Elmaradt a szembenézés | Gervai András: Átvilágítás

Toronyi Attila |

Harmincöt évvel a rendszerváltás után még mindig meglehetősen keveset tudunk a huszadik századi magyar, illetve külföldi titkosszolgálatok működéséről. A békés átmenet miatt? És miért hiúsult meg annak idején az úgynevezett átvilágítási (ún. lusztrációs) törvény parlamenti elfogadása? Miért nem nyilvánosak máig az ügynöklisták?

Az Átvilágítás című kötet szerzője, Gervai András végzettségét tekintve nem történész-levéltáros. Nevét az újságolvasó közönség korábban főként filmkritikusként, szerkesztőként, íróként ismerhette meg. Érdeklődése akkor fordult az ügynökügyek felé, amikor (Csurka István ismert esete után) egyre-másra dőltek ki a csontvázak a szekrényből. Neves művészekről, zenészekről, sportolókról derült ki, hogy ilyen-olyan fedőnéven beszervezték őket az állambiztonságiak. Buzgón küldték jelentéseiket, vagy éppen fordítva: igyekeztek elszabotálni a rájuk bízott feladatokat.

Kutatásait Gervai az elmúlt másfél évtizedben több kötetben is közreadta. Mind a Fedőneve: „szocializmus”, mind a Titkos Magyarország nagy visszhangot keltett; viszonylag magas példányszámban fogytak el, s ma már csak szórványosan bukkannak fel az antikváriumok valamelyikében.

Az Átvilágítás bizonyos fejezetei ismerősek lehetnek azok számára, akik a szerző munkásságát figyelemmel kísérik. Ám ezek a másutt már megjelent, átszerkesztett, kibővített vagy éppen lerövidített esettanulmányok így – új szövegkörnyezetbe kerülve – fel is erősítik egymás hatását. De szerepel a kötetben tíz új anyag és néhány, kötetben még nem publikált tanulmány is.

Kinek ajánlható az olvasmány? Mind a titkos üzenetváltások, romantikus kémhistóriák kedvelői, mind a pártállami múlt és a hidegháborús évtizedek iránt elmélyülten érdeklődők sok-sok csemegére számíthatnak. A huszadik század második felének tragédiákkal (és részben keserű bohózatokkal) terhelt világa tárul fel a könyv lapjain, s megtudhatunk sok mindent a titkosszolgálatokról, (az alcímet idézem:) amit mindig is tudni akartunk, de sohase mertünk megkérdezni…

A szerzőt nemcsak az a becsvágy fűti, hogy reflektorfénybe állítsa az egykori állambiztonsági gyakorlat közegét, hanem egyszersmind kitartó nyomozómunkával körül is járja, fölvillantja egy-egy ügy, vagy ügynök esetét, arcélét.

A Cég vagyis az Államvédelem (ÁVO, illetve ÁVH) szervezettörténetét, néhány munkatársát (Virág elvtárssal az élén) éppúgy megismerhetjük, mint a titkosszolgák buzgó ténykedésének hétköznapjait.

A titkosszolgák figyelme mindenre kiterjedt. Például az orosházi vasútállomás női vécéjében lyukakat fúrtak a falba, hogy jobban megfigyelhessék a férfiak illemhelyét, miután ott „rendszerellenes” falfirkát, grafitit észleltek: „Sül a hurka, sül a lángos, Le van szarva Kádár János!” Az ismeretlen versfaragó, akiről külön dossziét fektetnek föl, hét éven át vezeti orránál fogva a hatóságot, nem sikerül a nyomára bukkanni. A „Festőművész” fedőnevű dossziét végül irattárba helyezik.

• Olvass bele!

Ugyancsak mosolyra ingerel egy „ellenséges tartalmú levél” esete. Ennek (álnevet használó) szerzője a Magyar Televízió Műsorszerkesztőségéhez fordult, kifogásolva a „sok semmitmondó, hazug” szovjet film sugárzását. A panaszt tevő szerint a dicsőített szovjet „felszabadítók” voltaképpen a nőkkel erőszakoskodó, zabráló barbárok. A titkosszolgálati gépezet persze rögtön beindult, ám az évekig tartó nyomozás ezúttal sem vezetett eredményre.

