Isztambul mocskos utcáin | Perihan Mağden: Ali és Ramazan

●    R E S T A N C I A *  ●

kistibi |

A török írónő, Perihan Mağden műve eredetileg 2010-ben jelent meg Isztambulban. A magyar fordítást először 2015-ben olvashattuk, mégis meggyőződésem, hogy a regény ma aktuálisabb Magyarországon, mint megjelenésének idején. Ennek egyértelműen politikai a magyarázata. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy miképpen igyekszik összemosni az uralkodó párt a homoszexualitást a pedofíliával, milyen hajtóvadászatot indított a törvényhozás a melegek ellen – de Ali és Ramazan története még sötétebb, még tragikusabb.

Hiszen súlyosbítva van még az állami gondozásban élők mindenkori kiszolgáltatottságával. Egy állami gondozott mindig egyedül van. Akkor is, ha nevelők, sorstársak veszik körül. Azért, mert nem azok között él, akik közé született, akik szeretik.

Az állami gondozottak kiszolgáltatottságáról hadd mondjak el egy rövid történetet. 11 évig dolgoztam nevelőként, tanárként állami gondozottak között. Egy korábbi növendékem mesélte a sorsát: szülőfalujában, az iskolába menet éppen a gyógyszertár előtt sétált, amikor megállt mellette egy autó, kiszállt két felnőtt, berakták az autóba, onnan egyenesen a gyűjtőbe vitték, majd a fóti Gyermekvárosba. Mit gondolhat ezek után egy tízéves gyerek? Milyen biztonságban van? Kiben bízhat? Miért történt az, ami történt? Erre normális emberi magyarázat nincs, az elkövetők a törvénnyel takaróznak.

De gondoljunk akár a Böjte-ügyre, vagy a bicskei gyermekotthonban történtekre, amelyek csak azért kavartak igazi hírt, azért lépték át az ingerküszöböt, mert mindkettőt komoly politikai hullámok követték. Fontosnak tartom még megjegyezni: az 1957-ben alapított Fóti Gyermekváros első igazgatója, dr. Barna Lajos úgy vette fel leendő munkatársait, hogy személyesen kereste fel a jelölt otthonát, és alaposan feltérképezte a környezetét is. Ma bárkiből lehet gyermekfelügyelő, akár képesítés nélkül is.

Perihan Mağden könyvének jelentősége elsősorban abban van, hogy minden szépítés nélkül bemutatja a török állami gondoskodás igazi arcát, egy átlagos török nevelőintézetet. „Hideg, de még nem az a hideg. Az árvaház azonban eleve hideg. A kő hidege: tárgy nélküli, szőnyeg nélküli, se vége se hossza hideg. Az embert tetőtől talpig összegörnyesztő, kicsire összehúzó. Ramazan születése óta tudja, hogy az árvaház hideget jelent. Ha árva vagy, fázol. Folyton fázol, hiábavalóan reszketsz.”

Érdemes megnézni azt a környezetet, ahonnan a két címszereplő gyerek, Ali és Ramazan állami gondozásba került. Ali apja halász volt. Keményen ivott. Ha ivott, verte a családját. „Mindkettőjüket verte a legelképesztőbb eszközökkel. Megsebesítette. Az anyját megnyomorította. Egyszer az anyja a szobában elrejtett ásóval fejbe vágta az apját. Az apa feje Ali szeme láttára kettévált. Ott helyben. Ahogy már leültek az evéshez. Aztán gyomirtót ivott, és bezárkózott a szomszéd szobába. Órákig vergődött habzó szájjal. Fájdalmasan, nehezen halt meg.” A történtek után Alit nem vette magához sem az apa, sem az anya rokonsága, mindkét család a másikat hibáztatta a történtek miatt.

És Ramazan? A dzsámi udvarán a rendőrök egy bepólyált apróságot találnak. „Az őrsön a rendőrök olvadoznak a hófehér pólyába csavart, mosolygós, rózsaszínű-fehér csecsemő láttán… Minthogy két nappal voltak a ramazán ünnepe előtt, az imám feleségének erősködésére a Ramazan nevet adták a rendőrök a csecsemőnek.”

Ramazan nem ismeri szüleit. Sejtése sincs, kik lehetnek, miért hagyták magára. Önmagában olyan filmeket játszik le, melyben édesapja érte jön, bosszút áll a nemtörődöm nevelőkön, és magával viszi. De ezekről másnak nem beszél.

Ramazan jó eszű, pergő nyelvű fiú, mindene a golyózás. Addig nem hagyja békén társait, amíg minden golyójukat el nem nyeri, ilyenkor be nem áll a szája, ömlenek belőle a szóviccek. Gyönyörű gyermek, és ez meghatározza a sorsát. Pontosabban: előremutat a végzete felé. „Ramazan gyermekprostituáltként kiskora óta tudja, hogyan tehet szert keresményre. Teszi, amit tennie kell. Amit kívánnak tőle…” ­A csecsemőotthonból kerül az Igazgatóúr karmai közé. A mindenható Igazgatóúr, aki velejéig alkoholista, homoszexuális és pedofil, mindig ott lesz igazgató, ahova a fiút helyezik. Ő löki Ramazant a prosti pályára. Ez egy ilyen rendszer. Minthogy mindig vagy részeg vagy másnapos, nem is érdekli az otthon. A gondozottak moslék minőségű ételt kapnak, minden koszos, fürdési lehetőség alig-alig, a nevelők nem teszik a dolgukat, tán nem is tudják, mit kellene tenniük.

