Az újrafelfedezés öröme | Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön

H. Móra Éva | 

A mai felnőtt generáció jó része bizonyosan olvasta Móra klasszikusát. Jó része, nem mindenki, hiszen a húszas-harmincas korosztály már kapott választási lehetőséget kisdiákként, s nem kellett „kötelezően” elolvasni a Kincskereső kisködmönt. S ha nem volt kötelező, hát nem olvasták. Kár. (Az okokról hosszasan beszélhetnénk, érvelhetnénk pró és kontra – nem teszem.)

A Scolar Kiadó mégis derűlátó: sokadszorra – több mint századszorra! – újból megjelentette a regényt. Különleges kiadás ez: annak az eredeti, 1928-as példánynak alapján készült, amelyet Móra Ferenc még láthatott (szaknyelven ultima manusnak nevezik ezt, amelyet a szerző keze még utoljára érintett). Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész volt az új kiadás szaklektora, az ő írásából tudhatjuk meg, hogy a sok-sok kiadás sok-sok szövegromlást eredményezett – éppen ideje volt hát, hogy Móra sorait abban a formában olvashassuk, ahogyan azt írói szándéka papírra vetette.

(Kis kitérő: nem egyszer fordult elő, hogy Móra Ferenc műveit hibásan, pontatlanul vagy sajnos szándékosan, az elmúlt rendszer politikai megfontolásai miatt „átírva” jelentettek meg. Talán legismertebb példa erre a Hannibál feltámasztása című regény, amely példátlanul önkényes cenzori beavatkozásoknak esett áldozatul, s amelyet végül az író dédunokája, Vészits Andrea adatott ki eredeti, szöveghű változatában 2004-ben. „Kisebb” átírás, de nemzedékek nőttek fel rajta így, torzítva: a Zengő ABC „Jó az Isten, jót akar” sorát gondos kezek „Jó az anya, jót akar”-ra változtatták… Ártatlan, de nagyon mulatságos rontás ugyanennek a versnek egy másik sorában: a „Suhog a sok sasmadár” helyett internet-szerte ezt olvashatjuk: „Susog a sok sasmadár”… Ez csak pontatlanság. De tudatlanság szülte A didergő király első sorának „átköltését”. Az eredeti: „Mese, mese, mátka, pillangós batárba…” Nos, még az ELTE honlapján is így olvasható: „…pillangós határba”; nem is említve a különböző, ovisoknak szánt oldalakon a „pillangós madárka” változatot…)

Minden irodalmi alkotásra igaz, hogy ahányszor olvassuk újra, annyiféleképpen mond valami újat a szöveg. Meglett fővel nyilván nem tudom többé gyerekszemmel/-aggyal értelmezni a Kincskeresőt – bár azt belátom, hogy igencsak segítségre van szüksége a mai kisgyermek-olvasóknak ahhoz, hogy megbirkózzanak a mára már kétségkívül régies szöveggel. Legyünk hát közvetítők, s vágjunk bele felnőttként, olvassuk el újra! Aztán olvassuk el gyerekeinkkel, unokáinkkal. Lassan, beszélgetve. Érdemes, ugyanis minden korra érvényes tanításokat rejt e történet.

Mire is tanít?

A rákészülésre, a várakozásra, arra, hogy a dolgoknak íve van. Gergőnek édesapja varrja a ködmönt. S ahogy az napról napra készül, úgy születik hozzá a mese is. Ha úgy tetszik: a matéria mögött ott a lélek. Aki ezt a ködmönt viseli majd, megtalálja a kincset. Dehogy tudja még azt a kicsi Gergő, hogy milyen kincsről van itt szó! Egyelőre csak várakozik, mert várakoznia kell. (Mai csemetéink – s velük mi magunk is? – mindent azonnal akarnak.) Kis hősünk szomjasan issza apja szavait, készíti lelkét a csodára. Gyönyörű apa-fiú kapcsolat bontakozik itt ki. József Attila sorai jutnak eszünkbe: „Anyám szájából édes volt az étel, / apám szájából szép volt az igaz.” A mai családokban jócskán megváltoztak a hagyományos szerepek; de hadd lássa a mai gyerek, milyen volt régen. Kissé leegyszerűsítve: az apa tanította, az anya dédelgette a kicsit. Móra azonban bőven tesz utalásokat arra, hogy a dédelgetésen kívül mást, mélyebbet is kapott édesanyjától. (Tudjuk, hogy Gergő az ő alakmása, s a szülőket is saját szüleiről mintázta.) Visszaemlékezéseiben gyakran hivatkozik az anyjától hallott tündérmesékre, melyek útravalóul kísérték íróvá válásáig. Ilyesmire utalnak ezek a mondatai is e regényben: „Nemhiába volt ő maga egész életében közelebb az éghez, mint a földhöz, szívében úgy érezte, hogy nem egészen volt az álom, amit láttam.” Másutt: „Összenéztünk szülémmel: mi ketten tudjuk azt, hogy nemcsak az emberek élnek a világon.” Nem túlzás talán, ha a fantáziát, a spiritualizált, mondhatni művészi látásmódot is anyja örökségének tartjuk. Mint ahogy ugyanennek egy másik vetülete mutatkozik meg A gyémántcserép című fejezetben: aki az üvegen át néz, kiszínezett világot lát, nem az egyszerű valóságot.

