Konstanz titkai | Bagó Tünde: A lámpagyújtogató

kistibi |

Bár az utóbbi hatvan évben elolvastam néhány ezer regényt, de őszintén bevallom, ilyen indíttatással még nem találkoztam. Ha valaki a Bodeni-tó szakértőjének tudja magát, az azt szokta jelenteni, hogy túrákat szervez, ismeretterjesztő előadásokat tart – de hogy regényt, regényeket írjon kedvenc taváról, városáról, ez számomra páratlan. És tegyük hozzá bátran: nagyon jó történetről van szó. Bagó Tünde művének indíttatása nem szokványos, éppen ezért különleges.

Először a szerkezetről: alapvetően két idősíkon utazhatunk a múltba. Egyik Konstanz 1945-ben, a másik 1996, szintén Konstanzban. De, hogy ne legyen ennyire egyszerű, még egy további lap nyílik, a Konstanzban járó turista naplója – ez igazítja el a hiányzó válaszokról az olvasót. De még mindig nem vázolhattam fel mindent, hiszen az egyik szereplő 1970-ben jár a végére olyan részleteknek, melyeket 1945 óta nem lepleztek le. Ez pedig azért szép, mert az egyik történetszálban régészeti titkok után kutatnak, a másikban a múlt eseményeit turkásszák, a harmadik szál pedig teljesen új irányba viszi a történetet. Hát lehet ennél gazdagabb szerkesztést kitalálni? Amikor két (vagy több) egymással párhuzamos történet felelget egymásnak, az olyan olvasói feszültséget vált ki, amire a lineáris történetmesélés nem képes.

Nézzük talán egyenként a részleteket. 1945, a Svájccal határos német város, Konstanz. A Bodeni-tó partján fekvő város utcáin még Hitlerjugendek, német határőrök vonulgatnak, a levegőben már érződik, hogy a háború nemsokára véget ér, de a náci őrület még aligha tűnik el. A főszereplő, Ulrich a lámpagyújtogató unokája. De mit csinál a lámpagyújtogató? Talán már a hetvenen fölüliek sem mind tudják. Az utcai gázlámpák idején (például Budapesten is!) ez fontos foglalkozás volt, a villanyvilágítás bevezetése óta azonban már csak jelképes munkakör. Ám a nagyapát továbbra is alkalmazza az önkormányzat, csakhogy most már turistákat vezet, és Konstanz házairól, tereiről, templomairól mesél történeteket – a fejekben gyújtogatja most a lámpákat. („Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével” – mondja Kölcsey a Parainesisben.)

Az 1945-ös síknak ez a nagyapa a főalakja, és a történet azt bogozgatja, hogyan tudta Konstanz épségben megúszni a második világháború bombázásait. Hiszen köztudott, hogy a szövetségesek nem takarékoskodtak az „égi adományokkal”. A német városok még a háború utolsó három hónapjában is pusztultak, és az immár egyoldalú küzdelemnek 130.000 civil áldozata volt. És hogy tovább nőjön e cselekményszál feszültsége, ebben az idősíkban nem kapunk értékelhető választ Konstanz megmenekülésére.

• Olvass bele!

1996, Konstanz: az idős Ulrich követi nagyapja foglalkozását, most ő a lámpagyújtogató, de ennek az idősíknak mégsem ő a legfontosabb figurája, hanem Anna, az ígéretes fiatal régész, aki Konstanz titkait kutatja.

Az 1414-től 1418-ig tartó konstanzi zsinaton felszámolták az egyházszakadást, és mintegy „mellékesen” máglyahalálra ítélték az eretneknek kikiáltott Husz Jánost. A zsinat levezető elnöke az akkor éppen Magyarországon is uralkodó Luxemburgi Zsigmond volt. Hogy már akkor mennyire lehetett adni egy magyar politikus szavára, a következőkből látszik. Husz Jánost beidézték a zsinatra, és azért merészelt odamenni, mert Zsigmond királytól menlevelet kapott, hogy a konstanzi meghallgatáson nem érheti bántódás. Csakhogy Husz kora megmondó embere volt: bírálta az egyház mértéktelen gazdagodását, a papok erkölcstelenségét, és kilátásba helyezte a jogtalanul szerzett vagyon visszavételét. Bírái nem „csupán” halált mondtak ki a fejére, de előbb meg is alázták. A máglyahalál előtt lekopaszították, papi öltözetétől megfosztották, holta után testét is meggyalázták: koponyáját a hóhérok szétverték, teste maradványait fogókkal tépték szét. Jól elvégezvén dolgukat, a hamvakat meg az alatta lévő („bűnössé vált”) földet a Rajnába szórták.