Ebbe a rendszerbe érkezik Ali, aki Ramazannak szinte teljes ellentéte. Jóságos lelkű, tiszta, jóérzésű fiú. Minden rossz szándék, minden gonoszság hiányzik belőle. És a két apátlan, anyátlan árva egymásban találja meg azt a szeretet, sőt szerelmet, amit a külvilág megtagadott tőlük. „Ali és Ramazan egyesül. Alinak is Ramazannak is ez az első. Gyönyörű álomnak látja, amikor csak visszagondol arra az éjszakára Ramazan. Azzal válik eggyé az ember, akit szeret. Másokkal ha kell, csak közösül. Azon az éjszakán Igazgatóúr összecsukható ágyán reggelig szeretkeznek. Egyesülnek: Ali meg Ramazan lesznek. Örökre. Ameddig az ő »örökré«-jük tart.”

• Olvass bele!

De hát semmi nem tarthat örökké. Amint az állami gondozott betölti 18. életévét, a rendszer az utcára löki, nincs utógondozás, anyagi segítség, tanács… nincs semmi, csak Isztambul mocskos utcái. Ramazan szépsége eladható árucikk, ezzel el tudja tartani Alit és önmagát, de Ali ettől féltékeny lesz, szomorú, fáj a lelke. Csakhogy munkát nem talál: túl becsületes az arca és csupán öt osztályt végzett. A csapda lassan bezárul.

***

A török (türk) nyelvek irodalma mintegy ezerötszáz évet ölel fel, és nagyon izgalmas változásokon ment keresztül. Talán egyetlen nemzeti irodalomban sem lelhető fel olyan erősen a kettős, keleti és nyugati hatás, mint a törökben. Atatürk elnök 1928-ban nagyon furcsa, erőltetett „nyelvújítással” közelítette az országot Nyugathoz: az arab betűket latinra cserélték, és erőszakkal irtották az arab/perzsa jövevényszavakat a török nyelvből. Irodalmi-nyelvi szempontból ez nem igazán értelmezhető, nem indokolható.

„Némi túlzással azt lehetne mondani, hogy minden valamirevaló török író vagy megjárta a börtönt, vagy ott ül, vagy éppen oda tart, de legalábbis egy épkézláb bírósági pert fel tud mutatni” – olvashatjuk a Pál Laura fordítóval készített interjúban. Perihan Mağden természetesen közéjük tartozik. Őt egy olyan cikkért citálták bíróság elé, melyben állást foglalt amellett, hogy a katonai szolgálatot lehessen lelkiismereti okokból megtagadni. Hét hónap előzetes letartóztatás után azzal indokolva mentették fel, hogy csupán a szabad véleménynyilvánítás jogával élt.

A minimalista stílus ritkán tud költői lenni, de Perihan Mağden csodálatos módon megtalálta azt a határvonalat, ahol a realistán ábrázolt világot, történetet költői magasságokba lehet emelni. És könnyedén átlépi. Mint ebben a jelenetben, amikor Ramazan már halott. Ali még él.

„Ezzel tölti azt az éjszakát.
Ramazan várja, s ő késik.
Az Oroszlán várja a ház előtt.
Napból van a sörénye.”

Számomra a történet kegyetlensége mellett a stílus lecsupaszított tömörsége volt a legkülönlegesebb élmény. Kis túlzással mondhatjuk azt is, hogy szinte egyszavas mondatokból áll. Pontosak és ütnek. Tasnádi Edit turkológus, műfordító magyarítása torokszorító – ahogy az eredeti is az lehetett.

Az Ali és Ramazan az Év Török Könyve díjat kapta. Nem könnyű olvasmány, de letehetetlen.

Perihan Mağden: Ali és Ramazan
Fordította: Tasnádi Edit
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2015
192 oldal, utolsó ismert ár 2650 Ft
ISBN 978 963 0797 184

* RESTANCIA | E rovatban jelennek meg írásaink azokról a művekről, melyek a megjelenéskor valamiért a könyvkupac aljára csúsztak, de nem végleg…

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ali és Ramazan című, megrendítő, mégis lebilincselő regénye igaz történeten alapul, és két fiú életét követi nyomon, akik ugyanabban az isztambuli árvaházban nőnek föl. Megismerkedésük pillanatától fogva különleges kapcsolat fűzi őket össze, és nemcsak egymás számára könnyítik meg az életet, de a lehetőségekhez képest az árvaházban vegetáló többi gyerek mindennapjaiba is vidámságot csempésznek.
Nagykorúságukat elérve azonban a fiúk egyik napról a másikra kikerülnek Isztambul utcáira, ahol egymáson kívül senki másra nem számíthatnak. Ebben a könyörtelen, elutasító világban mindketten tragikus következményekkel járó döntéseket hoznak…

Perihan Mağden (1960) az egyik legnépszerűbb írónő Törökországban és külföldön, a kortárs török irodalom egyik legkülönösebb és legtehetségesebb alakja, akinek műveit tizennyolc nyelvre fordították le.