Jussi Adler-Olsen: Hét négyzetméter (részlet)

I. prológus

2005

– Már megint idetették ezt a szart? – Anker kicsapta az anyósoldali ajtót, és kinyúlt a szélvédőre. – Ebben a szögben nem is látszik belőle semmi.

– Tippelhetek? – kérdezte Hardy a hátsó ülésről, és a matricát nézte Anker kezében.

– Újabb verzió – mondta Anker. – „A rendőrség három testőre.” Nagyon ötletesek a srácok.

– Csak irigykednek, hogy ilyen jól együtt tudunk dolgozni – szólalt meg Carl a vezetőülésről. – De nézd csak azt a két fickót ott, a beugróban! – mutatott az utca túloldalára. – A bal oldali nem a késelő, akit keresünk?

Hardy előrehajolt az ülések között.

– Nem, az a testvére. De biztosan mindjárt jön ő is.

– Ha mi vagyunk a három testőr – folytatta Anker –, nem én leszek az a szentfazék Aramis, hiába ő a legalacsonyabb.

Carl a fejét rázta.

– Miért nem? Ő is tutira hajtotta a csajokat.

– Nem, az a magas volt, a piás – vetette közbe Hardy. – Szóval majd leszek én Aramis.

Nevetés hallatszott a két első ülésről. Azért őt sem kellett félteni.

– Most mi van? – sóhajtott fel Hardy. – Megőrülök a nőktől.

– Mégis mi okod a panaszra? – kérdezte Anker. – Minna elég jó bőr.

Carl rezzenéstelen arccal bámult maga elé. Anker mintha olvasna a gondolataiban, és már nem először.

– Az, és tudja is magáról.

Hirtelen kiabálás hallatszott az utca túloldaláról. Hardy résnyire letekerte az ablakot.

– Elegem van, hogy Minna flörtöl mindennel, ami csak mozog, még veletek is.

– Ó, barátom, ti pedig még jól is vagytok – mondta Anker. – Nem úgy, mint mi Elisabethtel. Szerintem készülhetek, hogy mikor kell valamelyik haverom kanapéjára költöznöm.

– Tudod, hogy hozzám bármikor jöhetsz, ugye? – kérdezte Carl.

– És hozzánk is – vágta rá Hardy.

Anker intett egyet a hátsó ülés felé, aztán vállon veregette Carlt.

– Kösz, srácok! Sok jó ember kis helyen is.

– Mintha elindult volna a fickó – szólalt meg Hardy.

– Az ott a nője. Persze lehet, hogy még nem láttál nőt nadrágban – ugratta Anker. – De mondd csak, Carl, ti mikor költöztetek külön Viggával? Nem akartok elválni?

Carl visszafojtotta a nevetését. Vigga furcsa szerzet volt, egy épeszű férfi sem gondolhatta, hogy ő lesz élete szerelme. De teljesen azért még nem akarta volna leépíteni.

– Csak nem az áldásomat várod, Anker? – kérdezett vissza Carl. – Vagy van valaki más a láthatáron?

Anker cinkosan rámosolygott.

– Találkoztam valakivel. Elég vad, tele meglepetéssel. Szerintem ismered a fajtáját.

Carl bólintott. Meglepetésekből Viggánál sem volt hiány.

– Mindenesetre nagyon tudja, mitől döglik a légy – kacsintott rá Anker. – Vigyáznom kell vele.

Hardy csak a fejét rázta. Aztán kinyitotta az ajtót, észrevehetett valamit.

Általában így teltek a közös műszakjaik. Mint három bezsongott kamasz, csak éppen idősebb kiadásban. És az is biztos, hogy nem volt még egy ilyen jól összeszokott csapat a rendőrségen.

– Ez veszélyesnek hangzik. És izgalmasnak. De ki az, Anker? – kérdezte Carl.

Anker egy kicsit elkalandozott, mint aki már a Paradicsomban jár, a tiltott fa tövében, aztán vigyorogva azt válaszolta:

– Tudod te azt!

Hirtelen újra előkerült Hardy.

– Gyertek, most elkapjuk! – kiáltotta, és az utca túloldala felé indult.

II. prológus

2020. december 26. szombat

– Mit mondtál, Eddie? Mondd még egyszer!