Luxemburgi Zsigmond utazóládái közül három épen megmaradt, és e tárgyak kapcsolják a zsinat idejét az 1996-os történethez, ahol Anna a két meglévő ládát restaurálja, és keresi az eltűnt harmadikat. Két lehetősége is van: kutatás a levéltárakban, illetve a több mint ötszáz éves épületek pincéinek, rejtekhelyeinek vizsgálata. Konstanzban éppen ez a csodálatos: megállt benne a történelem. „Albert pár percig nézte a két gyereket, majd elmosolyodott, megsimogatta unokája fejét, és továbbindult velük az utcán, amelyet a városban megégetett Husz Jánosról neveztek el.” Így kapcsolódik össze a múlt meg a jelen, és így jelenik meg az igazi Konstanz, ahol Közép-Európa történelmének ötszáz éve sűrűsödik össze, és válik láthatóvá.

Hogy a romantikára vágyó olvasó is megtalálja az örömét, Anna érzelmi életéről is beleszövődik egy külön szál: a lány nehezen tud dönteni a korábbi és az új szerelem között.

A múlt kutatását leginkább Anna karakterével ismerkedve szemlélhetjük. Az 1945-ben még gyermek Ulrich felnövekedvén átvette a 45-ben eltűnt nagyapa munkakörét, és városi idegenvezető lesz ő is: „A második világháború elején a múzeum egyik munkatársa a polgármester jóváhagyásával a város házaihoz tartozó, használaton kívüli latrinákba helyezte a legjelentősebb múzeumi tárgyakat… Szerencsétlenségükre a háború végére mindhárom ember, aki tudott róla, meghalt, így csak jóval később, a nyolcvanas években fedeztek fel néhány múzeumi tárgyat a latrinákban, a középkori emlékek után kutató régészek.” Anna és Ulrich találkozásakor megáll a pillanat, és a jelen kezét nyújtja a múlt felé. És nemcsak Ulrich tud mondani Annának olyasmit, ami segíti őt a kutatásban, hanem Anna is tud segíteni Ulrichnak, hogy megfejtse eltűnt nagyapja titkát.

A lámpagyújtogató a szerző második regénye. Az első, az Ella háborúja szintén a Bodeni-tónál játszódik, ideje pedig a második világháború vége.

Kíváncsiságból beleolvastam a szerző néhány olyan írásába ahol a Bodeni-tó érdekességeit, gasztronómiai csodáit kínálja: „A svábok egyik nemzeti ételével, a maultaschével találkozhatunk levesbetétként, salátában vagy sütve köretként, sőt önálló ételként is. A legenda szerint a svábok, amikor megunták a böjtöt, akkor a húst tésztába rejtették és levesben kifőzték. Ez lett a maultasche. A maultasche ma már kóstolható zöldséggel töltött formában is, kínálják szósszal, és időnként még édes változatban is fellelhető.” Nos, ez nekem nagyon rokonszenves gesztus: nemcsak ételt kínál, hanem történetet is, bárhol is lapoztam fel a neten. Az ismeretterjesztés, a szórakoztatás, a történelmi oknyomozás gyönyörű keverékei Bagó Tünde írásai, érdemes időt szánni rájuk.

Bagó Tünde: A lámpagyújtogató
21. Század Kiadó, Budapest, 2025
464 oldal, teljes bolti ár 5990 Ft
online ár a kiadónál 5391 Ft,
ISBN 978 963 568 6063

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Dél-Németország, 1945. A háború utolsó hónapjaiban Albert, az idős lámpagyújtogató egy csapat kamasz segítségével próbálja megmenteni Konstanz városát a szövetségesek bombáitól. A légitámadások után Albert nyomtalanul eltűnik.
Bodeni-tó, Konstanz, 1996. Anna fiatal restaurátor, a város utcáihoz gyermekkori emlékek, a szülőföldje iránti szeretet fűzi. A konstanzi zsinat korából származó ládák helyreállítása közben megismeri Albert unokáját, Ulrichot. Izgalmas nyomra bukkannak, amely a középkori városi latrinákhoz és Alberthez vezet.
Kiderül, hová tűnt a lámpagyújtogató? Vajon hol találja meg a boldogságot a szerelmei között vívódó Anna? Konstanz városában, amely a gyökereit jelenti, vagy egy számára ismeretlen földrészen?