy a felesége a tévében fog főzni. Mivel egy alkalommal több részt vesznek fel, és kérdéses, hogy mikor végzek, abban maradtunk, hogy a tévé által biztosított taxival jutok haza.

A kábeltévé székhelye London északkeleti részén, Tottenhamban volt, ami nem a biztonságáról híres. A drogterjesztők és a bandák egyik központja Londonban, így az ember még nappal sem szívesen megy arrafelé, nemhogy este! Inamba is szállt a bátorságom, amikor Alan megküldte a címet.

– Nem találkozhatnánk valahol, számomra ismertebb és kevésbé veszélyes helyen? – kérdeztem bizakodva.

– Találkozzunk a Liverpool Streetnél, és onnan menjünk tovább együtt! Este hatra meg kellene lenni a beállással, és jó lenne elkezdeni a forgatást, úgyhogy, ha négykor találkozunk, a dugót is beleszámítva, kényelmesen odaérünk.

– A metrónál legyek?
– Fussunk össze inkább a Hattyú és a Béka előtt! – javasolta.
– Mennyit jártunk oda… – sóhajtottam fel.
– Bizony… – helyeselt, amiből arra következtettem, hogy ő is jó szívvel emlékszik az együtt töltött időre.
– Rendben, ott leszek.
– Türelmetlenül várom!

Karsa Tímea: 42 év
Könyvmentorok Kiadó, 2024
588 oldal, teljes bolti ár 5500 Ft