A traktoroslányoktól a Skála-lányokig | Magyari Hajnalka: Trendi nő a szocializmusban

Laczkó Ilona Adél |

Púderrózsaszín, mentazöld, lázadó kockás minták, aszimmetrikus szabásvonalak, vászon és bőr kombinációk, légiesen lebegő len, crop top, cargo nadrág, sportos bakancs, ingruha, buborékos szoknya, nagy és merész ékszerek és táskák a 90-es éveket idéző hangulatban: a csinos nők számára ez a trend 2025 nyarán.

De vajon mi volt a divatos a második világháborút követő években, majd a szocializmus korszakában? Mitől függött mi lehet a trend? Kik diktálták és kiknek volt lehetőségük követni a divatot? Magyari Hajnalka könyvében izgalmas keresztmetszetet kapunk e korszakok irányzatairól, az öltözködéstől kezdve a sminkelési szokásokig, sokszor inkább csak lehetőségekig. A Trendi nő a szocializmusban nosztalgikus utazás az idősebbeknek, míg a fiatalabbaknak bizonyíték arra, hogy nincs új a nap alatt, a trendi és a retró örök váltakozásban, körforgásban van.

Elgondolkoztató megállapítással kezdi a szerző a könyvét: „A szépségideálokra vonatkozó tudományos kutatások szerint gazdasági válság idején az idősebb, markánsabb nők kerülnek előtérbe, akiknek a megjelenése biztonságot sugároz, míg kedvezőbb gazdasági helyzetben a fiatalabb, kislányos nők számítanak eszményinek.” Vajon ez határozta meg a nőideált abban „az elmúlt negyven évben” is, amit szocializmusnak hívunk?

A korszakot markánsan kettéválasztja az 1956-os forradalom, és Magyari szerint ez igaz a nőideálok, a szépségápolás és a szépségipar fejlődésére is. A háborút követő „bőséges ínségben” (Valuch Tibor történész terminológiája) az államnak égető szüksége volt a nőkre a férfias szakmákban is. „Gyertek, lányok, traktorra!” – hirdették a Rákosi-kor plakátjai, újságjai, és hősökként mutatták be ezeket a traktoroslányokat. A valóságban azonban kevesebb bért kaptak, el kellett tűrniük a férfi kollégák gúnyolódásait, szexista megjegyzéseit is, emellett változatlanul rájuk hárult a gyereknevelés és a házimunka. Ebben az időszakban minden cicoma fölösleges, sőt tiltott, burzsoá csökevénynek számított, ellenben az esővíz és a mosószappan elegendőnek bizonyult a tökéletes nőiesség elérésére. Fodrászat, sminkelés, netán epilálás szóba se jöhetett, rendszerellenes lett volna. Még 1956-ban is így tudósított egy üzemi szépségversenyről (!) a Nők Lapja: „a győztes, a szépséges Fodor Éva szappanon és vízen kívül más szépítőszert nem használ.”

A Kádár-korszakot további két részre osztja a szerző, az 1956 utáni válságos éveket lassú fejlődés követte, ami szükségszerűen hatott a női trendek változására is. A hetvenes évek végétől a hiánygazdaságot felváltó „gulyáskommunizmus” már némi nyugati befolyást is megengedett. Ahogy Kádár János akkor megfogalmazta: „Nem baj, ha hosszú a fiatalok haja, csak mossák!”

Először a rúzsok és a púderek jelentek meg, Majd a hatvanas években a nyugati trendeket követő tévébemondónőknek, színésznőknek köszönhetően divatba jött az ívelt szemöldök, a tussal kihúzott macskaszem, a tupírozott haj és a műszempilla. (Gondoljunk a Rózsa Sándor tévésorozat [1971] Hofi-paródiájára!)

A hiánygazdaság persze leleményességet igényelt a trendeket követni kívánó nőktől. Akinek nem tellett Opera Luxus szempillafestékre, az Bagarol cipőkrémmel helyettesítette. A jólétet ekkoriban a balatoni nyaraláson szerzett barna bőrszín jelezte, akinek erre nem volt lehetősége, az Creola önbarnítót használt. Faluhelyen akinek nem volt (nem lehetett) hajcsavarója, az kukoricaszárra tekerte a haját. Az elfoglalt városi nők pedig váratlan helyzetekben pepivel (a maiaknak: feltűzhető póthaj, tupé) vagy parókával pótolták a fodrászt. Az állami majd szövetkezeti fodrászatokban nem volt divat az előzetes időpont, így megesett, hogy a gyerek iskola után bement a fodrászatba és foglalta a helyet a munkából érkező anyjának, aki még így is rendszerint csak este került sorra. Ügyeskedésre a kozmetikusoknak is szükségük volt, hisz a nyugati (ám nálunk beszerezhetetlen) szépítő eszközök magasabb borravalóval jártak. A selymes, könnyen bemasszírozható luxuspakolást a kozmetikusok háztartási habszifonban készítették el, és közvetlenül az arcra fújták. (1976-ban a Népszínház utcai 44-es állami fodrászatban a rosszul felcsavart habszifontető patronostul a páciens arcába csapódott, aki azonnal szörnyethalt.)