Eddie Jansen lesütötte a szemét, hogy ne provokálja a férfit, de hiába.

– Megegyeztünk valamiben, nem? Nem ártana, ha be is tartanád!

Eddie óvatosan bólintott. Csengett a füle. Csak remélni tudta, hogy nem látszik rajta a kétségbeesés; az kellett volna még, hogy balhéja legyen a főmuftikkal meg ezzel a felemás szemű alakkal, akit maguk helyett küldtek.

– Be kell tartanod az egyezségünket – ismételte el a férfi, mintha ezzel újat mondott volna. – Rohadtul be kell tartanod, különben nem lesz szép vége!

Az a szaros egyezség!

Eddie évekig hagyta magát megvesztegetni, amiért nem is hibáztathatta senki. Nyomozóként a rotterdami rendőrségen a töredékét kereste annak, amit ezek az emberek adtak neki az információkért és a segítségéért. Ezért ment bele az egészbe. És a könnyen szerzett pénz rögtön könnyített is az életén: ajándékokat vett belőle a feleségének, majd később a lányuknak, elmentek nyaralni, és visszafizette a hajóra meg a kocsikra felvett kölcsönt. Nem volt több álmatlan éjszakájuk az anyagiak miatt.

Aztán eljött az elszámolás napja. Természetesen.

Jó ideje halogatta a feladatot, amit a férfi most számonkért rajta. A többihez képest persze sokkal extrémebb és brutálisabb is volt. És Eddie minden figyelmetlensége vagy gondatlansága ellenére az évek során valahogy minden jól alakult, és látszólag a megbízója is alább adott az igényeiből. Akkor mégis mitől félt?

Próbálta mozdulatlanul tartani a remegő kezét. Vajon az lehetett a gond, hogy inába szállt a bátorsága, és nem merte megtenni, amit kértek tőle? Mert arra mindene ráment volna.

Vett egy mély levegőt, és lesütött szemmel, szinte suttogva azt mondta:

– Ígérjük… vagyis nem. Ígérem, hogy elkapom. Ahogyan megbeszéltük.

Ahogy felemelte a tekintetét, egy pisztoly csöve nézett rá, amit a következő pillanatban már a homlokán érzett. A hatalmas ember rezzenéstelen arccal tartotta, és hidegen annyit mondott:

– Már tizenhárom éve megkaptad a megbízást, és akkor sem voltál ott, amikor a padlásáról előkerült a cuccunk egy bőröndben. Most meg csak úgy mellékesen megemlíted, hogy a dán rendőrség letartóztatta, és előzetesben van. Tudod te, milyen következménye lenne, ha hirtelen megeredne a nyelve?

– Igen, de…

Összerezzent, ahogy kattant a ravasz.

A férfi felnevetett.

– Csak nem megijedtél, Eddie? Mint a halálra ítélt kínaiak, akik térdelve várják a golyót a tarkójukba, aztán ijedten összerezzennek, amikor lelövik a mellettük lévőket. Nem olyan kellemes belegondolni, de te is így járhatsz, Eddie, ennyire komoly a helyzet. Biztos lehetsz benne, hogy legközelebb nem lesz üres a tár, érted? Szóval szedd össze magad, és mutasd meg, mire vagy képes! Nem kockáztathatunk, hogy Carl Mørck vajon mit tud, vagy mit talál ki.

Eddie kinézett az ablakon. Sötétbe burkolózott Schiedam, és a Louis Raemaekersstraaton épp zöldre váltott a jelzőlámpa a felhőkarcoló tövében. Már csak néhány perc, és a felesége, Femke belép az ajtón a kisgyerekükkel, miután egész nap Femke régi munkatársánál, Sirinél voltak. Eddie szinte látta maga előtt, ahogy kedvesen a vendégre mosolyog, aztán később megkérdezi, ki volt az a férfi, aki ilyen későn idejött. Pedig az életének ebbe a részébe nem akarta beavatni.

– Igen, persze, rendben. Megértettem.

Eddie bólogatott, és közben óvatosan eltolta a pisztolyt az arcától.

– Már ma este beszélek a dánokkal.

Fordította: Veress Kata

Jussi Adler-Olsen: Hét négyzetméter
Animus Kiadó, Budapest, 2025
448 oldal, teljes bolti ár 5490 Ft