A kegyetlenség mérhetetlen bugyrai | Sofi Oksanen: Ugyanaz a folyó

kistibi |

Sofi Oksanen tavaly megjelent kötete nem regény, hanem esszé, és a magyar olvasók számára több szempontból is fontos. Segít megérteni az orosz–ukrán háború lényegét, és segít megérteni a mai magyar belpolitikát is. A párhuzam nem véletlen, hiszen rendszeresen halljuk az orosz narratívát a magyar kormány által bitorolt, közszolgálatinak hazudott csatornákon.

A kötet alcíme: Putyin háborúja a nők ellen. De Oksanen választhatott volna kevésbé hűvös megfogalmazást: Brutalitás, Putyin a neved. Lehet-e és hogyan lehet a nemi erőszakot háborús eszközként felhasználni, és hogyan lehetséges az, hogy ezek a köztörvényes bűnözők a mai napig büntetlenül maradnak. Sőt: az erőszaktevő katonák, szadista kihallgatók háborús hősöknek számítanak. Ennek megértéséhez ismerni kell Putyin rendszerét, az orosz háborús gépezetet, és az orosz történelem néhány szeletét.

A szerző nagyon célratörően váltogatja a történeteket és a Putyin-rendszert elemző gondolatmeneteket. Ezáltal világossá válik, hogy a rendszer hogyan tudja a szadizmus, a vadállatias kegyetlenség főszereplőivé tenni az orosz katonákat, és miért válik ártatlan civilek meggyalázása, kivégzése hazafias cselekedetté.

A kötet személyes történettel kezdődik. Észtország második megszállása idején a szerző nagymamájának nővérét elhurcolták egy kihallgatásra, az éjszaka leteltével tért haza. Attól kezdve nem szólalt meg. Nem ment férjhez, nem lett szerelmes, nem lettek gyermekei. És ez csak egy történet, a sok ezerből. És ahogyan ő, a többiek sem mesélnek az átéltekről, mintha nekik kellene szégyenkezniük az erőszaktevők helyett. Ebben az epizódban igazán az döbbenetes, hogy itt nem egyedi, egymástól jól elkülöníthető esetekről van szó, hanem civilek ellen szervezett irtóhadjáratról. Oksanen célja pontosan ennek a bebizonyítása, és e gondolat köré gyűjti a történeteket, bizonyítékokat. (Nem irigyeltem a kitűnő munkát végző fordítót, Panka Zsókát ezért a feladatért…)

„Az FSZB, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat ellenőrzése alatt álló Izoljacia a Donbasz Dachaujaként ismert, ahol a foglyokat rendszeresen kínozzák, például a nemi szerveik bántalmazásával… Az elektródák mellett a kínzásban részt vevők a férfiak nemi szervét például egy erre a célra speciálisan kifejlesztett csővel ütlegelték, amíg a nemi szervük akkorára nem dagadt, mint a bikáé… Donbasz Dachauja még mindig működik. Donbasz területén ugyanis több mint 160 törvénytelen börtön található.” Ezt Sztaniszlav Asejev újságíró kötetéből tudjuk, akit 2017-ben raboltak el, és 962 napot töltött a börtönben.

Azt is szükséges tudnunk, hogy milyen az oroszok hibrid háborúja. Nagy vonalakban annyit jelent, hogy az elfoglalni kívánt területen élő, orosz anyanyelvű civileket fellázítják, katonai, tervezési segítséget adnak nekik, hogy felkelést robbantsanak ki, majd béketeremtő szándékkal, az „elnyomott orosz nemzetiség” védelmében bevonulnak a reguláris alakulatok is. Ukrajna keleti megyéibe a kezdetekben úgy érkezett orosz segítség, hogy az orosz katonák nem viseltek orosz egyenruhát, nem volt dögcédulájuk, nem voltak irataik. Az orosz békének a szimbóluma: börtönök, koncentrációs táborok, szintén a béke védelmében. Aki a hibrid háborúról többet szeretne tudni, érdemes elolvasnia Tomáš Forró: Donbasz című kötetét.

• Olvass bele!

Az oroszok 2022-ben vonultak be Bucsába. Virágfüzéres, mosolygó kislányokat vártak, a katonák azt hitték, hogy felszabadítóként érkeznek, de sehol egy náci, sehol egy ellenség, pedig „Putyin bá” ezeket ígérte nekik. Nácik nem voltak, ellenállás sem volt. Bucsa gazdag kisváros, a házak udvarán Teslák, Jeepek parkolnak. Milyen jól élnek ezek a nácik! Ezért jöhetett a szórakoztató nemi erőszak, és hogy tanúk ne maradjanak, agyon kellett lőni a civileket. És hogy egyértelmű legyen a szerepük dicsőséges volta, Putyin elnök kitüntette ezeket a bűnöket elkövető katonákat. „De elég magyarázatot jelent egy családi ház udvarán talált elektromos autó arra, hogy az orosz katonák megerőszakolják a 23 éves Karina Jeršovát, és végül egy fejlövéssel ki is végezzék? A helyi szusiétteremben dolgozó Jeršova meggyalázott holttestét otthona közelében találták meg. A rendőrség csak a lány felsőtestéről készült fényképet volt hajlandó megmutatni a hozzátartozóinak.”

„Mihail Romanov 32 éves apa, férj, és az orosz hadsereg katonája. 2022 tavaszán Romanov betört egy, a Kijevhez közeli Brovariban található házba, megölte a ház tulajdonosát, majd megerőszakolta a saját maga által özveggyé tett nőt. A bűntény órákig tartott. Pedig Romanov saját gyermeke ugyanannyi idős, mint a cselekmény idején a szomszéd szobában síró gyermek, az áldozatok kisfia.”

