Anyátlanul, kiszolgáltatottan | Röhrig Géza: semmike-dalok

Riedl Annamária |

Röhrig Géza, aki árvaházi gyermekként indult, majd költőként, teológusként és világhírű filmszínészként teljesedett ki, új kötettel örvendezteti meg rajongóit. A semmike-dalok verseiben ismét az élet legmélyebb rétegeit tárja fel, fájdalom és remény határán egyensúlyozva. Előre jelzem, nem könnyű olvasmány.

A különös című kötetben Röhrig minden metaforarendszer nélkül, közvetlenül enged bepillantást a gyermekkor legsötétebb szegleteibe – a teljes elhagyatottság, az anyahiány súlya rajzik végig a versek világán. Semmike‑dalai nem csupán lírai visszaemlékezések: ezek a hangok maguk a túlélés hangjai. Az élet kezdeti magányát formába öntő sorokban nemcsak múltja meghatározó élményeit térképezi fel szerzőjük, de saját belső tájait is.

A semmike-dalokban a kozmikus anyahiány nemcsak személyes hiányélmény, hanem univerzális, mindent átható élmény, ami a költő hangját rendkívül intenzívvé, nyersebbé teszi. A versekben megjelenik az állami gondozotti gyerekévekből hozott kiszolgáltatottság, a belső üresség, de az ezek fölötti tudatos rálátás is, ami a műnek a költői erejét adja.

• Olvass bele!

A kötet nyelve egyszerre tömör és lírai, ahol a sorok között a szótagok megszólalása élesen racionálissá válik, miközben érzelmi mélységet is hordoz. A képek nem mellébeszélnek – rendezettek, mégis szívszaggatóan őszinték.

A kötet egészének megismerését az olvasóra bízom, csupán egyetlen, talán legmélyebb versét boncolgatnám, melynek címe Semmike nem remél. (Elolvasható a beleolvasóban is.)

Nagyon erős és szenvedélyes ez a vers, amely a reményről szóló hagyományos felfogást radikálisan megtagadja – vagy inkább durván szembefordul vele –, és tökéletesen illeszkedik abba az életélménybe és költői világba, amelynek középpontjában az anyahiány és az emberi sors kiszolgáltatottsága áll.

A mű szövegében az elutasított remény nem pozitív erőként jelenik meg, hanem mint áruló, csalfa, „gyűlölt ellenség”. A költő nem csupán csalódott a reményben, hanem dühösen utasítja el, mint egy gonosz, „abortáló” entitást, amely „halálra hozta” őt. E radikális elutasítás hátterében talán egyszerre áll az intézeti neveltetés, az elveszett bizalom és az életben szerzett sok, kíméletlen tapasztalat. (Az elemzésben követem a költő központozás nélküli írásmódját.)

„A remény svédasztalára hánytam magam neki” – az erősen ironikus képi megoldásban a remény nem kínálhat megnyugvást vagy választást, csak egyfajta émelyítő túlcsordulást, amibe a költő belefullad.

„Minden ízemben gyűlöllek remény” – ez a sor a legszemélyesebb harag kifejezése, szinte testet öltő érzelemmel. Mintha a remény élő ellenség lenne, akár a „tűfogakkal fészket furkáló kisegér”. A kép egy kártékony, aljas kis lényt idéz fel, amelyik alattomosan megmérgezi az emberi lelket.

Az írásban az önazonosság és megtörés, a kiszolgáltatottság és az idegenség érzése jelenik meg a „guggolva se fértem az életembe soha” sorral. Ez összefügg azzal, hogy az ember nem tud beilleszkedni a világba, ezért gyűlöli a reményt is, ami azt ígérte, hogy jobb lesz – de ígéretét nem váltotta be.

„Másé vagyok nem bűvöd martaléka” – prózaibban: nem engedi, hogy a remény manipulálja Felfoghatjuk úgy is, hogy ez egyfajta kiszabadulásvágy a remény bénító fogságából.

A kötet több versében a „semmi” és a „remény hiánya” kozmikus, létezési problémaként jelenik meg, amelyben összeér az emberi sors tragédiája és az isteni vagy kozmikus elhagyatottság képe. E vers hangneme és képei azt az állapotot tükrözik, amelyben már nem a remény ad erőt, hanem annak radikális megtagadása. Másképpen szólva: lázadás a sors és az élet ellen, amely már nem ígér, csak elárul. A remény tehát nem menedék, hanem ármány – foglalja össze – amelyből ki kell lépni, hogy megszabadulj tőle.

Selyem Zsuzsa fülszövege szerint Röhrig, hasonlóan korábbi műveihez, a kötet központi témáinak választotta a lét és Isten jelentőségét, valamint létezésük kérdéseit, az emberi élet törékenységét és a kiszolgáltatottságot. Kiemeli, hogy a „semmike” egyfajta személyt jelenít meg, aki áthatja az egész kötetet.

A Semmike‑dalok kötete nem könnyű olvasmány, de rövidsége ellenére rendkívül hatásos. Minden vers egy önálló történet, önmeghallgatás, visszautasíthatatlan őszinteséggel teli hangfoszlány. Aki szeretne szembesülni a hiány abszurditásával átitatott költészettel – és a túlélés lehetőségével –, akkor nagy rokonszenvvel ajánlom nekik Röhrig Géza legújabb kötetét.

Röhrig Géza: semmike-dalok
Jelenkor Kiadó, Budapest, 2025
92 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
online ár a bookline.hu-n 3600 Ft,
e-könyv változat 2599 Ft
ISBN 978 963 518 4712 (papír)
ISBN 978 963 518 4729 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Röhrig Géza semmike-dalai szíven ütnek, széttrancsíroznak, létező és nem-létező, valóságos és még annál is súlyosabb helyekre hordják el pillanatainkat. Minden pillanat egy világ. Egy dzsuva, egy mélyzöld monokli, egy megsemmisítőtábor nyomának „téglalap-tócsája”. Nem múlik az idő, még akkor sem, ha a dalok sorából egy élet rajzolódik ki. Mint az angyalvakond-versekben az aszfaltba ragadt, eldobott rágókból a Göncöl-szekér: semmike élete. (…)
Ha a csillagok közé vonalat, a versek közé életet képzelünk, az valami titkos jóság sugárzása miatt lehetséges, amelyben a niagara autómosó és a fagyottan letört vízesés ugyanannak a jelenségnek a színe és visszája. – Selyem Zsuzsa