Az Átvilágítás szenvedéstörténetei inkább együttérzést, szomorúságot váltanak ki az olvasóból. Teller Ede, az Amerikában élő atomtudós itthon maradt családtagjai éppúgy a cég célkeresztjébe kerültek, mint a későbbi sikeres filmrendező, Böszörményi Géza (aki egyébként a recski büntetőtábort is megjárta), vagy Teuchert József gyártásvezető. Utóbbinak azt rótták föl, hogy az 1956-os forradalom alatt elvégezte a rábízott feladatot: a harci eseményekről forgató filmes stábok munkáját koordinálta. Azzal vádolták meg igaztalanul, hogy külföldre akarta csempészni a tekercseket, hogy lejárassa a várost ágyúzó szovjeteket. Teuchert meghasonlott földönfutóként halt meg 59 évesen.

A matematikai Nobel-díjjal kitüntetett Erdős Pált nemcsak az ÁVH, hanem az FBI is megfigyelte. Az amerikaiak azt gyanították, hogy rejtőzködő kommunista, és titkosszolgálati tevékenységet folytat a keleti tömb javára. Holott a magát szabadnak valló, bohém ember, a „matematika Mozartja” csupán járta a világot, Keletet és Nyugatot egyaránt, s nem akart egyebet, csak tanítani és tudományos konferenciákon előadni.

És hogyan alakult az ügynökök pályája? Éreztek-e bűntudatot? Gervai ennek is alaposan utánajárt. Mint írja, akadtak besúgók (sokan talán ma is közöttünk élnek), akik nem parancsra, hanem önként, meggyőződésből, lelkesen jelentettek – többszörösen túlteljesítve az elvárásokat. Mások szánni való, megzsarolt kisembereknek számítottak, vagy cinikus nagymenőknek, mint amilyennek a szakma ismerte a korszak neves színikritikusát, Molnár Gál Pétert (MGP-t).

Az Átvilágítás második részében körképet kapunk a külföldi titkosszolgálatokról – a hírhedt KGB-től kezdve a keletnémet Stasin és a román Securitatén át a brit, az amerikai és svájci szervezetekig. A hidegháborús évtizedeket feszült, hisztérikus légkör jellemezte, és Nyugaton sem válogattak különösen az eszközökben. A cégek mind hasonló módszerekkel működtek, csak odaát az eszközpark volt fejlettebb.

A történelem furcsa fintora, hogy a jogállam mintapéldányának tartott Svájcban a Szövetségi Rendőrség 900 ezer állampolgárt figyelt meg, és kartont vezetett róluk 1990-ig. Közéjük tartozott a világhírű író, Friedrich Dürrenmatt is.

Gervai András: Átvilágítás.
Sok minden, amit mindig
tudni akartál a titkosszolgálatokról,
de sohase merted megkérdezni
Gondolat Kiadó, Budapest, 2025
348 oldal, teljes bolti ár 5500 Ft,
online ár a kiadónál 4950 Ft
ISBN 978 963 556 5979

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Könyvemben – amely a hidegháborús évtizedek krónikája is – ablakot nyitok egy másik világra: betekinthetünk magyar és külföldi (szovjet, NDK, román, illetve brit, amerikai és svájci) titkosszolgálatok történetébe, tevékenységébe, ügyeibe, játszmáiba, melléfogásaiba. A levéltári dokumentumokból titkosszolgák és besúgók pályafutását, a hatalom célkeresztjébe került áldozatok sorsát rekonstruálom. Megidéződik a XX. századi diktatúrák brutalitása s a hidegháborús időszak paranoiás, nyomasztó légköre, de a hétköznapok valósága is: képet kaphatunk az emberek kiszolgáltatottságáról, félelmeiről, vágyairól. Megrajzolom néhány áruló mesterkém portréját is, elemzem a KGB, Stasi és a Securitate egy-egy vezetőjének memoárját, a kémregényíró-klasszikus, John le Carré munkásságát, s végigkísérem Friedrich Dürrenmatt több évtizedes megfigyelésének folyamatát. A levéltári dokumentumok mellett korabeli napi- és hetilapokat, memoárokat, életrajzokat, naplókat, levelezéseket, történelmi munkákat, s az oral historyt is felhasználtam, s a sokféle anyagot igyekeztem szépirodalmi eszközökkel megformálni. Történeteket akartam elmesélni. – Gervai András