Ezeket a történeteket akkor tudjuk megérteni, ha tisztában vagyunk az oroszországi politika, illetőleg a politikai rendszer legfontosabb jellemzőivel. Mindenekelőtt egy fontos adat: Oroszország (Szovjetunió) 1917 és 1953 között elveszítette százmillió lakosát. Sztálin tudta – mint ahogy tudja Putyin is –, hogy a háborúhoz sok ember kell. Márpedig az Orosz Birodalom legfőbb lényege a háború. Ezért olyan nőpolitika kell, ami nem teszi lehetővé azt, hogy a nők civil karriert építsenek. Maradjanak otthon, szüljenek gyerekeket. A nő erre való, semmi másra. És ne gondoljuk azt, hogy ez csak a Putyin-rendszer sajátja. Sztálin például eltüntette a közvélemény elől a nagy honvédő háborúban több tízezer katonanő hősét. A hősök csak férfiak lehetnek.

„2022 tavaszán a 27 éves orosz katona, Roman Bikovszkij hazatelefonált a feleségének, Olga Bikovszkajának a frontról. A titokban lehallgatott hívásból kiderült, hogy Bikovszkaja beleegyezett, hogy a férje ukrán nőket erőszakoljon meg, hogyha közben óvszert használ.”

Ennek megértéséhez csak az egyik vonal a hivatalos orosz nőpolitika, a másik az a nálunk is sokat hallatott orosz narratíva, hogy Ukrajna nem is ország, és lakói nácik. Természetesen ebből egy szó sem igaz, de megindokolja egyrészt a „különleges hadműveletet”, másrészt jogossá a nők megerőszakolását.

Az ukrán nemzeti öntudat kialakulásában fontos szerepet játszott a 17–18. századi Kozák Hetmanátus, ami sokkal demokratikusabb államalakulat volt, mint az Orosz Birodalom. Másik a rövid életű Ukrán Népköztársaság (1917–1921), aminek felszámolása után a Szovjetunióhoz kellett csatlakozniuk. Tehát az önálló állami létű, múltú ország lakóit azért minősítette a hatalom „náciknak”, mert nem akartak oroszbarát kormány alatt élni.

Ne gondoljuk, hogy az orosz birodalmi törekvések újkeletűek. Oroszország az elmúlt századokban ugyanazt a gyarmatosító politikát folytatta, mint a Nyugat – egyetlen különbséggel. A Nyugat által gyarmatosított országok a 19. századtól fokozatosan kiharcolták függetlenségüket, Szibéria azonban változatlanul nyögi a gyarmatosítók igáját. A Szibéria területén élő rokon, finnugor népek asszimilálódtak, a világ számára teljesen láthatatlanná váltak. Az külön politikai pikantéria, hogy hazánk azt az olajat vásárolja az oroszoktól, amit a nyelvrokonainktól raboltak el. Szabad továbbgondolni…

Mondják, hogy egy nép kultúráját szólásaikon, közmondásaikon keresztül lehet leginkább megismerni. Hát találtam kettőt is a javából, példának: „Ha a férjed nem ver, nem is szeret.” A másik „A nők úgyis szülni fognak.”

Természetesen nem tudtam (nem is akarnám) megmutatni a kötet által elmondott borzalomnak a teljes mélységét. De záró rémségként hadd idézzek egy beszélgetést anya és katona fia között: „A beszélgetés alapján úgy tűnik, hogy anya és fia kifejezetten pompás módszernek tartja, ha az áldozat végbélnyílásába vascsövet dugnak, majd a csőbe szögesdrótot vezetnek, ami az áldozat végbelében marad, ha a vascsövet kihúzzák. A fiú bevallotta az anyjának, hogy élvezi a kínzásokat. Tatyjana úgy vélte, hogy ő maga is élvezné ezeket, ha hasonló feladatokat kapna, mint a fia. Tatyjana szerint az ukránok nem is emberek.”

Sofi Oksanen: Ugyanaz a folyó
Fordította: Panka Zsóka
Szerkesztette: Kozma András
Scolar Kiadó, Budapest, 2024
264 oldal, teljes bolti ár 5995 Ft
online ár a kiadónál 5096 Ft,
e-könyv változat 4499 Ft
ISBN 978 963 509 8798 (papír)
ISBN 978 963 509 9290 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

,,A fontos történeteket csak akkor látjuk fontosnak, ha érthetőek számunkra, és csak akkor lesznek érthetőek, ha felismerjük a mögöttük álló jelenségeket.”
Sofi Oksanen esszéjében fontos történetek olvashatók, bűn elhallgatni őket, beszélni kell róluk. Ahhoz, hogy megértsük, és felismerjük a mögöttük álló jelenségeket, a szerző történelmi, kultúrtörténeti és társadalmi kontextusba helyezi Ukrajna és az Orosz Föderáció háborúját. Azt járja körül, hogyan használja fel Oroszország újra a korábbi háborúk forgatókönyveit Ukrajnában, és miért akarja elhallgattatni a nőket belföldön és külföldön egyaránt. A Nyugat elhitte, hogy ilyen Európában nem ismétlődhet meg. Megismétlődött, és a szemünk előtt ismétlődik meg újra és újra. A szerző véleménye szerint Oroszország háborúja egyszersmind a női egyenjogúság ellen vívott háború is, amely során a népirtásban fegyverként használják a nemi erőszakot.
Az Ugyanaz a folyó megrázó és hiteles összefoglaló a háború egy olyan aspektusáról, amit a mai napig mély hallgatás övez.