Hölgy a zöld Bugattiban | Grzegorz Musiał: Én, Tamara

Tóth Zsuzsanna |

Mielőtt ennek a nagyszabású regénynek az ismertetésébe fognék, előbb kénytelen vagyok a szerzőről beszélni. Grzegorz Musiał az orvos-írók sorát gyarapítja, hiszen mestersége szerint szemész szakorvos, ugyanakkor hazájában elismert költő, író, fordító. Sajnálatos módon eddig nem találkoztam műveivel, de ez a mostani könyv felkeltette a kíváncsiságomat iránta. Ráadásul éppen akkor találkoztam vele, amikor a könyv megjelenésével egyidejűleg Budapesten a Lengyel Intézetben kiállítást rendeztek a regény „témájából”, vagyis Tamara Łempicka műveiből – persze szándékos volt az egybeesés.

Vajon mit jelent az olvasóknak a Tamara Łempicka név? Jómagam kissé rácsodálkoztam, mert bár a képei jórészt ismerőseim, nem nagyon kötöttem semmilyen névhez őket. De Łempicka nemcsak az én tudatomban, valahogy az európai művészettörténetben is elhomályosult kissé. Nem is érthető, hogyan történt ez, hiszen a 20. század egyik nagy hatású festőjéről van szó, az „art deco királynőjéről”. Ez a különös tehetségű, kalandos életű nő áll Grzegorz Musiał regényének középpontjában. Hömpölygő, sok színű, változatos műről beszélünk, méltó a fókuszába került nőalakhoz, aki hihetetlenül érdekes személyiség.

Tamara Łempicka akár a 20. század művész-tanúja is lehetne. Tamara egyébként Maria Górska néven született, egy gazdag lengyel zsidó ügyvéd lányaként. (A Tamara nevet egy grúz uralkodónő hatására választotta, vette fel még gyermekkorában.) Lengyelország akkor éppen nem létezett önálló államként, az Orosz Birodalom fennhatósága alatt állt. Ez okból is, s egyéb, családi változások miatt, Tamara svájci bentlakásos iskolai évei után Szentpéterváron élt. Tehetsége korán megmutatkozott – nagymamája, aki nagyvilági dáma volt, ezért korán elvitte Olaszországba, hogy megismertesse az európai művészet történetének legjobb alkotásaival. Tamarára rendkívüli hatással volt a miliő, és ugyanilyen erősen befolyásolták az oroszországi arisztokraták és gazdagok körében tapasztaltak. Kifinomult ízlésű, meglehetően szabadon gondolkodó, tájékozott és okos lánnyá cseperedett, aki korán érkező szerelemből ment férjhez.

Musiał úgy írja meg élete történetét, hogy az egyszerre valós tényeken alapul és mégis fikció. A levélregények stílusát használva, többnyire Tamara szájából halljuk a történetet. A regény Łempicka halála után indul, előszóval, amelynek elbeszélője egy Pablo nevű szobrász. A férfi Tamara barátja, végakaratának végrehajtója. Az alapvetés szerint neki mondta magnóra az asszony élete történetét, s mi ezt a monumentális, olykor kissé csapongó emlékezést olvashatjuk. (Azazhogy ez a vaskos kötet csupán az élet egyik felét beszéli el, de a folytatás elkészült már, s bizonyára hamarosan olvasható lesz magyarul is.)

• Olvass bele!

Innen indíthatnánk az ajánlót – de az élményt megosztani nem tűnik egyszerűnek. Annyi bizonyos, hogy ki kell emelni, Musiał stílusa remek, gazdagon áradó sorai szinte impresszionista ábrázolást nyújtanak. (Az élvezetesség nyilvánvalóan a kiváló fordításnak, Mihályi Zsuzsa munkájának is köszönhető.) Nem beszélve a felbukkanó események többnyire tragikus fordulatairól, amelyek közepette s mindazok dacára, olykor mégis egy kalandregényben érzi magát az olvasó. Hiszen szentpétervári felnőtt életét alig kezdi meg címszereplő, máris kitör a bolsevik uralom, s Tamara olyan dolgokra kényszerül, amelyek egész életére rányomják bélyegüket.

Nem sokkal később meg már Párizsban vagyunk, s szinte beleszédülünk, ahogy a 20. század első felének bohém, kicsapongásokkal, önsorsrontásokkal tűzdelt, mégis korszakalkotó jelentőségű művészeinek életébe, a művészet és történelem fortyogó katlanába pillantunk. Hiszen Łempicka majd minden neves alkotóval találkozott, legyen az festő, író vagy más művészet művelője. Ráadásul izgalmas megtudni, hogy ez az öntörvényű nő milyen véleményt alkotott azokról, akiknek a nevét – bevallom –, még ma is áhítattal olvasom.

