Lucinda Riley: Rejtett szépség (részlet)

Prológus

Az öregasszony meredten nézett Leah-ra, majd elmosolyodott, és az arca ezer ráncba gyűrődött. Leah azt gondolta, hogy legalább százötven éves lehet. Az általános iskolában, ahová járt, minden gyerek úgy hitte, hogy az asszony boszorkány, és vonít, mint egy banshee [sikító szellem], amikor elhaladnak a szinte romos kunyhója mellett hazafelé a falun át. A felnőttek csak az öreg Meganként ismerték, aki sérült madarakat fogadott be, és gyógynövényekből készült főzetekkel gyógyította a törött szárnyakat. Volt, aki bolondnak tartotta, mások szerint gyógyítóképességekkel és különös szellemi erővel volt megáldva.

Leah édesanyja sajnálta őt.

– Szegény öreg nénike – mondta –, ott él egyedül abban a nyirkos, piszkos kunyhóban. – És megkérte a lányát, hogy szedjen össze néhány tojást a tyúkólból, és vigye el Megannek.

Leah szíve mindig ijedten kalapált, amikor bekopogott a repedezett ajtón. Az öregasszony általában lassan nyitotta ki, körülnézett, majd egy bólintással kikapta a tojásokat Leah kezéből. Az ajtó máris becsukódott, és a lány, amilyen gyorsan csak tudott, hazaszaladt.

Ám ma, amikor ismét bekopogott hozzá, az ajtó sokkal szélesebbre tárult, mint máskor, így Leah beláthatott Megan mögé, a sötét kunyhóba.

Az öregasszony egyre csak bámult rá.

– Én… én… Anya úgy gondolta, talán szeretne néhány tojást – hebegett Leah, és felé nyújtotta a dobozt, majd figyelte, ahogy a hosszú, csontos ujjak körbefogják.

– Köszönöm.

Leah-t meglepte a gyengéd hang, amely nem olyan volt, mint egy boszorkányé.

– Nem jössz be egy kicsit?

– Hát, én…

Ám a kislány vállát máris átölelte egy kar, és az asszony befelé tessékelte.

– Nem maradhatok sokáig. Anya keresni fog.

– Megmondhatod neki, hogy Megannel, a boszorkánnyal teáztál – felelte az idős nő kuncogva. – Ülj le oda! Épp vizet forralok. – Megan egy kopott karosszékre mutatott a kicsi, üres kályha mellett.

Leah feszengve leült, a két kezét összekulcsolta a lába alatt. Körülnézett a szűkös konyhában. Minden falon polcok sorakoztak, rajtuk pedig régi kávésüvegek, bennük furcsa színű főzetek. Megan levett egy üveget, kinyitotta, és két teáskanál sárga port tett egy régi, rozsdamentes acélból készült teáskannába. Vizet töltött rá a forralóból, majd a teáskannát két csészével együtt egy tálcára helyezte, a tálcát pedig letette Leah elé az asztalra. Ezután lassan leereszkedett a kályha másik oldalán álló karosszékbe.

– Töltenél, kedvesem?

Leah bólintott, előrehajolt, és a forró folyadékot a két csorba porceláncsészébe öntötte. Szippantott egyet a levegőbe. A folyadéknak furcsa, maró szaga volt.

– Semmi gond, nem akarlak megmérgezni. Tessék, először iszom én, és meglátod, meghalok-e. Csak gyermekláncfűtea. Jót fog tenni neked. – Két kézzel megfogta a csészét, és belekortyolt. – Kóstold meg!

Leah óvatosan az ajkához emelte a csészét, próbált szájon át lélegezni, mert a fűszeres aroma zavaróan erős volt számára. Ivott egy kortyot, és azonnal lenyelte, anélkül hogy megízlelte volna.

– Ugye nem is olyan rossz?

Leah megrázta a fejét, majd az asztalra tette a csészét.

Amíg Megan a teáját szürcsölgette, ő fészkelődött a székében.

– Köszönöm a teát. Nagyon finom volt, de most már tényleg mennem kell. Anya…

– Mindennap figyeltelek, amikor erre jártál. Rendkívüli szépség leszel, amikor felnősz. Már most látszik.

A kislány elpirult, ahogy Megan tetőtől talpig végigmérte zöld szemével.

– Könnyen lehet, hogy nem is akkora áldás ez, mint a világ hinné. Légy óvatos! – Az öregasszony a homlokát ráncolta, majd átnyúlt az asztal fölött.

Leah megborzongott, ahogy a csontos ujjak karmokként szorultak a csuklója köré. Pánik lett úrrá rajta.

– Igen, de én… nekem haza kell mennem.

Megan szeme a távolba révedt, a teste megfeszült.

– Van valami gonosz, érzem. Ébernek kell lenned. – A hangja felerősödött, és Leah megdermedt a félelemtől.

Az ujjak egyre erősebben szorították a csuklóját.

– Természetellenes dolgok… gonosz dolgok… soha ne játssz a természettel, összezavarod a dolgokat. Szegény férfi… elveszett lélek… meg van pecsételve a sorsa… Vissza fog jönni, hogy megtaláljon a lápvidéken… és te önszántadból fogsz visszatérni. Nem változtathatod meg a sorsot… légy vele óvatos!

Leah kezén hirtelen engedett a szorítás, Megan hátradőlt a székében, a szeme lecsukódott. A kislány azonnal felpattant, a bejárati ajtóhoz rohant, majd ki az utcára. Meg sem állt, amíg el nem érte a tyúkólat a kis teraszos ház mögött, ahol a szüleivel élt. Elhúzta a reteszt, és a földre rogyott, mire a tyúkok mind szétszaladtak.

Leah hátradöntötte a fejét a fából készült falnak, és hagyta, hogy a légzése lelassuljon. A falubelieknek igazuk volt. Megan bolond. Hogy értette azt, hogy vigyáznia kell? Ijesztő volt. Leah tizenegy évesen nem értette ezt. A legszívesebben azonnal az anyjához futott volna, de nem mondhatta el neki, hogy mi történt. Azt gondolná, hogy kitalálta, és azt mondaná, nem szép gonosz pletykákat terjeszteni egy szegény, tehetetlen idős hölgyről.

A kislány lassan felállt, és a hátsó ajtóhoz indult. Az otthon biztonságos illata megnyugvást hozott, amikor belépett a meleg konyhába.

– Szia, Leah! Éppen időben érkeztél a teához. Ülj le! – Doreen Thompson mosolyogva megfordult, majd aggodalom suhant át az arcán. – Mi történt, Leah? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott.

– Semmi, anya. Jól vagyok. Csak fáj a hasam, ennyi az egész.

– Valószínűleg azért, mert hirtelen sokat nőttél. Próbálj meg enni valamit, és biztosan jobban leszel.

Leah átsétált a konyhán, és erősen megölelte az anyját.

– Mi történt?

– Én csak… szeretlek, anya. – Leah befészkelte magát a megnyugtató ölelésbe, és máris sokkal jobban érezte magát.

De a következő héten, amikor az anyja megkérte, hogy vigyen tojást Megannek, határozottan megtagadta.

Megan hat hónappal később meghalt, és Leah örült neki.

Lucinda Riley: Rejtett szépség
Fordította: Szigeti Judit
General Press Kiadó, Budapest, 2025
432 oldal, teljes bolti ár 5490 Ft