Nekünk, felnőtt olvasóknak már minden összeér… Az imént idézett égi világ s a regényben sokat emlegetett kincs szó óhatatlanul felidézi bennünk Kosztolányi sorait is:

Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.

De vissza a tanításokhoz! Tanulhatunk még az áldozatról. A folytonosságról. A halál után feltámadás jön, erről is. A ködmön elkészül, az édesapa meghal. Megrázó a kicsiknek, de ha jól közvetítünk, világos és szép példája annak, hogy a lélek igenis ott van a tárgyakban. Apja már nincs többé, de ott hagyta maga után a ködmönt, abban sűrűsödik minden tudása, tapasztalata. Amikor majd szorít a ködmön, ő figyelmeztet. Ő mutatja meg az utat a helyes döntéshez. (Mellesleg: amikor a „zsákos asszonyban” kis hősünk nem hajlandó felismerni szüléjét, itt gyereknek érthetően képeződik le az evangéliumi történet, amelyben Péter Jézust tagadja meg.) Megismerkedünk a bűntudat fogalmával, de azzal is, hogy a hibák jóvátehetők.

A legnagyobb ködmönszorítás egy nagy, valódi bűn után jön: Gergő csalt, méghozzá a szegény bice-bóca kárára. Gyönyörű metaforája következik a megtérés útjának: az égbelátót cipelve – de a gyerekek is tudják, a lelkiismeret súlya alatt – szinte földig roskad, de megy, hogy jóvátegye bűnét. Keresztút ez, amit halál, de feltámadás is követ: minden összeomlik – fizikai értelemben is –, az öreg Küsmödi meghal, de a fiúk számára új élet kezdődik. Fontos, hogy értsék a kis olvasók: nem biztos, hogy kiderült volna a csalás! Sajnos csemetéink sokan azt hiszik: a vétek, a rossz cselekedet csak akkor számít, ha kiderül. Ha nem tudja meg senki, akkor nem baj. A jóvátétel Gergő döntése volt, és nem félelemből döntött így. Fontos, hogy értsék: nincsenek jó és rossz emberek. Döntéseink vannak. A rossz döntések után muszáj jó döntésnek születnie.

• Olvass bele!

Drámapedagógus szakemberektől hallottam: Móra nagyszerű drámapedagógus is. Nézzük a bűvös tárgyait, amelyek mind valami „hatalmat” hordoznak! Először a körtemuzsika, ami csak akkor szól, ha jó gyerek fújja. Aztán a ködmön, ami kényszerít, hogy igazat mondjon a viselője. S a kalap, ami olyan bátorságot ad, hogy még a nagy és erős Cintulával is elbánik a kis Gergő, amikor fölveszi. Hát a sarkantyús csizma? Az arra tanítja a peckesen lépkedő kis „bárót”, hogy minden gyerek egyenlő. A gyémántként működő üvegcserépről már volt szó. Végül az égbelátó, ami előbb vágy, álom, később maga a bűntudat, majd súlyánál fogva a vezeklés eszköze – e sok szerepénél fogva már-már mitikussá válik a műben a ködmön mellett.

A kincskereső kisködmön a mű végére betölti hivatását: gazdája megtanulja, hogy legyen a „legderekabb”. A ködmön szétfoszlik, csupán a hímzett szülői ház marad meg belőle. S itt összeér a vég a kezdettel: az édesapa erkölcsi tudásának java már a fiáé, irány a temető, hogy a lélekben naggyá nőtt kisfiú mindezt megköszönje.

Kedves felnőttek, nem szabad veszni hagyni a Kincskereső kisködmön kincseit. Vegyük a fáradságot, olvassuk-gondoljuk át újra, és meséljük szeretettel a gyerekeknek! Nézegessük velük Miklya Emese illusztrációit is, melyek egyszerre illeszkednek a mű hangulatához, és szólítják meg a mai olvasókat. Jó kis fejtöréssel szórakoztat a kötet végén található Szófejtő – Kozma András munkája.

Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön
ScolarKids könyvek
Scolar Kiadó, Budapest, 2025
200 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft,
online ár a kiadónál 4499 Ft,
ISBN 978 963 685 0333

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Kincskereső kisködmön sokunk első olvasmányélményei közé tartozik. Móra időtálló klasszikusának főhőse a kis Gergő az édesapjától egy varázserejű ködmönt kap ajándékba. A fiú lelkiismeretét szimbolizáló drága és díszes kabát végigkíséri felnőtté válását, mindvégig terelgetve őt az emberségesség és az igazi értékek felismerésének irányába.
Az elbeszélésekben Gergő képzelete kiszínezi és igazi mesebeli birodalommá változtatja a sokszor tragédiákkal és a mindennapok küzdelmeivel teli hétköznapokat. Azt gondolnánk, hogy Móra ízes nyelve, a régmúlt falusi világa és nyomora talán már túl messze esik a mai világtól és az ifjúság által tapasztalt valóságtól. A történetekből áradó mély humánum és humor azonban nemcsak egy letűnt korról mesél, hanem örök érvényű igazságokra is tanít. Ezáltal válnak a Kincskereső kisködmön önéletrajzi ihletésű történetei mindannyiunk közös kisiskoláskori emlékeivé.