Természetesen szóba (vitába) kerülnek a kor úttörő (és meg nem értett) festészeti irányzatai, szemlélgetjük az art deco stílus kissé dekadens világát, megismerhetjük Łempicka számos művét – köszönet Musiałnak láttató erejű leírásaiért –, anélkül, hogy a kötet illusztrált volna. Különösen izgalmas figyelni, ahogyan a festőnő a társadalmi változásokra is reagálni képes néhány egyszerű(nek tűnő) geometrikus formával, és szokatlanul harsány színeivel. Festményeinek középpontjában elsősorban nőalakok állnak, esetenként ő maga, ezzel is jelképezve a századelőn előretörő feminista irányokat. Ha művészettörténész volnék, azt is írhatnám, hogy a képeit egyszerre jellemzi mozgalmasság, bátorság és érzékenység, de női öntudat is.

Külön fejezetet érdemelne annak taglalása továbbá, hogy mi minden kell ahhoz, hogy egy ember olyan független érvénnyel, másoktól eltérő látásmóddal alkosson meg képeket, mint Łempicka. Életének olvasása közben számos kérdés vetődik fel: vajon szükségszerű, hogy az ilyen egyedi alkotók tönkre tegyék a szeretteiket? Vagy az átélt események, a világ változásának felforgató élménye után nem is lehet „normális” életet élniük? Nota bene, lehetséges egyáltalán ilyen az átlagtól mindenképpen eltérő szabadságú ember számára?

Ezek a kérdések is igazolják – és nyilván más regényes életrajzokkal is így van –, hogy nem csupán magát a sztorit kísérjük figyelemmel (ez esetben egy élet néha egészen meghökkentő fordulatait), de fókuszba kerülnek az úgynevezett nagy létkérdések is. Musiał remekül szövi a meséjébe ezeket a szálakat, fenntartva a feszültséget – az érdeklődést a festőnő életének alakulása iránt. Sok mindent megtudunk (változatos) szerelmi életéről, utazásairól, alkotói módszereiről, családjáról. Tamarának nem mellesleg határozott politikai véleménye is van, és nem egy esetben igaznak bizonyul kifejezetten éles előrelátása. Némelyik megnyilvánulásával, érvelésével az olvasónak olykor kedve támad szembe szállni, de azután inkább újragondolja a szempontjait. Legalábbis engem arra ösztönzött, hogy rágódjam kicsit Tamara/Musiał igazán, akkor is, ha nem feltétlenül értek is vele egyet. (Amúgy az effajta magatartás jót tenne hazai vitakultúránknak is.)

S ha már a mi jelenünknél tartunk: természetesen van magyar vonatkozása is a történetnek, enélkül talán nem is lenne igazán közép-európai a regény. (Segítek: a Wikipédia is megemlíti.) Akárhogyan is, vaskos a mű, mégis megéri nekiveselkedni. Röpül az idő olvasás közben.

Grzegorz Musiał: Én, Tamara
Prae Kiadó, Budapest, 2024
Fordította: Mihályi Zsuzsa
Szerkesztette: Németh Gábor Dávid
468 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft,
online ár a bookline.hu-n 4491 Ft,
e-könyv változat 3590 Ft
ISBN 978 615 667 5286 (papír)
ISBN 978 615 667 5378 (e-könyv)

* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege

Tamara Łempickát mindenki ismerte, aki az 1920-as és ’30-as évek Párizsában alkotott: Picasso, André Gide, Jean Cocteau, Gertrude Stein, Coco Chanel, Marlene Dietrich. Az első női világsztár volt a művészek közt, akinek élete egy regény lapjaira kívánkozott: ezt a kötetet tartja kezében az olvasó.
Extravagáns, zseniális festő volt, és az egyik legbátrabb nő a korban. Nem tagadott meg magától semmit, az alkotást inspiráló szerelmi hódításokat, sőt a bódítószereket sem, és könnyen oldozta fel magát a bűnök alól. Függetlenségével számos sebet ejtett szerettein, művészetéért gyakorta komoly áldozatot hozott, ami olykor őt is összetörte.
Grzegorz Musiał, a lengyel irodalom megkerülhetetlen figurája végigkövette Tamara életútját. Łempicka Mexikóban, a Popocatépetl vulkán lábánál fekvő Cuernavaca településen töltötte élete utolsó évtizedét. A szerző itt kötött szoros barátságot Victor Contreras mexikói szobrásszal, aki Tamara társa volt az életben, és alkotói hagyatékának örököse. Azt is lehetővé tette, hogy Musiał a festő házában, kedves tárgyai között lakjon.