• Olvass bele!

Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy ne említsek további érdekességeket, mint a szénafürdőt, a rendkívül népszerű Ludas Matyi trendi nőit, Jucikát (© Pusztai Pál) és a már (majdnem) meztelenül is ábrázolt Micikét (© Balázs-Piri Balázs), a nagy sikerű tévéreklámokat vagy a kártyanaptárakat és az öltözőszekrények ajtajának belsejére ragasztott, alig-fátylas nőket ábrázoló posztereket. Ma már hihetetlen, hogy párthatározatra bővítették a fodrász vállalatot, egyes gyárakban az ott dolgozó nőknek, munkaidőben látogatható, ingyenes egészségügyi arckezelést nyújtó üzemi kozmetikát engedélyeztek. Az Alumol krém, a Favorit rúzs, a Biocrin hajszesz vagy a Nettodor izzadásgátló keveseknek lehet ismerős, talán még a színét váltó Mystic rúzs sem az. De az AMO, a Baba, a Medea, az Exotic, a BAC, a Lady Camea vagy a Hélia-D márkákra (a könyvből megtudhatjuk, mire utal a D) vagy a szekrény tetején, bárszekrényben sorakozó dezodorok látványára már többen emlékszünk. Egyszóval rengeteg érdekes, tanulságos, olykor mulatságos vagy épp drámai részletet olvashatunk a női lapok szépségápolási rovataiból, a kozmetikáról, az otthoni szépségápolásról, frizurákról, kozmetikumokról, sőt még a társkeresés színtereiről is.

Magyari Hajnalka andragógus [felnőttoktató], szépségtörténész és nőtörténet-kutató. 2021-ben védte meg történész doktori disszertációját Trendi nő a szocializmusban címmel. Az ismeretterjesztő művé átdolgozott tanulmány méltán kapott helyett a kiadó közkedvelt Modern magyar történelem sorozatában.

Mindig nagy öröm számomra, ha egy tudományos kutatás eredménye így válik közkinccsé. A 19. századi francia fiziológus, Claude Bernard ezt így fogalmazta meg: „A tudománynak mindenki számára elérhetőnek kell lennie, és előnyeit a társadalom javára kell megosztani.” A Trendi nő…  szerkezete, logikája vitathatatlanul magán viseli a tudományos dolgozatok szokásos jegyeit (hivatkozások, szakkifejezések stb.) – de nyelvezete világos és érthető. S ami igen fontos: számtalan interjúrészletet, korabeli újságcikket és fényképet kínál egy nagyon sokakat érdeklő témáról. Ahogy a szerző pontosan megfogalmazta: „A szépség iránti vágy … örök, és elérése még a legnehezebb időkben is rendkívül fontos a nők számára.”

Magyari Hajnalka:
Trendi nő a szocializmusban.
Nőideálok, szépségápolás, szépségipar
Modern magyar történelem sorozat
Jaffa Kiadó, Budapest, 2024
240 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft,
online ár a kiadónál 4499 Ft,
e-könyv változat 3999 Ft
ISBN 978 963 557 1017 (papír)
ISBN 978 963 687 1215 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Traktoroslányból jól öltözött dolgozó hölgy, majd menő csaj: hosszú utat járt be a trendérzékeny nő a szocializmus évtizedei alatt, amíg az ötvenes évek puritán mintájától eljutott a rendszerváltás időszakának szexi poszterlány-imázsáig. Sokszor kellett kreatívnak lennie, ügyesen egyensúlyoznia a ráerőltetett női szerepek és a folyamatosan változó nőideálok között, hogy ne váljon se államellenséggé, se a társadalom által megbélyegzett rosszlánnyá.
Egy azonban biztos: olykor szélsőséges divathóbortjaival, mai szemmel viccesnek látszó frizuráival, susogó szoknyája alól kibukkanó nejlonharisnyás lábával színesebbé tette a szürke szocialista hétköznapokat.
Hogyan lett a Rákosi-korszak puritán asszonyaiból a hatvanas évekre sikkes pesti nő? Hogyan lett az egykor burzsoá csökevénynek bélyegzett szépségápolás a mindennapi ember számára is elfogadott gyakorlattá? Miért válhattak széles körben népszerűvé a Kádár-korszak hiánygazdaságában olyan luxusszolgáltatások, mint a fodrász vagy a kozmetikus? (…) Hogyan változott a női test megjelenése és megítélése a közvéleményben és a korabeli sajtóban? A történész szerző ezekre a kérdésekre keresi a választ egyszerre informatív és olvasmányos, a kor hangulatát megidéző könyvében.